A nagy Fördős Zé-sztori
Egy ország ismeri az arcát, sokan rajonganak az ételeiért. De kicsoda Fördős Zé? Honnan jött és hová tart? A nagy Fördős Zé sztori következik.
- Már gyerekkorodban is a konyhában lógtál?
- Mielőtt rákattantam volna a főzésre, azelőtt kattantam rá a vendéglátóiparra. A nagymamám és az édesapám közösen vitték a 11. kerületi Alba Régia éttermet még a 70-es években. Én ide már kisgyerekkorom óta bejárkáltam, és megtetszett az az üzemi tevékenység, amit ott láttam. Nem a szakácsok munkájába, és nem is a pincérekébe, hanem magába a rendszerbe szerettem bele. Engem egy étterem menedzsmentje szippantott be, és bár ezt most csak felnőtt fejjel tudom így elmondani, akkor csak annyi történt, hogy öt évesen álltam ott, és bámultam, hogy ez mennyire csodás.
- A főzés akkoriban nem is érdekelt?
- Csak egy kicsit később. Édesanyám igazi háziasszony a mai napig, aki elmegy bevásárolni és hétköznap-hétvégén ebédet tesz a család elé. 8-9 évesen ez már engem is érdekelt, azt hiszem, ekkor írtam kézzel az első receptkönyvem. Persze, abban még kevés recept volt, de nagyon fontosnak tartottam, hogy a kókuszgolyó receptemet megörökítsem.
- Mi volt a legérdekesebb gasztroélmény a gyerekkorodból?
- Az egyik jellemző élmény a nyárhoz kötődik, amiket gyerekkoromban nagyszüleim balatoni nyaralójában töltöttünk. Az anyai nagymamám nyaralójába sokszor kettesben mentünk el, és tojásos nokedlit ettünk salátával. Ez az, amiből bármennyit, bármikor.
- Akkor inkább a magyaros vonal áll hozzád közel.
- Abszolút. Nem lehetett, de pénzünk sem volt arra, hogy utazzunk, így a gyerekkorom a Balcsiról és az éttermünkről szólt. Paprikás csirke, tojásos nokedli, hentes módra készülő kaják - a klasszikus magyar ételek a mai napig megdobogtatják a szívem. Nagy szomorúsággal tölt el például, hogy ezeket a kajákat se a menzákon, se a közétkeztetésben nem találod meg úgy, hogy megszeresd.
- Az iskola alatt azért csak dolgoztál pincérként is, nem?
- Idegenforgalmi középiskolába jártam, ami közel áll a vendéglátáshoz. A Xantusban komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy a vendéget tiszteld. Azt tanították, hogy a vendéget meg kell érteni ahhoz, hogy ki tudd szolgálni, ez sokat gyúrt a szemléletemen. Ugyan volt itt is egy kevés főzés, de nem itt tanultam meg főzni. Ez volt az első alkalom, hogy nem édesanyám, hanem egy séf terelgetett a konyhában. Innen vendéglátó főiskolára mentem, ahol menedzsmentet kezdtem el tanulni, itt pedig beigazolódott az, hogy amire ötévesen rákattantam, az egy jó dolog.
- Mégsem lett éttermed.
- Sőt, nem is ezzel foglalkoztam. A kilencvenes évek közepére édesapámnak lett egy cateringes cége, ez a műfaj éppen ekkor kezdett beindulni. A multik kezdtek megerősödni, az ügyfeleknek és a dolgozóknak pedig sok bulit rendeztek. Apám eleinte 100-200, a vége felé már 1000-1500 fős bulikat szervezett. Én csatlakoztam hozzá és kábé az a felállás jött létre, mint tíz évvel azelőtt a nagymamám és apám között az étteremben. Engem az ügyfélszerzés izgatott. A főzés csak hobbi volt, például a házibulikban akartam nagyot aratni azzal, hogy én főzök is valami jót, nem csak chips van. Viszont ha hétre hívtam őket, akkor nem akartam hat előtt kezdeni a főzést, de le akartam aratni a babérokat a végeredménnyel. Így gyors de menő kajákkal kellett előállnom.
- Akkor a gasztroblog-mánia a házibulikból indult?
- Szép sztori lehetne, hogy ebből nőtte ki magát, de hazugság lenne. Az igazság szomorúbb. A családi vállalkozásunk tönkrement, a család pedig nagyot bukott vele. Ez azért volt nagyon szomorú, mert
mi sosem jutottunk el oda például, hogy vegyünk egy házat, mert mindig minden pénzt a vállalkozásba fektettünk vissza. A végén pedig hitelek, tartozások és pánik maradt.
Úgyhogy én beálltam egy rendezvényszervező céghez, aminek a legfőbb partnere az Electrolux volt. Nekik én kezdtem koordinálni a gasztrós eseményeiket. Lényegében az volt a feladat, hogy amikor kijött egy új sütő, csináltunk egy hatalmas bulit, ahová meghívtuk az akkori sztárséfeket, akik bemutatót tartottak a gépekkel, vagy együtt főztek a vendégekkel. Volt egy rendezvény, ahol az egyik szakács beteg lett és volt egy üres pult, nekem meg mondták, hogy ez úgyis testhezálló, álljak be. Ott én sem gondoltam volna, de felszabadult bennem valami, és én élveztem az estét a legjobban.
A többi standon csak úgy lement a főzés, nálam meg egy közösen piázós, szelfizős buli lett belőle.
Az öcsém is kallódott, ő egy multinak dolgozott, aztán egy hétvégén megváltozott minden. Lementünk a Balcsira, a naplementében két főnökre panaszkodás között egymásra néztünk, azt mondtuk:
“Ne már!” és elterveztük, hogy megcsináljuk a saját főzőműsorunkat. Ezt azóta a balatonvilágosi egyezménynek hívjuk.
- Ez a Szárnyas Ízvadász volt, nem? Ha jól tudom, nem abban a formában készült, mint eleinte terveztétek.
- Igen. Arra jutottunk, hogy önmagában, hogy én főzök nem elég, kell valami plusz, mint a külföldi hátizsákos, utazós műsorokba. Így becsatoltuk a hobbim, a siklóernyőzést is, amiből az lett, hogy minden rész elején felszálltam, valahol leszálltam, ahol főztem egyet, majd hazarepültem. Elküldtük egy csomó tévének. A Paprika TV-től nagy dicséretet kaptunk, de azt a választ, hogy nincs új műsorra pénzük. Feltettük tehát a netre, blog formájában. Aztán rögtön az első videót az Indexen kitették a címoldalra, mi meg csak kapkodtuk a fejünk, annyian nézték. Feltettünk még egy videót, majd egyszer csak jött egy e-mail, hogy mi lenne, ha együtt dolgoznánk az Index-szel.
- De ez még mindig ingyenmunka volt, nem? Hogy lett belőle hivatás?
- Az életben mindig egyszerre kell ügyesnek és szerencsésnek is lenni. Így voltunk ezzel mi is, amikor megkerestük az Electroluxot, hogy hátha finanszírozzák a videoblogunkat, mert az Index nem tudott fizetni érte. És láss csodát, pont akkor szóltak nekik Stockholmból, hogy minden országban kell gasztrovideós szponzorációkat kötni.
Kérdezték, lehetne-e hogy egy évet előre megvesznek? Hát, mondom… persze.
Win-win-win szituáció volt, az öcsémmel pedig felmondtunk és jöhetett a gyártás.
- Gondolom mindketten profi videósok voltatok…
- Az öcsém autodidakta módon tanult meg operatőrködni és vágni, de szépen lassan beletanultunk az egészbe. Mellesleg most ő gyártja az RTL-nek a Street Kitchent. Mi megnéztünk a rossz főzőműsorokat és megnéztük olyanokat, ami szerintünk jó. Kikockáztuk, visszatekertük, kielemeztük. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy a képi világ menő legyen.
- Ez még mindig Szárnyas Ízvadász. Mikor lett Street Kitchen?
- Kitaláltuk, hogyha ez így működik az Electrolux-szal, akkor miért ne működne még más arcokkal és szponzorokkal. A Street Kitchen létrejöttéhez még csatlakoztak gasztrobloggerek; Havas Dóra, Jancsa Jani, Nagy Sanya, találtunk szponzort és az Index is segített, így létrejött egy közös brand.
- Ha a Street Kitchen az Index és a ti közös brandetek volt, hogy kerül a képbe az RTL Klub?
- 2014-ben történt meg az, amiért az egészet elkezdtük, és végre észrevett minket egy TV. Állítólag a tökös-lecsó videóm tetszett meg nekik, amin - mivel egy rendezvény miatt nem voltak otthon a késeim - bárddal vágtam fel a paprikát és a tököt. Személyesen Vidus Gabi és Hermann Pierre jöttek el tárgyalni, amit eleinte fel sem fogtam, mekkora dolog, hiszen ők a magyar televíziózás legbefolyásosabb tagjai közt vannak. Akire Pierre azt mondja, hogy menő, az menő. A beszélgetés során megjegyezte, hogy tök jó lennék az induló Konyhafőnök egyik zsűrijének, menjek be castingra. Két próbafelvétel volt, egy hónappal később már RTL-es műsorvezetőként forgattam a Konyhafőnököt. A forgatás alatt meg rögtön el is hívtak a Celeb vagyok, ments ki innen-be. Borzasztó gyorsan történt az egész.
- És arra rögtön igent mondtál, vagy azért volt benned némi kétség?
- Kicsit paráztam, hogy nagyon bulvár lesz, de igazából bíztam a készítőkben és nekem lett igazam. Ők nagyon profin építik a karaktereket, nem csinálnak olyat, hogy egy sikeres produkció arcát szétrombolják.
- És mi lesz ezután?
- A következő kihívás, hogy a Farm műsorvezetője leszek. Izgalmas lesz nagyon. Amúgy nagyon rá vagyok kattanva a műsorvezetésre, szeretném komolyabban és hosszabb ideig is csinálni, szerencsére a visszajelzések is pozitívak. A Konyhafőnökkel kapcsolatban az az érzésem, hogy hosszú élettartamú műsor lesz, a brit verzió például már 10 éve megy és még mindig imádják.
- Gyerekkori álmod az éttermi menedzsment, most már egy ország ismeri a neved. Nagyon adja magát a kérdés: mikor lesz éttermed?
- Ez a dolog már-már irritálóan adja magát. A kisagyamnak van egy nyúlványa, ami folyamatosan viszket, hogy legyen egy éttermem.
Ha nem lettek volna azok a kudarcok, amiket a családi vállalkozásunkkal átéltünk, már rég nyitottam volna egyet, de egyelőre azok visszatartanak. Akkor mindent elvesztettünk, még a nagymamám házát is be kellett dobni, emiatt óvatos vagyok. Jelenleg nagyon elhivatott vagyok, és szeretem a munkám, minden időmet lefoglalja a Street Kitchen és az RTL, meglátjuk, mit hoz a jövő, egyelőre beérem a saját szakácskönyvvel.
Ha érdekesnek találtad a cikket, nyomj egy lájkot!
