HÍREK
A Rovatból

A Barents-tengeren bukkant fel az oroszok eltűnt nukleáris tengeralattjárója

A Belgorod a világ legnagyobb tengeralattjárója, ami október elején tűnt el a műholdképekről.


A Barents-tengeren, a Kola-félszigettől északra tűnt fel a Belgorod orosz nukleáris tengeralattjáró - írja a Naval News. A cikkben felidézik, hogy a korábbi híradások aggódva számoltak be arról, hogy a Belgorod október elején eltűnt a műholdképekről, de

szerintük az eltűnés kifejezés túlzás volt, hiszen a tengeralattjáróknak „ez a szokásuk”.

Belgorodot hivatalosan július 8-án helyezték üzembe, tehát a mostani volt az első hosszabb útja. Azonban a szaklap azt megjegyzi, hogy nagyon közel volt a bázisához, és ez inkább egyfajta teszt lehetett. A Belgorod útja valóban aggasztó egy ilyen helyzetben, de a tesztüzem teljesen bevett gyakorlatnak számít egy újonnan üzembe helyezett fegyvernél.

A Belgorod viszont valóban különleges hajó:

178 méteres hosszával a világ legnagyobb tengeralattjárója, és a rátelepített Poseidon fegyverrendszer is különlegesnek számít.

Ezzel a Belgorod egyfajta „anyahajóként” szolgálhat az apró, tengerfenéken működő tengeralattjáróknak, amelyekből Oroszországnak van egy flottája.

Ezért a Belgorod is felmerült, mint olyan eszköz, amely alkalmas lehetett az Északi Áramlat 1-es és 2-es gázvezetékek megrongálására. A Naval News elemzése szerint azonban nem valószínű, hogy a Belgogrod részt vehetett ebben, mert szeptember 22-én, majd 27-én is megfigyelték a Barents-tengerben. Ez pedig kizárja, hogy a szabotázs idején a Balti-tengeren lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le Ukrajnában, állítja az ukrán elhárítás
Az ukrán biztonsági szolgálat közlése szerint elfogtak két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában.


Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket, írta az Interfax.

A nyomozás szerint egyikük egy 40 éves férfi, aki korábban a beregszászi járásban szolgált katonaként, és 2024 szeptemberében aktiválták ügynökként. Az SZBU közlése szerint információgyűjtés után Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen. Ehhez egy ápolási igazolást állított ki beteg édesapja számára, aki külföldi gyógykezelésre szorult.

A másik gyanúsított egy volt katonanő, akinek a rendelkezésre álló információk szerint az volt a feladata, hogy megfigyelje a repülők és helikopterek jelenlétét a zakarpatszkai területen.

Az ügynökhálózat Kárpátalja régióra összpontosított.

Az SZBU szerint

a hálózat tagjai információkat gyűjtöttek a térség katonai biztonságáról, és olyan sebezhető pontokat kerestek, amelyek a szárazföldi és légvédelmet érintik.

Emellett a lakosság politikai nézeteit és viselkedését is vizsgálták.

Az SZBU a két személyt lakóhelyükön tartóztatta le. A házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A szolgálat közlése szerint „Ukrajna történetében először leplezték le a magyar katonai hírszerzés ügynökhálózatát”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fegyelmi eljárás indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a fotóját politikai célokra használják fel
Laponyi Zsolt Facebook-posztban tiltakozott a róla készült fotó politikai felhasználása ellen. A rendőrség erre felfüggesztette a nyilvános szerepléseit, és most eljárást indított ellene.
F. O. - szmo.hu
2025. május 09.



Ahogy már írtunk róla, Laponyi Zsolt rendőr őrmester április 24-én egy nyilvános Facebook-posztban kérte Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium államtitkárát, hogy ne használja politikai célokra a róla készült fényképet. Laponyi azt írta: a rendőrség független szervezet, és fontos, hogy pártsemlegessége ne kérdőjeleződjön meg.

„Mélyen tisztelt Államtitkár Úr, nem lehet politikai kérdés a segítségnyújtás, így megkérném, hogy arcomat és nevemet ne kösse azzal össze. Félek, hogy a jelenlegi kétpólusú berendezkedésben, ha valaki az Ön által megszerkesztett képet meglátja, elfogultan fog hozzám lépni segítséget kérni, vagy ami még rosszabb, nem kérni” – fogalmazott bejegyzésében.

A fotó, amelyen Laponyi is szerepel, eredetileg egy rendőrségi toborzókampányhoz készült.

Rétvári Bence azonban a rendőrség napján ezzel a képpel köszöntötte a rendőröket, és a képre a KDNP.hu felirat is rákerült.

Ugyanez a kép megjelent a KDNP Facebook-oldalán is, de ott később lecserélték egy illusztrációra, amelyen nem látszanak arcok.

A poszt közzététele után Laponyit másnap tájékoztatta a rendőrség kommunikációs osztálya, hogy felfüggesztik minden nyilvános és szakmai szereplését. A Telex információi szerint nem hivatalosan arra is figyelmeztették, hogy bajba kerülhet, ha nem törli a bejegyzést.

Az őrmester április 28-án előadást tartott volna az adyligeti Rendőrképző Akadémián, de erre végül nem kerülhetett sor. Egy forrás szerint az intézmény tanulóinak azt mondták, ne osszák meg Laponyi posztját, ne kommentálják, és ne is lájkolják azt. Emiatt elmaradt egy május végére tervezett óvodai előadása is. A Telex információi szerint

Május 8-án Laponyi hivatalos értesítést kapott arról, hogy fegyelmi eljárás indult ellene a posztja miatt.

Ezt ügyvédje, Sziklai Tamás erősítette meg a lapnak. Laponyi Zsolt korábban rendszeresen szerepelt a rendőrség munkáját bemutató posztokban, videókban és előadásokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: