UTAZZ
A Rovatból

2 nap, 22 település, 500 kilométer – elindultunk a magyar stopposversenyen

Előzetesen csak annyit tudtunk, hogy Szegedre kell leérni az első nap végére, minden más teljesen spontán alakult. És bőven tartogatott meglepetéseket...
Láng Dávid - szmo.hu
2016. december 14.



"
Alattomosan álljátok végig a sort egy képzeletbeli sajtburgerért, de étel helyett vegyétek rá bármelyik mekis kiszolgálót, hogy helyezzen két sültkrumplit a szájába, mintha vámpír lenne. Adjatok neki egy stoppos táblát, amit aznap használtatok és fényképezzétek le, ahogy tartja és stoppol vele a pult mögött!

Ez csak az egyik feladat, amit a 2016-os Coldhitch stopposverseny indulóinak teljesíteniük kellett az elmúlt hétvégén. De a többi is hasonló szellemiségű volt, amiből nagyjából következtetni lehet a hangulatra.

A szervezők, Kovács Péter és Bors Adrián fejéből tavaly nyáron pattant ki az ötlet, azóta pedig már negyedik alkalommal valósították meg, egyre nagyobb népszerűség mellett.

A rekordot az idei nyári, háromnaposra nyújtott verseny tartja, ahol száznál is több csapat indult.

A téli kiadás nem ennyire nagyszabású, de így is bő két tucat páros jelent meg a szombat kora reggeli rajtnál, hogy nekivágjon az országútnak.

hhitch1
Fotó: Tornai Gergő

Elsőként egy tippelős kvízkérdésre kellett válaszolni, így dőlt el, ki milyen útirányon induljon el Szeged felé, ahová aznap estig el kellett jutni. Az 5-ös és a 6-os út volt a két lehetőség, de az se járt sokkal jobban, akinek az első jött ki, hiszen ebben az esetben a másnapi visszaúton várt rá nagyjából 100 kilométerrel hosszabb táv.

Ezután kiosztották a Hitchbook-okat, amiben az útvonal és a teljesítendő feladatok szerepeltek. Ekkor lehetett elindulni, innentől pedig teljesen véletlenszerűen alakultak a dolgok: mindenkinek a saját szerencséjén és rátermettségén múlt, milyen szituációkba keveredett és milyen úton-módon jutott el a célba.

Akadt például olyan csapat, akik egy hatalmas lepedőre a "Versenyzünk, segíts!" feliratot festették fel, és bármiféle útirányjelző tábla helyett végig azzal próbálkoztak. Meglehetősen nagy sikerrel: mindössze egy alkalommal kellett másfél órát várniuk, többnyire pár perc után megállt nekik valaki. Ha másért nem, érdeklődni arról, milyen versenyről van szó. És ha már így alakult, el is vitték őket.

Emlékezetes volt még számukra, amikor Kelebiánál stoppolva

háromszor is megközelítette őket egy rendőrségi helikopter, egyre alacsonyabbra szállva. Utoljára már alig 20 méterrel lebegett a föld felett, de sajnos végül nem vitte el őket, pedig alighanem pluszpont járt volna érte...

kereszt
Sándor bő 30 éve stoppol, a versenyen keresztfiával, Danival indultak "Kereszt az Apa meg a Fia" néven

És akkor a sofőr meghúzta a pálinkásüveget

Ami bennünket illet, Kecskemétig viszonylag hamar lejutottunk, ott azonban egy óra után sem akart senki megállni. Taktikát kellett váltani tehát, amire rövid ötletelést követően egy "Van pálinkánk!" feliratú tábla tűnt megfelelőnek.

Ezután a következő dolgok történtek:

- Fél percen belül lehúzódott egy autó.

- A benne ülő középkorú nő rápillantott a táblára, beazonosíthatatlan kifejezés ült ki az arcára, gázt adott és továbbhajtott.

- Nagyjából tíz perccel később egy másik lehúzódó autó ugyanígy tett, miután elolvasták a feliratot.

- Mindenki más nagyon röhögött, majd megállás nélkül elhajtott mellettünk.

Mondjuk már ezek miatt is megérte, de a tapasztalatokból okulva innentől ismét földhözragadtan konzervatív, városneveket tartalmazó táblákkal próbálkoztunk. Valamint egy meglepetésszerűen feltűnt kismacskával, akit több mint fél óráig levakarni sem lehetett. Ha odébb vittük, visszajött, és fél percen belül ismét felmászott a nyakunkba. A cukiságfaktort mindenesetre sikerült az egekbe lőni.

A legváratlanabb pillanat mégsem ez volt a hétvége során, hanem amikor az egyik sofőr teljes nyugalommal meghúzta a már említett pálinkásüveget, miután kiszálltunk, majd továbbhajtott. Óvatos érdeklődésünkre, hogy nem tart-e az intenzíven járőröző rendőröktől (mi aznap nagyjából negyedóránként botlottunk beléjük), csak lazán legyintett. Mit is lehetne mondani erre? YOLO!

coldhitch2
Fotó: Tornai Gergő

Ahogy a felütésből kiderült, a verseny nem szűkölködött indokolatlan feladatokban. "A Gorkij utca 2.-nél van egy jégkorcsolya pálya. A sarkánál áll egy madárhatározó tábla. Melyik madár van a Széncinege és a Sárgarigó között?" – kellett például kideríteni Kiskunfélegyházán.

A patinás Balástya Italbolt (Széchenyi u. 18.) koedukált mosdójának is fellendült a forgalma ezen a hétvégén, hiszen egymás után tódultak be a csapatok, hogy lemérjék a falon lévő tükör szélességét, majd centiméterben megadva bemutassák a rendezőknek.

Arra szintén aligha számítottak a környéken járó autósok, hogy Zámbó Jimmy Nézz le rám, ó Istenem című örökzöldjét kell majd énekelniük fennhangon az alig pár perce felvett stopposokkal.

Ez is feladat volt ugyanis. Mindenesetre remek dolog, hogy nagy részük abszolút vette a lapot. Olyan is akadt, aki jó félórás kerülőt tett, hogy az egyik csapatot elvigye egy útba nem eső célpontra. Sőt, volt akinek annyira megtetszett az egész, hogy azzal búcsúzott, legközelebb komolyan megfontolja a versenyzőként való indulást.

coldhitch3
2 csapat + 1 hasonlóan lelkes sofőr Szeged és Baja között félúton

Szegedre megérkezve még közel sem értek véget a feladatok aznapra: a városon belül folytatódott a pontvadászat, az addigiakhoz hasonlóan kreatív agymenésekkel. Csak egy példa:

"

A Nagyáruház passzázs során találtok zöld nyilvános telefonokat. Meg kell keresni a 62/406-413 számmal rendelkezőt, és feltárcsázni ebből bármelyik szervezői telefonszámot (lásd elérhetőségek). A feladat, hogy miután felvettük a telefont, ordenáré módon üvöltsétek a csapatneveteket a kagylóba, és utána azt, hogy a „Coldhitch a legjobb stoppos verseny!” Hadd tudják meg a szegedi járókelők, mi is az a COLDHITCH!

Az este további része szabad foglalkozással (=eufemizmus az ivásra) telt egy helyi sörözőben, ahol a szervezők összeszámolták az aznap megszerzett pontokat, és mindenki elmesélhette legemlékezetesebb sztorijait akár aznapról, akár korábbi stoppolásairól a többi csapatnak.

A legjobb taktika: ne nézz ki tömeggyilkosnak

Másnap ki északra, ki nyugat felé indult el annak megfelelően, melyik úton érkezett Budapestről. Az egyik kötelező checkpoint a bajai Shell benzinkút volt, ahol a személyzet egyik tagját kellett rávenni egy közös fotóra, stoppostáblát tartva. Külön vicces, hogy mindkét nap ugyanazok dolgoztak, így amikor vasárnap délután sokadik csapatként odaértünk, már szinte mondanunk sem kellett semmit. "Tudom, megyek már..." – felelte a pult mögött álló fiatal lány, aki szintén aligha számított rá másfél nappal korábban, hogy több tucatnyi képen kell pózolnia. Ennek ellenére teljesen lazán vette a dolgot.

coldhitch4
Az év egyik legszebb naplementéje Baján

A versenyt végül nagy küzdelemben Rozi és Attila nyerték, akik az összes eddigi alkalommal rajthoz álltak. Elmondásuk szerint minden alkalommal egyre jobban teljesítettek, sokat segített nekik a győzelem elérésében, hogy már valamennyire ismerték a feladattípusokat és tanultak az eddigi hibáikból. Persze a szerencsén is nagyon sok múlt, ahogy stoppoláskor mindig. Mindenesetre fontos kiemelni, hogy végig egyetlen, "Légyszi!" feliratú táblával stoppoltak.

"
Nyilván van, amivel lehet logikázni, hogy tudna jobban kijönni időben egy adott szituáció, de az aznap elhaladó kedves autósoktól is függ. A jól bevált praktika például az, hogy igyekszünk nem tömeggyilkosnak kinézni.

– foglalja össze a legtutibb trükköt Rozi.

Ez volt az első verseny, ahol nem akadt különösebben meglepő, vagy furcsa fuvarjuk, egy életmentő viszont igen: ez már Budapest határán belül lehetővé tette, hogy gyorsabban beérjenek a városba, mintha tömegközlekedéssel mentek volna. Így jutott idejük az ottani feladatokra, és végül alig 25 ponttal előzték meg a második helyezett csapatot.

coldhitch5
A győztes csapat, akik a frappánsan fülbemászó "The Laser Raptors of the Great Hungarian Plain Reluctantly Get Back Together One More Time to Feast upon the Souls of the Living" nevet választották

A győztesnek járó díj egy serleg és egy oklevél volt, de a megszerzett élmények alighanem jóval többet érnek, még az utolsó helyezettnek is. Legközelebb nyáron lesz Hungarohitch, de addig is lehet gyakorolni, hiszen nem kell hozzá versenyhelyzet, hogy hasonlóan emlékezetes kalandokba keveredjen az ember. Elég egy hüvelykujj és némi bátorság.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Mától ezrével fordíthatnak vissza magyarokat a reptérről, hiába van érvényes repülőjegyük
Ha az Egyesült Királyságba készülsz, és erről az egy fontos változásról megfeledkezel, rémálommá válhat a tervezett utazás.


Aki ma Angliába vagy Skóciába utazna, de nincs a birtokában egy fontos engedély, az már a repülőtérről visszafordulhat.

2026. február 25-től ugyanis a brit hatóságok lezárják a kiskapukat.

A tavaly bevezetett elektronikus beutazási engedélyt, az ETA-t, mostantól kőkeményen ellenőrzik. A türelmi időszaknak vége.

A brit belügyi tárca szerint az új rendszer bevezetésének célja egyértelmű.

„Az Egyesült Királyság ETA-rendszere növeli a határbiztonságot azáltal, hogy a brit kormány már az utazás előtt információt kap azokról, akik be akarnak lépni az országba. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megállítsuk azokat, akik fenyegetést jelentenek”

– nyilatkozta a Határőrség vezérigazgatója.

A szigorítás lényege, hogy a légitársaságok szerdától már a repülőgépekre sem engedik fel a reptéren azokat, akiknek nincs elektronikus beutazási engedélyük.

A kötelezettség arra a 85 nem vízumkötelezett országra vonatkozik, amelyek állampolgárainak a brit kormány előírta az engedély kiváltását. A szabály azokra is érvényes, akik csak átszállnak az Egyesült Királyságban, de közben a brit beléptető pontokon útlevél-ellenőrzésen esnek át. Mentességet élveznek a brit és ír állampolgárok, illetve azok, akik érvényes brit vízummal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

Az ETA legfeljebb hat hónapi tartózkodásra jogosít egy belépés alkalmával, és a kiállítástól számított két évig érvényes, díja 16 font. A kérelmezés kizárólag online történik, a legegyszerűbben az UK ETA mobilalkalmazáson keresztül. Bár a döntés általában percek alatt megérkezik,

a hatóságok azt javasolják, az utazók legalább három munkanappal indulás előtt adják be a kérelmet. Az engedélyt nem kell kinyomtatni, az digitálisan kapcsolódik a kérelemhez használt útlevélhez.

Az ETA tavalyi bevezetése óta eltelt időszakban a brit hatóságok még nem szereztek érvényt szigorúan az előírásnak, hogy a látogatóknak legyen idejük alkalmazkodni. Rengeteg magyar dolgozik Angliában, utazik oda és haza, számukra mától a rutinból való indulás már nem opció.

Különösen figyelniük kell a brit-magyar kettős állampolgároknak: ők nem igényelhetnek ETA-t, és mától kizárólag brit vagy ír útlevelükkel léphetnek be az országba, különben a légitársaság őket sem engedi fel a járatra.

Fontos tudni, hogy aki új útlevelet kap, annak új ETA-t is kell igényelnie, mivel az engedély a régi dokumentummal együtt érvényét veszti.

Via Gov.uk. Magyar Hírlap


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Három dél-dunántúli város, amely teljesen más élményt ad
A Dél-Dunántúl nem egyetlen karakterű úti cél. Inkább olyan, mint egy gondosan összeállított hétvége, ahol minden nap más hangulatot kaphatunk.


A Dél-Dunántúl nem egyetlen karakterű úti cél. Inkább olyan, mint egy gondosan összeállított hétvége, ahol minden nap más hangulatot kaphatunk. A régió záró epizódja a Best of AZ ÉV HOTELE műsorában most egymás mellé helyezte ezeket a különböző arcokat, hiszen az itt induló összes szálláshelyet és környezetét egy adásban bemutatták.

Zalakaroson a víz köré épül az élet

Zalakaros tipikusan az a hely, ahová nem sietni, hanem megérkezni jövünk. A város szíve a gyógyfürdő, amely generációk óta vonzza azokat, akik testi-lelki feltöltődésre vágynak. A termálvíz jótékony hatása mellett a település hangulata is segít lelassulni. Rendezett utcák, zöld parkok és egy olyan nyugodt ritmus vár, amely már az első sétánál érezhető. Zalakaros különösen ideális páros kikapcsolódásra vagy olyan hétvégékre, amikor a cél a pihenés és nem a programhalmozás. A fürdőzés mellett egy könnyed séta a városban, egy nyugodt vacsora, vagy egy hosszabb wellness program tölti ki a napot. Nem véletlen, hogy a régióban itt több eltérő karakterű szálláshely is bemutatkozott. Elsőként a romantikusabb hangulatú Love and Dream Élményvilla volt látható, amelyet Lantos Gábor énekes, és párja Csörgő Adrienn próbált ki. Ha nem láttad az adást, nézd vissza az RTL+-on.

Love and Dream Élményvilla, Zalakaros

Zalakaros, Zala vármegye délkeleti részén, Keszthely és Nagykanizsa között helyezkedik el. A település központi részén található a fantasztikus Love and Dream Élményvilla, ami egy felnőttbarát szálláshely, csak 16 éven felüli vendégeket fogad. Luxuslakosztályai nyugalmat és harmóniát árasztanak. A kikapcsolódást és feltöltődést az apartmanokhoz tartozó privát wellnessrészleg biztosítja, melyekben fényterápiás jakuzzi, szauna, kandalló és erkély teszi még varázslatosabbá az ott töltött időt. A villa minden apartmanja és lakosztálya jól felszerelt konyhával rendelkezik azon vendégek részére, akik nem szeretnének kimozdulni a lakosztályból. A szállásárak a svédasztalos reggelit tartalmazzák, mely a Hunguest Hotel Freya éttermében vehető igénybe, 600 méterre a villától. Akik további gasztronómiai élményekre vágynak, azokat számos étterem és autentikus vendéglátóhely várja a városban, közel a villához.

További részletek: https://ldvilla.hu/

Ugyancsak Zalakaroson járt a rendező, Galler András „Indián” és jóbarátja, Brindzik „Zsolt gazda”. Az ő választásuk a biztos, klasszikus wellness irány volt. A Hotel Vital**** a kényelmes, bevált pihenési formát képviselte, ahol a hangsúly a komforton és a gondtalan feltöltődésen volt. A páros számára a baráti együttlét és a nyugodt kikapcsolódás adta meg az élmény lényegét.

Hotel Vital****, Zalakaros

A négycsillagos wellnesshotel a népszerű zalakarosi üdülőváros csendesebb részén, a híres gyógy- és élményfürdőtől körülbelül 10 perces sétára található. Zalakaros autóval az M7-es autópályán, de tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető az ország bármely részéről. A vendégek általában a családias hangulat, az udvarias kiszolgálás, a barátságos személyzet és a mérsékelt árak miatt választják ezt a szállodát. A színvonalas, közkedvelt hotel 18 standard- és 4 superior szobával, valamint 4 családi- és 4 superior apartmannal rendelkezik. A szálloda közel 600 m2 alapterületű wellnessrészlege kellemes kikapcsolódást nyújthat annak, aki szaunázni, úszkálni szeretne, de az sem fog csalódni, aki az élménymedence masszázsfunkcióit használná. A szobák félpanziós ellátással foglalhatóak, de a szálloda nívós éttermében ebédelni is lehet. Az étlapon elsősorban magyaros és a régióra jellemző ételek találhatóak.

További információ: https://hotelvital.hu/

Nyugalom Siklóson

Siklós már egészen más hangulatot kínál. A város fölé magasodó vár nemcsak látványosság, hanem meghatározza az egész település atmoszféráját. A macskaköves utcák, a kisebb terek és a történelmi múlt jelenléte miatt itt könnyű kizökkenni a hétköznapi rohanásból.

Siklós azoknak való, akik szeretik, ha az utazásnak van egy kis időtlen jellege. A vár bejárása, egy séta a belvárosban, vagy egy csendes délután a wellness részlegen másfajta élményt ad, mint egy pezsgőbb város. A Hotel Castello**** elegáns környezete jól illeszkedik ehhez a hangulathoz. Egyszerre modern és a város történelmi miliőjéhez igazodó. Ide érkezett a két zenész barátnő, Varga Nóra és Erdei Sára.

Hotel Castello****, Siklós

A négycsillagos wellness hotel a siklósi vár tövében, a település központjától sétatávolságra, csendes környezetben található. A szálloda épületének alapját egy régi malom adja, melynek falait különleges építészeti megoldásokkal őrizték meg és ma is láthatóak a szállodán belül. A hotel közvetlen, zárt folyosós összeköttetésben van a Thermal Spa fürdővel, amely kiváló szórakoztatást nyújthat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szálloda 44 szobával rendelkezik, standard, superior, összenyitható szobák és lakosztályok biztosítják a vendégek kényelmét. A 96 fő befogadására alkalmas étterem családi rendezvényekre is igénybe vehető. Az étterem szezonálisan megújuló kínálatában a nemzetközi konyha remekei mellett magyaros és tájjellegű ételek is találhatók. A hotel konyhájának kínálatát a helyi termelők minőségi alapanyagainak felhasználásával készülő, hazai és mediterrán fogások, valamint a villányi borok alkotják.

További információ: https://hotelcastellosiklos.hu/

Kulturális pezsgés Pécsett

Pécs a Dél-Dunántúl legélénkebb városa, ahol a pihenés inkább inspirációval párosul. A Széchenyi tér, a Dzsámi, a Zsolnay-negyed, vagy a hangulatos kávézók mind azt az érzést erősítik, hogy itt mindig történik valami. Pécs különösen jó választás azoknak, akik nem szeretnének teljesen elvonulni, inkább a városi impulzusokból töltődnek fel. Egy délelőtti városnézés, egy délutáni múzeumlátogatás, majd este egy wellness program tökéletes egyensúlyt adhat. Varga Miklóst – az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplőjét – és párját, Hrovatin Csengét ez a hangulat várta Pécsett. Ők a Fibula Residence Hotel & Wellness**** vendégei voltak.

Fibula Residence Hotel & Wellness****, Pécs

Pécs Baranya megyében az ország délnyugati részén található Budapesttől két órányi autóútra. Pécs romantikus sikátoros utcáján, a belvárosának szívében, nyugodt, exkluzív környezetben helyezkedik el a Fibula Residence Hotel & Wellness. Az öt épületből álló, színvonalas komplexum 2020-ban került átadásra, összesen 4000 m2-en. Ez Pécs egyetlen felnőttbarát szálláshelye, mely kizárólag 14 éven felüli vendégeket fogad. A négycsillagos hotel 400 m2-es wellnessrészlegén úszómedence, finnszauna, illatterápiás- és sótéglás szoba, jégkásakút és trópusi zuhany nyújt igazi kikapcsolódást a vendégek számára. A hotel konferenciaterme ideális környezetet biztosít céges rendezvények, csapatépítők és kisebb létszámú konferenciák, esküvők számára. A szálláshelyen mosoda is igénybevehető. A hotel lobby bárjában széles italkínálatból és koktélokból is választhatnak az itt megszálló vendégek.

További részletek: https://www.fibulahotel.hu/

Szavazatoddal te is nyerhetsz!

Az idei szuperdöntőben az öt kiemelt turisztikai régióból, a legjobb tíz szálláshelye jut a fináléba a nézők szavazatai alapján. Minden régióból az első kettő helyezett. A szavazók minden adás kezdetétől voksolhatnak kedvenc szálláshelyükre egészen egy héten keresztül a műsor hivatalos Facebook oldalán. Ezzel nem csak kedvenc szálláshelyüket támogatják, hanem vannak heti, havi és évvégi nyeremények is. A fődíj egy egész hetes pihenés a Best of AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában.

Vasárnap Budapestre látogatnak a hoteltesztelők

A régiós versenyek a dél-dunántrúli szálláshelyek bemutatásával lezárultak. Természetesen szavazni még lehet vasárnap 11 óráig. Ezután a szavazatokat öszesítik, hogy kiderüljön melyik 10 szálláshely jutott a Best of AZ ÉV HOTELE döntőjébe. Viszont a nézők ez idő alatt sem maradnak szállodák nélkül, hiszen most vasárnap 10:50-kor két budapesti szállodát mutatnak be az RTL-en, versenyen kívül.

A műsor leírása

A Best of AZ ÉV HOTELE Közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket az RTL-en. Minden adásban két-két ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére egy-egy magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják és szubjektíven véleményezzék azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Drasztikus lépésre szánta el magát Capri, az olasz álomsziget a turisták elviselhetetlen tömege miatt
A sziget lakói megelégelték, hogy a napi 50 ezer turista miatt már mozdulni sem tudnak. Februártól olyan szabályok jönnek, amik egy csapásra megváltoztatják a nyaralási szokásokat.


A Nápoly közelében fekvő Capri évtizedeken át az olasz életérzés egyik jelképe volt.

Annak idején idillinek tűnő fotókon és videókon láthattuk.

A főszezonban azonban ma már egészen más kép fogadja az érkezőket. A nagyjából hétezer állandó lakosú szigetre naponta akár ötvenezer turista is özönlik. Ez elviselhetetlen terhet ró a helyi infrastruktúrára.

A szűk utcákon hömpölyögnek az emberek, a kikötő és a népszerű kilátópontokon tömeg van.

A túlzsúfoltság egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki a helyiek körében, ezért a sziget vezetése új szabályozással próbálja kezelni a helyzetet

– írja az Euronews.

Capri képviselő-testülete februárban egyhangúlag elfogadott egy drasztikus változásokkal járó rendeletet, amely elsősorban a szervezett turistacsoportokat érinti. A legfontosabb változás, hogy

egyszerre legfeljebb 40 fős csoportok léphetnek a szigetre.

A 20 főnél nagyobb csoportok esetében további korlátozások lépnek életbe:

megtiltják a hangosbemondók használatát, az idegenvezetők csak fülhallgatós rendszeren keresztül kommunikálhatnak a résztvevőkkel. Eltűnnek a magasba emelt zászlók és esernyők is, a csoportvezetők kizárólag a ruházatukon viselhetnek feltűnő jelzéseket.

A szabályok azt is rögzítik, hogy a csoportok nem torlaszolhatják el a gyalogosútvonalakat.

A sziget vezetése további intézkedéseket is mérlegel.

Felmerült az időszakos partraszállási korlátozás lehetősége, amely csökkentené a beérkező hajók számát. Korábban szó esett egy tengeri védőzóna kialakításáról is: bójasor akadályozná meg, hogy a turistahajók túl közel menjenek a parthoz.

Ezzel nemcsak a lakók nyugalmát védenék, hanem a part menti természeti környezetet is - már 2021-ben is telepítettek úszóbarriereket.

Paolo Falco, Capri polgármestere szerint a beavatkozás elkerülhetetlen. „Olyanok, mint a birkanyájak, és ezt nem jó látni. Meg kell mentenünk a szépséget, nincs más választásunk” – nyilatkozta a városvezető. A helyi turisztikai szereplők is támogatják a döntést. „Ez egy felelősségteljes cselekedet, amely tükrözi az elképzelésünket a végre élhetőbb szigetről” – mondta Lorenzo Coppola, a caprii szállodások szövetségének elnöke.

Capri lépése egy országos trendbe illeszkedik: Velence már 2024-ben 25 főben korlátozta a turistacsoportok létszámát és szintén betiltotta a megafonok használatát. Annak, aki idén nyáron Caprira utazik, érdemes figyelnie a változásokra: a szervezett utakon a csoportoknak kisebb létszámmal és fülhallgatós rendszerekkel kell készülniük, és minden látogatónak számítania kell arra, hogy a közlekedési szabályokat szigorúbban veszik.

Via Ansa, Euronews


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
5+1 kihagyhatatlan program, amiért érdemes Esztergomba látogatnod
Esztergom minden évszakban más arcát mutatja, de egy dolog állandó: mindig jó érzés visszatérni ide. Összegyűjtöttük azokat a látnivalókat és élményeket, amelyek miatt a város a Dunakanyar egyik legjobb úti célja.


Esztergom nem véletlenül viseli a Dunakanyar fővárosa címet: a város minden évszakban más arcát mutatja, mégis mindig tökéletes választás egy kis pihenéshez, feltöltődéshez vagy aktív kikapcsolódáshoz. Akár egy teljes hétvégét szánnátok rá, akár csak egy rövidebb kiruccanás fér bele, érdemes előre tervezni - mert Esztergomban könnyű beleszeretni, és még könnyebb lemaradni egy-egy különleges élményről.

Hogy ez ne forduljon elő, összegyűjtöttük azt az 5+1 programot és élményt, amelyekre mindenképpen érdemes időt szakítanotok, ha Esztergomban jártok.

Hódítsd meg a kupolát és élvezd a panorámát: Esztergomi Bazilika

A város legmagasabb pontján, a Várhegyen tornyosul Esztergom legismertebb és legikonikusabb látványossága, az Esztergomi Bazilika. Az abszolút Instagram-kompatibilis, klasszicista stílusban épült épület 100 méteres magasságával Európa egyik legnagyobb bazilikája, méltán lehetünk rá büszkék.

Már a körülötte tett séta is élmény, de mindenképpen érdemes belépni a falai közé is. Külön jegyek válthatók a kincstárba, a templomtérbe és a kupolába, így akkor is könnyen tervezhető a látogatás, ha kevesebb idő áll rendelkezésetekre. Egy teljes bejárás nagyjából 2–2,5 órát vesz igénybe, de akár csak egy-egy kiemelt részre is fókuszálhattok.

A kupolába feljutni igazi kihívás: lift nincs, kizárólag lépcsőn lehet megközelíteni, összesen 413 lépcsőfok vár rátok. A csúcsról elénk táruló panoráma azonban minden egyes lépcsőt megér.

Töltődj fel több napra Esztergomban: Portobello Wellness Hotel Esztergom

Míg a válogatás többi eleme inkább fél- vagy egynapos programként működik, a Portobello Wellness Hotel Esztergom már egy hosszabb, ottalvós kikapcsolódásra csábít. Az esztergomi Prímás-szigeten található szálloda ideális választás, ha a család néhány napra szeretne kiszakadni a hétköznapokból.

A téli Esztergom ilyenkor nyugodtabb, letisztultabb arcát mutatja: a belvárosban jólesik egy lassú séta, a Duna-part csendje pedig különösen hívogató a hidegebb hónapokban. A télen is lenyűgöző Bazilika látványa és a kupolából nyíló, gyakran fehérbe burkolózó Várhegy panorámája tiszta időben különösen emlékezetes élményt nyújt.

Egy városi séta vagy aktív téli program után különösen jólesik visszatérni a hotel meleg, kényelmes világába. Ez a kettősség teszi igazán szerethetővé a Portobellót a téli hónapokban: nappal könnyed városi élmények, estére nyugalom és feltöltődés. A szálloda így akkor is ideális választás, ha több generáció szeretne együtt kikapcsolódni.

A pihenés élményét tovább erősíti, hogy a hotel zárt folyosón keresztül közvetlenül kapcsolódik az Aquasziget Élményfürdőhöz. Télen ez különösen nagy előny: kabát és hideg nélkül lehet átsétálni a medencék, csúszdák, jacuzzik, szaunák és a teljes wellnessvilág terébe, ahol a gyerekek önfeledten játszhatnak, a felnőttek pedig igazán ellazulhatnak.

A 95 elegáns szoba és lakosztály között minden család megtalálja a saját igényeihez illő megoldást. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, a tágas, kétlégterű családi lakosztályok pedig akár nagyobb családok számára is kényelmes, otthonos környezetet biztosítanak. A megújult közösségi terek további lehetőséget kínálnak a pihenésre és a közös időtöltésre.

Családbarát szállodaként kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekes vendégekre: a legkisebbek számára babaágy, gyermekágynemű, fürdetőkád és etetőszék is rendelkezésre áll, a nagyobbakat pedig játszóház és animációs programok várják.

A Portobello télen egyszerre ad élményt és nyugalmat: közös gasztronómiai pillanatok, fürdőzés utáni pihenés és a téli Esztergom felfedezése természetes ritmusba rendezi a napokat. Ez az a hely, ahol a család valóban együtt lehet, kompromisszumok nélkül és ahol a téli kikapcsolódás tényleg feltöltődéssé válik.

Nézd meg Esztergomot egy másik perspektívából: Mária Valéria híd

Ha egy igazán fotóbarát nézőpontból szeretnétek rácsodálkozni a Bazilikára és az Esztergomi Várra, akkor a Mária Valéria híd kihagyhatatlan állomás. Innen a város ikonikus látképe teljes pompájában tárul fel, különösen naplementekor, amikor a Duna tükrében visszaverődő fények még hangulatosabbá teszik az élményt.

A hidat 1895-ben adták át először, ám a második világháborúban felrobbantották, majd hosszú szünet után 2001-ben avatták fel újra, ismét összekötve Esztergomot és a szlovákiai Párkányt. A híd tervezője Feketeházy János, akinek nevéhez több ikonikus átkelő is fűződik – többek között a budapesti Szabadság híd, valamint a formájában meglepően hasonló komáromi Erzsébet híd is.

Egy lassú séta a hídon nemcsak két várost, hanem múltat és jelent is összeköt - ráadásul az egyik legszebb esztergomi panorámát kínálja. Ha csak egy helyet választanátok a város „másik arcának” felfedezésére, ez legyen az.

Merülj el Esztergom kulturális világában: múzeumlátogatás

A látnivalókban és gasztronómiai élményekben gazdag Esztergom a kulturális feltöltődésre vágyóknak is bőven tartogat felfedeznivalót. A város múzeumai izgalmas metszetet adnak Esztergom történelméről, művészetéről és szellemi örökségéről. Az Esztergomi Vármúzeum a város középkori múltjába enged betekintést, míg a Babits Mihály Emlékház bensőséges hangulatban idézi meg a Nyugat költőjének világát. A Balassa Bálint Múzeum régészeti és helytörténeti kincsei mellett időszaki kiállításokkal is várja a látogatókat, míg a Keresztény Múzeum Európa egyik legjelentősebb egyházi gyűjteményét vonultatja fel.

A sort a családok kedvence, a Duna Múzeum (Vízeum) teszi teljessé, ahol interaktív formában ismerkedhetnek meg kicsik és nagyok a víz szerepével, erejével és titkaival - tanulás és élmény egy helyen.

Kirándulj a Dunakanyarban: természetközeli élmények Esztergom környékén

A Esztergom a Duna partján fekszik, így tökéletes kiindulópont kirándulásokhoz, vízitúrákhoz, kajak-kenu élményekhez vagy akár egy nyugodt horgásznaphoz is. A Dunakanyar valódi paradicsom a természetkedvelők számára: jól jelzett túraútvonalak, változatos terepek és programlehetőségek várnak rátok egész évben, évszaktól függetlenül.

Karnyújtásnyira található Zebegény és Visegrád, de könnyedén elérhető a Törökmezői Kis-Állatpark is, amely különösen a családosok körében népszerű. A kirándulók kedvence Dobogókő és a vadregényes Rám-szakadék, amelyek kihagyhatatlan célpontok, ha aktív programra vágytok. Dobogókő télen különösen varázslatos: egy nagyobb havazás után gyakran mesebeli tájjá változik, ahol szinte garantált a hamisítatlan téli kirándulás élménye.

Keresd meg Pumuklit egy vízparti sétán: Kis-Duna sétány

Ha egy könnyedebb, városi sétára vágytok, irány a Kis-Duna sétány. A vízparti promenád már önmagában is hangulatos, de 2024 júliusa óta egy igazán szerethető apróság miatt is érdemes felkeresni: itt bukkant fel Kolodko Mihály egyik miniszobra, a mindenki által ismert és kedvelt házi kobold, Pumukli alakja. A parányi szobor pillanatok alatt a gyerekek és a felnőttek kedvence lett – nem csoda, hiszen egyszerre nosztalgikus, játékos és tökéletesen illeszkedik a Duna-part nyugodt hangulatához. Egy séta a sétányon így nemcsak pihentető, hanem igazi „kincskeresős” élménnyé is válik.

Ha inkább romantikusabb környezetre vágytok, akkor az Erzsébet park tökéletes választás. A park közvetlenül a vár alatt húzódik, a Duna partján, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Mária Valéria hídra. Naplemente idején különösen hangulatos, de napközben is ideális hely egy lassabb sétára vagy rövid pihenőre.

A parkban játszóterek is várják a kisebbeket és a nagyobbakat, sőt, ha nyitottak vagytok a spiritualitásra, azt is hallhatjátok, hogy az Erzsébet park állítólag gyógyító energiákkal rendelkezik a magnetikus kisugárzása miatt. Egy próbát mindenképp megér – legrosszabb esetben is egy nyugodt, Duna-parti sétával gazdagodtok.

Esztergom sokkal több, mint egy szép város a Dunakanyarban: olyan úti cél, ahol a történelem, a természet és a kikapcsolódás természetesen fonódik össze. Akár aktív programokra, akár nyugodt sétákra vagy családi feltöltődésre vágytok, könnyű úgy hazatérni innen, hogy még maradt bennetek felfedeznivaló. És talán éppen ez Esztergom legnagyobb vonzereje: nem egyszeri élmény, hanem egy olyan hely, ahová jó érzés újra és újra visszatérni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk