TECH
Ugyan a városi legenda teljes blődség, de tény, hogy veszélybe kerülhetünk a bankautomatáknál, és szerencsére az is igaz, hogy vannak hatékony megoldások is.
TECH
Rengeteg MI-rendszert érint a szabályozás, van, amit teljesen be is tiltanak. A tiltott technológiákat alkalmazó vállalatokra hatalmas pénzbírság várhat, függetlenül attól, hogy hol van a székhelyük.
TECH
A kínai AI-modell alapjaiban rengetheti meg a technológiai ipart. Nem csak hatékony, de gazdaságos is – ráadásul ingyenes és nyílt forráskódú.
TECH
A webes verzióval vannak gondok, a mobilos alkalmazás továbbra is működik. Fél egy körül érkeztek az első hibajelzések.
TECH
A Meta feje megszünteti a tényellenőrző programot. Donald Trump segítségével lépne fel azokkal a kormányokkal szemben, amik szerinte „cenzúrát” akarnak.
TECH
Az otthoni szolgáltatások kiemelkedő eleme a gigabit sebességű internet, amely a korábbi Vodafone és Digi egyesített hálózatán keresztül érhető el.
TECH
Akik beperelték a céget, arra panaszkodtak, hogy a telefonjaik akaratukon kívül rögzítették beszélgetéseiket. Az Apple-nek hatalmas összeget kell fizetnie, de ez rengeteg ember között oszlik el.
TECH
A cég azt is megírta, hogy milyen módon lehet átadni a régi készülékeket, és tippeket is adnak az adatok megóvására.
TECH
Szakértők szerint a J-20-as kínai vadászgép társaságában felbukkanó új típus kis és nagy sebességnél is képes lopakodó üzemmódban repülni, ami azt jelenti, hogy a radarok egyszerűen nem veszik észre.
TECH
Az EP szerint a döntéssel a vevők akár 250 millió eurót is megspórolhatnak. Évente átlag 11 ezer tonna elavult töltő kerül a szemétbe.
TECH
A tiltás egyelőre hat évre szól. Szigorításokat épp úgy kilátásba helyeztek, mint enyhítéseket.
TECH
550 lóerős, légrugós monstrumként hozza a luxust és a sportosságot, de vajon képes-e túllépni az elektromos autók hatótáv-korlátain? Kipróbáltuk, mit ad a hétköznapokra ez a modern szörnyeteg.
TECH
Elon Musk azzal büszkélkedett a saját közösségi oldalán, hogy tudna építeni egy olyan alagutat, amin egy óra alatt át lehetne szelni az Atlanti-óceánt. Csakhogy úgy tűnik, nem vett mindent számításba.
Népszerű
Ajánljuk