SZTÁRVILÁG
A politikus és médiaszemélyiség hosszú betegség után hunyt el 54 évesen. Halála előtt még interjút adott, ahol őszintén beszélt az állapotáról és döntéseiről.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető és a politikusceleb tavasszal a Nagy Duett forgatásán ismerkedett meg, ahol Schmuk önfeledten mókázott a hivatalos forgatási időn kívül is.
SZTÁRVILÁG
A népszerű színész mostanában ritkán kap szinkronszerepet, pedig korábban rengeteg filmben hallhattuk a hangját. Azt is elmondta, mivel tölti legszívesebben a szabadidejét.
SZTÁRVILÁG
A politikus-médiaszemélyiség tavasszal jelentette be, hogy súlyos betegséggel küzd. Schmuck végig optimistának tűnt, de végig tudta: az élete egy hajszálon függ.
SZTÁRVILÁG
Az egykori politikus a halála előtti napokban még részt vett a Tisztelet Társasága nyilvános eseményén. Ezek lehetnek az utolsó képek róla.
SZTÁRVILÁG
A Megasztár énekesnője három és fél éve halt meg, de sírját azóta senki nem gondozza. Egy TikTok-videó hívta fel a figyelmet a szomorú állapotra.
SZTÁRVILÁG
A walesi hercegné rákos megbetegedése és gyógykezelése után ismét kilépett a reflektorfénybe, és ahogy megszokhattuk tőle, nagyszerű stílusérzékkel.
SZTÁRVILÁG
Sebián-Petrovszki László három éve van együtt Joaóval, aki egy gyógyszeripari cégnél dolgozik pénzügyi területen, és soha nem titkolták el kapcsolatukat.
SZTÁRVILÁG
Az elmúlt években komoly megpróbáltatásokkal kellett szembenézniük. Demeter György egyik lábát térd alatt amputálták, fél szemére elveszítette a látását, emellett veseelégtelenséggel is él, így kétnaponta művesekezelésre jár, emiatt a nászút sem lesz egyszerű.
SZTÁRVILÁG
A VIVA TV egykori műsorvezetője 12 évig egyedül nevelte fiát, mielőtt meghozta élete egyik legnehezebb döntését. Zsuzsa őszintén mesélt az anyai fájdalomról és a szeretet erejéről.
SZTÁRVILÁG
A népszerű műsorvezetőt teniszezés közben érte a baleset, elszakadt az Achilles-ina. Palik ennek ellenére végigcsinálta a forgatásokat, járógipszben állt kamerák elé.
SZTÁRVILÁG
„Programstratégiai és tartalomgyártási igazgatóként mindig vannak nehéz döntések... Ez azonban nem tartozott közéjük, itt egyértelmű volt a választás!" – írta a programigazgató.
SZTÁRVILÁG
A hobbi katonai szakértőt most a Kárpátalján meghalt magyar férfi esete késztette megszólalásra. Szerinte Zelenszkijnek már békét kellett volna kötnie vagy lemondania.
SZTÁRVILÁG
Pataky Attila Azahriah-ról: Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen
Az Edda frontembere szerint az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Ráadásul a zenéje sem jó.
SZTÁRVILÁG
Benke Lúcia fél éve alkot egy párt közgazdász kedvesével. A kapcsolat gyorsan halad, már közös nyaraláson is voltak, és az összeköltözés is megvolt.
SZTÁRVILÁG
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
SZTÁRVILÁG
A valóságshow-szereplő szerint a színész nem hiteles választás a műsor élére, és felajánlotta, hogy megtanítja őt „csajozni”.
Népszerű
Ajánljuk