„Akkora a kosz, hogy inkább nyugdíjba megyek” - Krausz Gábornál elszakadt a cérna
Példátlan dühkitörésnek lehettek tanúi a Séfek séfe nézői a tegnap esti adásban, ahol Krausz Gábor úgy kiakadt a versenyzők által hátrahagyott kosz miatt, mint a műsor történetében még soha. A sztárséf nem finomkodott a szavakkal, amikor szembesült a konyha állapotával.
– dühöngött Krausz.
A pénteki adásban az amerikaifoci és az amerikai ételek játszották a főszerepet, a feladatot pedig nehezítette, hogy a séfek az első öt perc után csak a „kispadra” leülve, edzőként irányíthatták a csapatukat. Az ételek elkészítése közepette a versenyzőknek nem maradt energiájuk arra, hogy a rendre és a tisztaságra is odafigyeljenek, amit a csapatfeladat befejezése után a séfek nem is hagytak szó nélkül - írta a Blikk.
A fokozódó feszültséget mutatja, hogy a héten rosszul lett a Zöld csapat egyik versenyzője, Mikula Patrik, akit mentővel vittek kórházba. A pénteki adásban derült ki, hogy nincs komolyabb baja, így visszatérhetett a versenybe. A versenyzőt egy korábbi agyi érprobléma-műtétje miatt különösen megviselték a tünetek. A hét azonban nem csak ettől volt hangos: Princess Szabinát egy tettlegességbe torkolló vita miatt kizárták a versenyből. Krausz Gábor türelme már napokkal korábban is fogytán volt, kedden a rossz desszertek miatt jelentette ki a kóstolásnál: „Ilyet még nem csináltam, de most sajnos befejeztem.”
A leteremtett versenyzők elismerték hibájukat, de a nap végén az igazi kérdés az volt, ki búcsúzik. A veszélyzónába a gyengélkedő Piró és a rossz passzban lévő Sovi került, ám a kiesés helyett a séfek váratlan ajánlatot tettek nekik: cseréljenek csapatot. A versenyzők némi gondolkodás után igent mondtak, így mindketten folytathatják a főzést.