SZTÁRVILÁG
A Blikk információi szerint egyik kedvenc spanyolországi nyaralóhelyén érte a halál a Jászai Mari-díjas színészt. A gyász mellett a családnak most a holttest bonyolult és költséges hazaszállítását kell megszerveznie.
SZTÁRVILÁG
A rapper csütörtök éjjel osztott meg egy közös, szenvedélyes képet az Instagram-sztorijában. A bejegyzés alig pár óráig volt látható, de megerősítette a hónapok óta tartó pletykákat a kettejük közti vonzalomról.
SZTÁRVILÁG
Wolf Kati énekesnő a közösségi oldalán jelentette be, hogy a tudta nélkül szerepeltették egy sokszáz milliós állami támogatási pályázatban. A Mága Zoltán nevével fémjelzett produkció egy olyan koncertsorozatra kapott 500 millió forintot, amelynek célja a „nemzeti oldal” erősítése volt.
SZTÁRVILÁG
A brit rendőrség a lakossághoz fordult, és olyan tanúkat keres, akiknek információjuk lehet Mountbatten-Windsor Andrással kapcsolatban. Oliver Wright helyettes főkapitány szerint a szexuális visszaéléstől a korrupcióig minden bejelentést kivizsgálnak.
SZTÁRVILÁG
Az influenszer videóban adott tanácsot a miniszterelnöknek. Szerinte Magyar Péternek a kampány után már államférfihez illő hangnemet kellene megütnie.
SZTÁRVILÁG
Megérkezett Horváth Csenge és az erdélyi üzletember, Barabás Ottó első gyermeke, Jana. A pár egy véletlennek köszönhetően találkozott Gyergyószentmiklóson, ahová Csenge édesanyja unszolására utazott.
SZTÁRVILÁG
A TV2 menedzsmentje úgy döntött, idén nem tűzi műsorra a Stohl András főszereplésével készült reality újabb szezonját, amit 867 ezren követték figyelemmel. A bejelentés éppen azután érkezett, hogy a sajtóban már felmerült Danny Blue mentalista neve mint lehetséges új főszereplő.
SZTÁRVILÁG
Szalay Kriszta hajléktalanként élt – az első óra tapasztalata lesokkolta, még vécére sem engedték be
A színművész a teljes társadalmi közönnyel szembesült, amikor egy szerep miatt az utcára költözött. A legnehezebbnek a legalapvetőbb higiéniai szükségletek elvégzésének ellehetetlenítését tartotta.
SZTÁRVILÁG
A Radio Caroline egy számítógépes hiba miatt tévesen aktiválta az uralkodó halála esetére szóló vészprotokollját. A bejelentés idején az uralkodó és felesége Észak-Írországban tartózkodott.
SZTÁRVILÁG
Ráthonyi-Palácsik Tímea 24 kilót hízott a terhessége során, és a szülés után elmondta, hogy nem a fogyás az elsődleges számára. Most egy nyirokmasszázs után mutatta meg a hasát.
SZTÁRVILÁG
A Story értesülése szerint Danny Blue mentalista lehet a TV2 párkereső műsorának következő főszereplője. A csatorna egyelőre hallgat, de Blue neve már a Stohl András-féle évad előtt is felmerült a produkciónál.
SZTÁRVILÁG
A walesi herceg a játékosokkal bulizott, miután a birminghami csapat 3-0-ra legyőzte a Freiburgot Isztambulban. A Villa 44 év után nyert újra európai kupát, a trónörökös pedig a meccs előtt is bement a csapathoz.
SZTÁRVILÁG
Sváby András a Facebook-oldalán, két nappal a színész halála után osztotta meg a személyes történetet. Azt tervezték, hogy a közös emléket Sváby lakóautós műsorában, az Útközben elmeséledben idézik fel.
SZTÁRVILÁG
A rádiós műsorvezető nyolc hónapja nem dohányzik, a leszokásának okairól Tilláék podcastjében beszélt bővebben. A döntésében komoly szerepet játszott, hogy édesapját 56 évesen, szívinfarktus miatt veszítette el.
SZTÁRVILÁG
Az énekes szerint feszítővassal estek neki a garázsajtónak sződligeti ingatlanánál, ahonnan mindent elvittek, ami mozdítható volt. Az intézkedés egy közösköltség-tartozás miatt indult.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő a ma bemutatott Netflix-dokumentumfilmjében beszélt arról, hogy birkózott meg a gyilkos kórral. A most 57 éves sztár a szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet.
SZTÁRVILÁG
A 64 éves korában elhunyt Scherer Péter a halála előtt nem sokkal adott interjúban még a lelassulásról és a jövőbeni terveiről beszélt. A színművész arról is beszélt, hogy figyel magára és tudatosabban él.
Népszerű
Ajánljuk