SZTÁRVILÁG
A kis hörcsög három éve lett híres, amikor focimeccsekre kellett tippelnie. Azóta egy luxusketrecben élt a stúdió egyik sarkában.
SZTÁRVILÁG
Az író nehéz időszakon van túl, volt több komoly műtétje is, de most már jól érzi magát. A betegsége a szerelmével csak még jobban elmélyítette a kapcsolatát.
SZTÁRVILÁG
Kedden vette feleségül Buzsik Borkát Budapesten. A Liverpool 23 éves focistája és szerelme gyerekkoruk óta ismerik egymást, de csak másfél éve jöttek össze.
SZTÁRVILÁG
Több mint tíz éve történt a tragikus baleset, azóta alig tudni bármit Michael Schumacher állapotáról – most azonban új részletek láttak napvilágot.
SZTÁRVILÁG
Az énekes így is elnyerte a legszexibb férfi címet a story.hu szavazásán, amire úgy reagált: eléggé meglepte a hír.
SZTÁRVILÁG
A szépségkirálynőt négy hónap után kiengedték a kórházból. Azt mondja, biztos, hogy már semmi nem lesz ugyanolyan, mint a balesete előtt.
SZTÁRVILÁG
Papp Gergő tavaly év végén jelentette be, hogy megváltozik a formáció neve, és testvére távozik. Bence most azt is elárulta, hogy milyen hatással volt ez a kettejük kapcsolatára.
SZTÁRVILÁG
A színpadon váratlanul megjelent a színház igazgatója, kezében egy dísztasakkal. Ami ezután történt, az még az idős színészt is meglepte.
SZTÁRVILÁG
A 2018-as szépségkirálynő nagyon élvezte a várandósságot, de azért alig várta, hogy megszülessen a kislánya. A gyerekről még egy videót is megosztott örömében.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető szerint Gesztesi Károlyt senki és semmi nem pótolhatja. Főleg nem a mesterséges intelligencia.
SZTÁRVILÁG
A sztár teljesen összeomlott, amikor Demcsák Zsuzsa közölte vele a szörnyű hírt: eltört a lába, ezért nem folytathatja a műsort.
SZTÁRVILÁG
„Ha diktatúra lenne, nem tölthetnéd meg háromszor a Puskás Arénát, és sétálhatnál haza békésen a gázsival, hanem egy rendőrautó vinne befelé és találnád magad félholtra verve egy cella mélyében” - üzente Pataky Azahriah-nak.
SZTÁRVILÁG
A színész szerint a stílusával volt a gond, nem a tartalommal. Dietz az indulatos posztját később eltávolította, de kijelentéseit továbbra is fenntartja.
SZTÁRVILÁG
Szolnoki Szabolcs egy családi fotóval lepte meg követőit az Instagramon. A sikeres üzletember csak heti egy napot tölthet együtt gyermekével a rengeteg munka miatt.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezetőnek nem tetszett, hogy a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitánya a szurkolókat is okolta a vereség után.
Népszerű
Ajánljuk