SZTÁRVILÁG
A színész, műsorvezető szerint még van pár dolog, amit el kell intéznie, de már megvan a dátum, amikor érkezhet a kis Árpa.
SZTÁRVILÁG
A 60 éves színész harminc éve él egyedül, és már nem is vágyik arra, hogy valakivel együtt éljen. Őszintén beszélt arról, miért alakult így az élete, és hogyan éli meg ezt az állapotot.
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök levélben kérte fel a celebet, hogy válasszon neki egy megfelelő zebrát a budapesti állatkertben. Győzike szombaton eleget tett a feladatnak, arról is beszámolt, mik voltak a szempontok a döntésében.
SZTÁRVILÁG
A tévés szerint teljesen más okból hunyt el játékvezető, mint amit eddig állítottak. Azt is elárulta, mit mondott erről a legenda közeli hozzátartozója.
SZTÁRVILÁG
Az énekes és párja, Szintia kisfia, Sebestyén koraszülötten és betegségekkel jött világra, de héthetes korában végre hazatérhetett a családjához.
SZTÁRVILÁG
Will Smith húsz év után új albummal tért vissza, amelyben az Oscar-gálán történt botrányt sem hallgatja el. A színész és rapper nyíltan beszél a 2022-es esetről, amikor megütötte Chris Rockot a színpadon.
SZTÁRVILÁG
A nagy nap nem sokkal azután jött, hogy Szoboszlai konfliktusba keveredett a magyar–török meccs utáni nyilatkozata miatt.
SZTÁRVILÁG
Győzike szerint már csak napok kérdése, és meglesz az új zebratag. Orbán Viktor pedig nem csak lelkes, de még a költségeket is magára vállalja.
SZTÁRVILÁG
A válogatott magyar focista és felesége Budapesten mondták ki a boldogító igent szűk családi és baráti körben.
SZTÁRVILÁG
15 éve vannak együtt, és nem titkolják, hogy voltak feszült pillanatok. Az fontos számukra, hogy minden helyzetet közösen oldjanak meg.
SZTÁRVILÁG
Dávid Petra veszélybe került a Farm VIP forgatásán, amikor egy tehén ráugrott. A sportolót Barnai Judit mentette ki az állat öleléséből.
SZTÁRVILÁG
Borka korábban szinkronuszó volt, a Corvinuson végzett, és már több mint 50 ezren követik az Instagramon. Ő Szoboszlai Dominik kedvese.
SZTÁRVILÁG
A Pénzcentrumnak adott interjúban az üzletasszony arról is mesélt, milyenek a Los Angeles-i mindennapok, de szó esett a közelükben tomboló tűzről is.
SZTÁRVILÁG
Oláh Orsi és családja pont Egyiptomban nyaral. Az anyukája nagyon szeretett volna menni a programra, de ő lebeszélte róla.
SZTÁRVILÁG
A kis hörcsög három éve lett híres, amikor focimeccsekre kellett tippelnie. Azóta egy luxusketrecben élt a stúdió egyik sarkában.
SZTÁRVILÁG
Az író nehéz időszakon van túl, volt több komoly műtétje is, de most már jól érzi magát. A betegsége a szerelmével csak még jobban elmélyítette a kapcsolatát.
Népszerű
Ajánljuk