SZEMPONT
Az egykori belügyminiszter szerint a Fideszt a pénz fogja szétrobbantani egy vereség után. Magyar Péternek addig hisz, amíg ki nem derül, melyik táborát vezette félre.
SZEMPONT
A politikai elemző szerint mindenki veszít agysejteket és türelmet a mostani hetekben. Szerinte mégis a magyar politikatörténet egyik legkiélezettebb meccse zajlik.
SZEMPONT
A befektetési szakértő a reálbérek és a bolti költések alapján elemezte a Fidesz támogatottságát. Becslése szerint a kormánypárt belföldi tábora a 2022-es 2,8 millióról 2,3-2,4 millió főre csökkent, és ezen a kormányzati kommunikáció sem lendíthet.
SZEMPONT
Nem érik el a konzulátust, hiába várják, hogy a magyar állam repülőket küldjön, másképp pedig lehetetlen hazajutni – erre panaszkodnak a Közel-Keleten rekedt magyar családok, akiket megrémít a robbanások folyamatos hangja, miközben fogynak a tartalékaik.
SZEMPONT
A Medián vezetője szerint kontrollálhatatlanul terjedhettek el a belső adatok, amikkel most támadják. Belső vizsgálat indult az ügyben, és az adatvédelmi hatósághoz is fordulnak.
SZEMPONT
A Political Capital igazgatója szerint a katonák kivezénylése csak a kampány része. Eközben Putyinék egy hamis zászlós művelettel is beavatkozhatnak a választásba.
SZEMPONT
A volt jegybankelnök szerint olyan gazdaságpolitika folyt az elmúlt 15 évben, ami mélyen versenyellenes, mikromenedzseli a magyar gazdaságot, és amivel képtelenség 2-3%-os növekedést produkálni. Surányi a választások után további megszorításokra számít.
SZEMPONT
Még az amerikai és izraeli katonákat is meglepte, milyen hatékonyan fejezték le az iráni vezetést. Most azonban nem világos, hogy a keményvonalas vagy a pragmatikus politikusok veszik át az uralmat. A piacok idegesek, és az sem kizárt, hogy Irán teljes káoszba süllyed.
SZEMPONT
A támadás előre tervezett időpontján is módosítottak, amikor információt kaptak arról, éppen hol tartózkodik Irán legfőbb vezetője - írja a New York Times. Izraelből azonnal felszálltak a gépek, majd két órával később megsemmisítő csapást mértek az épületre.
SZEMPONT
Lakossági fórumán ezt azzal indokolta a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy nem akarják a helyiek. Kérdésünkre azt is kijelentette, a körzetében még nem találkozott olyannal, ahol akarták volna, de országosan szerinte más a helyzet.
SZEMPONT
A 21 Kutatóközpont igazgatója szerint a közvélemény-kutatások csalókák lehetnek, a választás napján ugyanis a Fidesz beveti a gépezetét. Mozgósítás, nyomásgyakorlás, szavazatvásárlás: szerinte ez dönthet a végén.
SZEMPONT
A kormány ukrán veszélyre hivatkozva rendelt ki fegyveres katonákat a magyar energetikai infrastruktúra védelmére, de a biztonságpolitikai szakértő szerint a veszély máshonnan fenyegethet. Ha titkosszolgálatoknak vannak információi, a védelmi intézkedések lehetnek indokoltak.
SZEMPONT
A politikai elemző szerint ha az emberek az életüket féltik, azzal a kormánypárt szerezhet néhány százezer plusz szavazatot. Ez a fordításhoz nem biztos, hogy elég, de a tiszás kétharmad megakadályozásához elég lehet. Ezért a Fidesz az utolsó pillanatig küzdeni fog.
SZEMPONT
Ranschburg Zoltán: Számomra is érdekes, hogy Orbán mennyire nyíltan beszél arról, hogy gondok vannak
A miniszterelnök azt mondta, benne van az erdőben, és bár hisz a győzelemben, már kevesebb egyéni választókerületet tart nyerhetőnek. Fordíthat-e a Fidesz, miután a Medián a pártot választani tudó biztos szavazók körében 20%-os Tisza előnyt mért? Erről beszélgettünk.
SZEMPONT
A miniszterelnök a Patrióta élő eseményén arról beszélt, hogy már a saját felméréseiket is kétkedve olvasgatja, de úgy gondolja, nyerhetnek. Ehhez a mozgósítás a kulcs, ugyanis a saját szavazótáboruk kevésbé iskolázott, sokan csak akkor mennek el, ha bekopogtatnak hozzájuk.
SZEMPONT
A Medián vezetője nem lát olyan tartalékot a Fideszben, amelyik ezt a hátrányt képes lenne megfordítani.
SZEMPONT
A szociológus szerint a Medián legfrissebb eredményeit látva Orbán Viktor akár egy vitát is bevállalhat Magyar Péterrel. Ha a következő hetekben a Fidesz nem tud előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza nyerhet.
Népszerű
Ajánljuk