OLIMPIA
A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység fantasztikus versenyzéssel sorozatban harmadszor hozta Magyarországnak az aranyérmet ebben a számban.
OLIMPIA
Gyomaendrődön rengetegen szurkoltak együtt a kajakozónak. Az eseményről pedig videó is készült.
OLIMPIA
A másik magyar induló, Gulyás Michelle a gyengén sikerült lovaglás után a 12. helyen végzett.
OLIMPIA
A magyar úszó a futamot úgy értékelte, hogy a győztes német riválisa ezen a napon verhetetlen volt, az utolsó körben pedig emberfeletti teljesítményt nyújtott.
OLIMPIA
Csipes - akinek edzője édesapja, az ugyancsak olimpiai bajnok Csipes Ferenc -, pályafutása második ötkarikás érmét szerezte, és a partra kiérve az öklét rázva láthatóan nagyon örült a sikerének.
OLIMPIA
A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben. Miután hosszú várakozás után kiírták végre az eredményt a kijelzőre, Tótka Sándor elsírta magát, majd a partra érve összeölelkezett a magyar csapat tagjaival.
OLIMPIA
Elöl Manhercz Krisztián, a kapuban pedig Nagy Viktor remeklésével diadalmaskodott a magyar csapat, a négyből három negyedet megnyerve.
OLIMPIA
A testvére, Tamás győzelme után szerdán lépett szőnyegre a fiatalabb Lőrincz. 5-1 lett a vége az ukrán versenyző javára.
OLIMPIA
Kriszcina Cimanovszkaját akarata ellenére akarták hazavinni, miután nyilvánosan bírálta csapata vezetőit.
OLIMPIA
Sky Brown korábban a fejét is betörte egy súlyos balesetben, de most újra remekelt a pályán.
OLIMPIA
A magyar csapat jól tartotta magát a sztárokkal teletűzdelt riválissal szemben, de a második félidő utolsó szakaszában a kiválóan védő kapus, Katrine Lunde vezette északiak felőrölték a magyar válogatottat.
OLIMPIA
A végén jött fel a nyolcadikról a negyedik helyre a magyar hosszútávúszó. Azt mondta, hogy látta az előtte úszókon, hogy fáradtak, ezért tudott még négyet is előzni a célig.
Népszerű
Ajánljuk