OLIMPIA
A kedves gesztusból egy igazán cuki videó kerekedett. A magyar színekbe öltözött japán gyerekek virágokkal, zászlókkal, kis táblákkal köszöntik a magyar csapatot.
OLIMPIA
Óriási vastapssal köszöntötték a BOK Csarnokban a magyar csapatot, amely az elmúlt 25 év legsikeresebb olimpiáját zárta.
OLIMPIA
Összesen 2,8 milliárd forint jutalmat osztanak ki az első 8 helyen végzett sportolók között.
OLIMPIA
A MOB közleménye szerint az eset további intézkedést nem igényelt, semmilyen befolyással sincs az eredményekre vagy az elutazásra.
OLIMPIA
Délután a BOK Csarnokba várják a családtagokat, a szurkolókat, a sportvezetőket, a sportszövetségek vezetőit és munkatársait.
OLIMPIA
A vízilabdakapus már régóta azt tervezte, hogy Tokióban fejezi be pályafutását, és bár a döntőben képzelte el azt, így is nagyon elégedett.
OLIMPIA
A női válogatott után a férfiak is éremmel távoznak Tokióból. Ennek köszönhetően az örökranglista élére kerültek.
OLIMPIA
2004 szeptemberében kis híján életüket veszítették a terroristák támadásában, most az olimpiai dobogón ünnepelhettek.
OLIMPIA
Az edző toronymagasan vezető versenyzője sehogyan sem bírt a Saint Boy nevű lóval: a belovaglást követően neki se tudott kezdeni a pályának, sírva küszködött azért, hogy egyáltalán rábírja a lovat az elindulásra.
OLIMPIA
A magyar női vízilabda-válogatott 11-9-re győzte le az orosz csapatot, és ezzel első olimpiai érmét nyerte.
Népszerű
Ajánljuk