OLIMPIA
„Mi egy olimpiára utaztunk és versenyezni szerettünk volna, ez összejött, két éremmel tértem haza, nagyon boldog vagyok. A következő időszak az ünneplésé” - mesélte a repülőtéren Szilágyi Áron.
OLIMPIA
Azonnal megindult a találgatás, hogy miért volt rajtuk a hétfői versenyen, és vétettek-e a szabályoknak.
OLIMPIA
A birkózó azt mondja, elsősorban testvérének, az egy súlycsoporttal feljebb szintén döntős Viktornak köszöni kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában nyert aranyérmet a tokiói olimpián.
OLIMPIA
A 77 kilós Lőrincz Tamás a kirgiz Akzsol Mahmudov ellen birkózott az aranyért. A súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként vonul vissza.
OLIMPIA
A birkózó egy-egy könnyed és nehéz győzelem után, a négy között 0-2-ről fordítva 9-2-re verte a kétszeres Afrika-bajnok egyiptomi riválisát, így biztossá vált, hogy a testvérpár mindkét tagja dobogóra állhat a japán fővárosban.
OLIMPIA
Berecz nagy hajrát nyitott, megnyerte a futamot, innentől csak brit ellenfelére kellett figyelnie. Scott bejött negyediknek, ami számára címvédést, egyben magyar ezüstöt és spanyol bronzot - Cardona hatodik lett - jelentett.
OLIMPIA
Az ezüstérmes Varga Ádám amikor felnézett az eredményjelzőre, először nem is hitte el, amit látott.
OLIMPIA
Parádés verseny után Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián. A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó pedig bronzérmet nyert K-2 500 méteren. Itt lett egy negyedik helyünk is.
OLIMPIA
Kriszcina Cimanouszkaja hamarosan Varsóba repülhet, így már nem kell tartania az állami megtorlástól.
OLIMPIA
A birkózó Lőrincz Tamás mellett a vitorlázó Berecz Zsombor és a kajakosok is szerezhetnek dobogós helyet.
OLIMPIA
A 77 kilogrammos súlycsoport magyar világ- és Európa-bajnoka a 2012-es londoni olimpiai után ismét döntőbe jutott.
OLIMPIA
A gátfutó ugyan verseny közben hibázott és elesett, de azonnal odasietett, mikor látta, hogy a jamaicai versenyző is bukott és nem tud felkelni.
OLIMPIA
A sprinter szerint eltávolításának oka az lehetett, hogy bírálta a fehérorosz válogatott edzőit.
OLIMPIA
Tom Daley különleges hobbit választott magának, a képei alapján pedig elég ügyesen bánik a kötőtűvel.
OLIMPIA
Az ökölvívót azért zárták ki, mert szándékosan lefejelte ellenfelét. Ezután sokáig nem tudott beletörődni a verségbe. Igaz, az ülősztrájkot egyszer megszakította, mert ki kellett mennie a mosdóba.
OLIMPIA
Annyira örült a győzelmének, hogy közben lesérült egy ír bokszoló az olimpián, vissza kellett lépnie
Aidan Walsh akkorát ugrott örömében, hogy kificamodott a bokája, végül bronzérmet szerzett.
Népszerű
Ajánljuk