MÚLT
A legendás szórakozóhely szigorú szabályairól is ismert volt. A Rendhagyó történelemleckék szerzője mesél arról, hogy valóban nagy volt-e a szigorúság és tényleg azonnali kirúgást jelentett-e egy becsempészett féldecis ital.
MÚLT
A hinduk és szikhek elhagyták a frissen alakult Pakisztánt, és Indiába indultak, a muszlimok pedig ellenkező irányba tették meg az utat. Közben kölcsönösen folyt a vérontás.
MÚLT
Vízözön és szárazság, uralkodói félrelépés és a Nyugatot meggyengítő Kelet is szerepel az idei évre szóló próféciák közt.
MÚLT
Aki emlékszik még azokra az időkre, amikor a rossz antenna miatt szellemképes volt a tévéadás, nem lesz ismeretlen a műfaj. Annyi a különbség, hogy ezeken a fotókon mesterségesen hozták létre a szellemképet.
MÚLT
Mára természetessé vált, hogy szinte minden filmből kikandikál egy-egy fedetlen mellbimbó, ahogyan egy szexjeleneten sem botránkozik meg senki. De ez nem volt mindig így.
MÚLT
A DoQ-n augusztus 5-én debütáló A bádogteknők küzdelme című dokumentumfilm a világ legjelentősebb vízi csatájának részleteibe vezeti be a nézőket.
MÚLT
Az emberek akkor még kosarakkal cipelték haza a jeget, és az egész város kiköltözött a Római partra.
MÚLT
Budapest romjain borult virágba Márai Sándor és Tolnay Klári románca, amelynek gyümölcse egy szenvedélyes verssorozat lett.
MÚLT
Kastélyok váratlanul felfedezett titkos termei, ősi temetkezési helyek, Michelangelo titkos kamrája - csak néhány a rejtelmes helyek közül...
MÚLT
Pénisz alakú asztalláb? Olyan perverz bútorai voltak Katalin cárnénak, hogy az is elpirul, aki ránéz
Sajnos a II. világháború során megsemmisültek a bútorok, de hála néhány katonának, legalább fotó van róluk.
MÚLT
Hoaxok már régebben is léteztek, csak akkor sokkal nehezebb volt a végére járni, igaz-e, amiről mindenki azt állítja, hogy az.
MÚLT
Elburjánzó elmegyógyintézetek, állati lelkek által 'megszállt' betegek, a betegek által készített újság - csak néhány extrém példa azok közül, amit a korabeli pszichiátria produkált.
MÚLT
Az, hogy a legendás festményen látható asszony utolsó éveiben az egyik színészotthon lakója volt.
MÚLT
Majdnem 50 évvel ezelőtt arról konzultáltak a tanyán élő nőkkel, mit kellene változtatni ahhoz, hogy kényelmesebb és biztonságosabb legyen az életük. A Hogyan történt? blog szerzője levéltárosok segítségével gyűjtötte össze a válaszokat.
MÚLT
Egy kutatás kiderítette: egy szempontból biztos, hogy nem hamisítvány. Ugyanis nem festék, hanem valódi vér van rajta.
Népszerű
Ajánljuk