MÚLT
Holtan találták lakásában a gazdag örökösnőt, Sophie Singert. A tettest hamar elfogták: Charles Conwayt, a féllábú bohócot.
MÚLT
A titokzatos lépcsőről, a furcsa múmiákról, a soha elő nem került sírról és egy sok-sok évvel korábbi űreszközről.
MÚLT
A polgári légiforgalom elterjedésével nem csak az utasok, de a nők is nyertek – egy (állás)lehetőséget. Ami már a kezdeték kezdetén is álommeló volt.
MÚLT
John Fitzgerald Kennedy-nek nem adatott hogy beszédet mondjon 1963. november 22-én Dallasban, 55 évvel később mégis hallhatjuk szavait.
MÚLT
Siraisi Takahiro a legbestiálisabb ember, aki valaha használta a közösségi médiát. És még 13 borzasztó sorozatgyilkosról mesélünk.
MÚLT
Nem csak a szabadságharc bukott el 1849-ben; a Pilvax tulajdonosának élete és a kávéház története is szomorú fordulatot vett.
MÚLT
Ő is kitűzi a kokárdát, annak ellenére, hogy a magyarok 1848-ban tulajdonképpen a Habsburg család és az osztrák elnyomás ellen lázadtak fel.
MÚLT
Mintha csak tegnap történt volna, hogy megjelent valami Google nevű furcsaság, és hódított a Furby. Pedig időközben elrepült 20 év.
MÚLT
Tévédobálás, lábharapás, templomgyújtogatás – bizalomgerjesztő lista, ugye? Összeszedtük néhány öregedő rockikon nehezen feledhető incidenseit.
MÚLT
Vannak olyan mesefilmek, amik minden generációnak érdekesek, ettől számítanak klasszikusnak. Ti emlékeztek rájuk?
MÚLT
Mi mindent kellett megszervezni az utolsó magyar király megkoronázáshoz a rendelkezésre álló alig több, mint egy hónap alatt és milyen viták zajlottak ekkor a parlamentben?
Népszerű
Ajánljuk