Miért kellett a koronázáshoz minden vármegyéből 5 kg föld?

Pontosan 120 éve, február 25-én hunyt el Prielle Kornélia, a 19. század ünnepelt színésznője.

Élete utolsó évében olyan botrányos szerelem főszereplője lett, mint kortársa, Jókai Mór.

Az 1826-ban, Máramarosszigeten született Prielle Antónia 15 évesen lépett először színpadra, és 65 éven át tartó pályája során a magyar színjátszás legendájává vált. Déryné Széppataki Róza tanítványa volt, játszott Budapesten, Pécsett, Debrecenben és Nagyváradon is, mintegy 300 szerepben közel 3000-szer lépett fel.

A köztudatba akkor égett be végleg „a nemzet nagymamájaként”, amikor Csiky Gergely kifejezetten neki írta a Nagymama című darabot.

Aztán 1894-ben megismerkedett Rozsnyay Kálmán íróval, akivel évekig leveleztek, majd a férfi 1902-es londoni hazatérése után kapcsolatuk elmélyült.

A család azonnal cselekedett.

A színésznő ugyanis évtizedek óta támogatta őket, többen nála is laktak, így a család féltette az egzisztenciáját – írja a Mr. Foster blog. Unokahúga, Láng Ilona a Pesti Naplónak nyilatkozva próbálta megmagyarázni a helyzetet.

Nézzük meg más oldalról is a kapcsolatot.

– mondta a Pesti Naplónak.

Maga a színésznő sem rejtette véka alá érzelmeit egy Rozsnyaynak írt levélben.

A pár nem tágított, ragaszkodott a házasságkötéshez.

A sajtó eközben ízekre szedte a színésznőt. „Prielle Kornélia hetven év óta olvassa, hogy ő örökifjú, tizennyolcéves, maga a tavasz és a bájosság... Csoda-e, hogy végre is elhitte ? Szegény színésznők! Annyi maszlagot nyelnek, hogy még nyolcvanéves korukra se képesek kijózanodni” – írta vitriolba mártott tollal a Pesti Napló egyik szerzője.

„A bizottság konstatálta, hogy Prielle Kornélia olyan friss szellemi erő birtokában van, amely az ő korában ritkaság” – közölte a Pesti Napló. A Budapesti Hírlap szerint pedig „emlékezőtehetségük üdeségét bámulatos módon meg tudták őrizni”.

A támadások közepette kevesen álltak ki mellette, de köztük volt Jászai Mari, aki tíz évig lakott egy házban Priellével.

A jogi eljárás lezárulta után a pár 1905. december 24-én, a színésznő lakásán, szűk körben összeházasodott.

A boldogság azonban nem tartott sokáig. Prielle Kornélia két hónappal később, 1906. február 25-én elhunyt. A Nemzeti Színházban ravatalozták fel, de végül Szabadszálláson helyezték örök nyugalomra.

Via: Mr. Foster blog

Barta Tamás a magyar rocktörténet egyik kulcsfigurája volt. A gitáros-énekes-zeneszerző a Hungáriában és a Locomotiv GT-ben is játszott.

A halála azonban ma is rejtélyes ügy.

A zenész, aki „kinőtte” a korszakot

Barta Tamás gyerekként hegedülni tanult, később autodidakta módon lett gitáros, majd a hatvanas–hetvenes évek fordulóján már a magyar beat/rock élvonalában mozgott.

Az 1974-es amerikai LGT-turné után nem tért haza,

Két lövés, mégis „öngyilkosság”?

A rejtély kulcspontja éppen a két lövés. Több forrás felidézi, hogy Barta holttestét Los Angeles-i otthonában találták meg, és a sebek alapján két lövés is érte. Ennek ellenére a hatóság öngyilkosságként zárta le az esetet, ami a közvélemény számára eleve nehezen hihető.

A legkeményebb állítás: „maffiaügy” egy állambiztonsági jelentésben

A történet 2022-ben kapott ismét szárnyra, amikor több magyar lap beszámolt egy, a Belügyminisztériumhoz köthető III/II-5C alosztály megjelölésű anyagról.

A sajtóban ismertetett tartalom szerint

és konkrétan felmerült, hogy

"Barta alapvetően a kommunizmus elől menekült, így a sors keserű fintora, hogy a magyar papír-maffia vezetője Simon Csaba - aki korábbi disszidálása előtt Magyarországon is bűnözésből élt - a kommunista kémelhárításnak jelentett az USA-ból. Barta ennek a kémnek a beosztottja volt, az sem zárható ki, hogy lebuktatta - estleg Bartát is be akarta szervezni felsőbb utasításra - és ő adta ki a parancsot a gyilkosságra" - mondta erről annak idején Mester Sándor, a dokumentumfilm producere.

Fontos, hogy ezek nem bírósági ténymegállapítások, hanem egy nyilvánosságra került (pontosabban sajtó által idézett) dokumentum és annak értelmezései. Ettől még súlya van, mert a korábbi “csak legendák keringenek” állapothoz képest konkrét, dátumozott állításokat tesz egy, a korszakból származó irat.

A Barta Tamásról szóló dokumentumfilm talált a nyomra

A jelentésre a beszámolók szerint a Siess haza, vár a mama! című dokumentumfilm készítői bukkantak rá, miközben anyagot gyűjtöttek Barta történetéhez.

A film maga is azt a feszültséget bontja ki, ami Barta életét és halálát övezi: egy kivételes tehetség kikerült a hazai közegből, kint újrakezdte az életét, majd tragédia vetett véget az életének.

Miért maradt rejtély?

A Barta-ügy sajnos azért „tökéletes” összeesküvés-történet alapanyag, mert több kérdést is felvet, amire senki nem adott még eddig kimerítő magyarázatot.

Ellentmondó a hivatalos narratíva, kevés a nyilvános, elsődleges amerikai irat, a közbeszéd többnyire magyar sajtóra és ismeretterjesztő feldolgozásokra támaszkodik.

Későn kerültek elő a magyar dokumentumok is; a 2022-ben tárgyalt jelentés új keretet adott a kérdéseknek, de nem oldotta meg az ügyet és nem kaptunk válaszokat.

Hangszeres játéka és zenei gondolkodása a magyar progresszív rock egyik csúcsteljesítménye, és a hetvenes évek több meghatározó felvételén is „ott hagyta a keze nyomát”.

„Ott álltam a kertkapunál, megszédültem… rájöttem, mennyire gyenge vagyok.” Ezekkel a szavakkal írta le Natascha Kampusch a szabadság első pillanatát, miután 2006. augusztus 23-án kisétált a fogságból, amely tízéves kora óta tartott.

A történet, amely 1998. március 2-án egy bécsi utcán kezdődött, amikor a tízéves Kampuscht iskolába menet egy fehér furgonba tuszkolták, 3096 nappal később egy új, a nyilvánosság előtt zajló fejezetbe lépett, amelyben a fiatal nő tudatosan vette vissza az irányítást a saját élete felett.

A fogság tere egy precízen megtervezett és kivitelezett rendszer volt. Priklopil a Strasshof an der Nordbahnban álló háza garázsa alatt egy alig hat négyzetméteres, hangszigetelt, ablak nélküli helyiséget alakított ki. Ebbe a földalatti cellába egy nehéz páncélajtóval lezárt csapóajtón keresztül lehetett lejutni. A fogság első hónapjaiban Kampusch egyáltalán nem hagyhatta el ezt a bunkert, később elrablója szoros felügyelet mellett néha felengedte a házba, sőt, ritkán ki is vitte onnan.

Az első interjúk egyikében elmondta, hogy a klausztrofóbiás rohamok idején vízzel teli palackokat dobált a falhoz, csak hogy érezze, még nem őrült meg. Ebből a zárt rendszerből egyetlen hiba vezetett ki: egy telefonhívás. A szökés napján Kampusch a ház előtt álló autót porszívózta, amikor Priklopilt megzavarta egy bejövő hívás. A férfi pár méterrel arrébb lépett, hogy jobban hallja a vonal túlsó végét, és ez a pillanatnyi figyelmetlenség elég volt. Kampusch eldobta a porszívócsövet, kifutott a nyitott kertkapun, átrohant a szomszédos telkeken, és egy közeli ház lakójától kért segítséget.

Az első, mindent eldöntő televíziós interjút 2006. szeptember 6-án az osztrák közszolgálati televízió, az ORF készítette el. Az adás rekordnézettséget hozott Ausztriában, a nemzetközi értékesítési jogokat pedig szintén az ORF kezelte. A bevételt nem a túlélő kapta meg közvetlenül, hanem egy általa létrehozott alapítványba irányították, amely más áldozatokat segít.

A jogokat több mint száz ország televíziós társasága vette meg, a megkeresések áradatáról pedig Kampusch médiatanácsadója, Dieter Ecker annyit mondott: „Az egyetlen, aki nem jelentkezett, Steven Spielberg.”

Miközben a média a túlélés emberi drámájára fókuszált, a háttérben komoly jogi és politikai vita kezdődött. A közvéleményt leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy Priklopil valóban egyedül cselekedett-e. Az osztrák ügyészség 2010-ben lezárta a nyomozást ebben az irányban, és hivatalosan is megállapította, hogy nem volt bűntársa. A gyanú árnyéka Priklopil egykori üzlettársára vetült, de a bizonyítékok hiányában a bíróság felmentette a bűnsegédlet vádja alól. A kételyeket azonban ez sem oszlatta el teljesen. 2012-ben egy osztrák parlamenti vizsgálóbizottság elnöke ismét felvetette, hogy nehéz kizárólag egyetlen elkövetőről beszélni, sőt, Priklopil öngyilkosságának körülményeit is vitatták.

A hatósági és közéleti viták közepette Kampusch a saját kezébe vette a története feletti uralmat. 2010-ben megjelent önéletrajzi könyve, a 3096 nap, amely nem pusztán egy memoár, hanem egy tudatos kísérlet a saját értelmezési keretének megalkotására. Három évvel később, 2013-ban a könyvből nemzetközi filmadaptáció is készült a neves német producer, Bernd Eichinger egyik utolsó forgatókönyve alapján, Sherry Hormann rendezésében.

A múlt fizikai lenyomata, a strasshofi ház, amely a fogság helyszíne volt, jogilag szintén Kampusch tulajdonába került. A nő sosem akarta, hogy az épületből „horror-múzeum” legyen, de eladni sem kívánta. Időről időre ma is visszatér, hogy ellenőrizze az állapotát, számára az épület egyszerre „átok és áldás”, egy mementó, amely elválaszthatatlan az életétől. A Priklopilhoz fűződő viszonya a mai napig a történet egyik legösszetettebb eleme.

„Teljesen tisztában voltam vele, hogy a szökésem az ő halálos ítéletét is jelenti, mert mindig az öngyilkossággal fenyegetőzött” – mondta az ORF-nek adott első nagyinterjújában. Évekkel később pedig egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy bizonyos értelemben gyászolja elrablóját, hiszen a maga torz módján ő is az élete része volt.

Forrás

Színes, virágos, lenge és 100% műanyag – az otthonka nem csupán egy háziruha volt, hanem egy egész korszak jelképe, ami sokaknak máig a nagymama illatát és a gyerekkor biztonságát jelenti. A története azonban jóval a szocializmus előtt kezdődött.

Egy budapesti áruház 1938-ban még le is akarta védetni a nevet, de a kereskedők felháborodása miatt a szó végül közkincs maradt – írta a Sokszínű Vidék.

A ruhadarab a Kádár-korszakban született újjá, és forrt össze a szocialista hétköznapokkal. Parti Nagy Lajos író találóan „szaladgálati asszony-ruha” névvel illette, és az „elnéniesedés” egyik jelképének nevezte. Az otthonka a kötény szerepét vette át, de annál jóval többet takart, így önálló viseletként is megállta a helyét.

A jellegzetes trapézszabású, ujjatlan, elöl gombolós fazon hatalmas zsebekkel készült, amikben elfért a zsebkendő, a kulcs vagy akár egy marék vetőmag is. Praktikusságát növelte, hogy színes mintázatán kevésbé látszott meg a kosz, gyorsan száradt, és nem kellett vasalni. Persze a műszálas anyagnak árnyoldala is volt: Bödőcs Tibor humorista nem véletlenül nevezte „az emberi test fóliasátrának”, mivel nyáron könnyű volt beleizzadni, és a vékony anyag gyakran áttetszett.

A nejlonotthonka tömeges elterjedése az 1960-as évek iparpolitikájának köszönhető. A fellendülő magyar műszálgyártás célja az olcsó, könnyen kezelhető tömegtermékek előállítása volt, amire az otthonka tökéletesen megfelelt.

Hamarosan több gyár, köztük a Habselyem Kötöttárugyár is gyártani kezdte, a szabásminták pedig megjelentek a Nők Lapjában, így sokan maguknak varrták meg a saját darabjukat. A viselet nem volt magyar sajátosság, a szocialista blokk országaiban mindenhol ismerték, sőt Nyugat-Európa egyes részein is felbukkant.

A valóságban a legtöbben munkaruhaként tekintettek rá, ami főzéshez és takarításhoz ideális volt, de vendégeket már nem fogadtak benne. Léteztek hétköznapi, kisvirágos darabok és ünnepibb, „kimenős” vagy „templomba járós” otthonkák is, gyakran absztrakt mintákkal.

A rendszerváltás után az otthonka lassan kikopott a városi divatból, és főként a falusi, idősebb generáció viseleteként maradt fenn. Mára azonban erős nosztalgikus jelentéssel telt meg, amit jól mutat, hogy Szatymazon „Első Magyar Nejlonotthonka kiállítást” is rendeztek a tiszteletére.

Forrás Forrás