MÚLT
Tévédobálás, lábharapás, templomgyújtogatás – bizalomgerjesztő lista, ugye? Összeszedtük néhány öregedő rockikon nehezen feledhető incidenseit.
MÚLT
Vannak olyan mesefilmek, amik minden generációnak érdekesek, ettől számítanak klasszikusnak. Ti emlékeztek rájuk?
MÚLT
Mi mindent kellett megszervezni az utolsó magyar király megkoronázáshoz a rendelkezésre álló alig több, mint egy hónap alatt és milyen viták zajlottak ekkor a parlamentben?
MÚLT
1988. március tizenötödikén tüntetés volt, 1989-ben pedig nagy tömeg gyűlt össze az elbukott szabadságharc jelképénél.
MÚLT
Miről szólnak a Holt-tengeri tekercsek, kik a szerzői, és milyen hatása volt az írásoknak a teológiára? Dávid Nóra, a Szegedi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékének adjunktusa megosztja veletek a titkokat.
MÚLT
Ki és mikor készítette az első szelfit? Melyik volt a világ első Apple számítógépe? Ehhez hasonló mérföldköveket mutatunk.
MÚLT
Régen is bármit megtettek a szépségükért: például arzénos port használtak, pedig konkrétan meg is ölhette azt, aki megcsókolt egy kisminkelt nőt.
MÚLT
A fényes múltra már csak egy elhasználódott csarnok emlékeztet, ahol néhány mindenre elszánt szakember dolgozik, hogy a még megmaradt vasúti csodákba életet leheljenek.
MÚLT
Igazi telitalálat volt: a rendszer korlátozott lehetőségei mellett is elért a vásárlók szívéhez.
MÚLT
Hugyecz László hatalmas sikert aratott Sanghajban. 125 éve született és 60 éve halt meg az art deco mestere.
MÚLT
Egyre többen csatlakoznak a panyolai felvonuláshoz, amelyet disznóvágással kezdenek és bállal fejeznek be.
Népszerű
Ajánljuk