KULT
A fesztivál 0. napján különleges akusztikus koncertet tart a Kispál és a Kiscsillag frontembere, sok vendéggel. Emellett jövő novemberben az Arénában is ünnepel majd.
KULT
Élőben jelentkezett be Sebetyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri az első Rádió 1-es reggeli műsorukból.
KULT
A botrányfilm hírhedt jelenetét úgy vették fel Marlon Brandóval, hogy nem szóltak előre a 19 éves Maria Schneidernek. Van, aki szerint börtönt érdemelnének.
KULT
Egy 11 éves kislány Alicia Keyst adta elő mesterien, egy 15 éves pedig a Halott Pénz Marsalkó Dávidjává változott. Neked hogy tetszenek az utánzatok?
KULT
Várható volt, hogy Fejes Szandra távozik, de ettől még elképesztő dolgokat láttunk és hallottunk. Soroljuk, melyek ezek.
KULT
Hat vadonatúj számmal várja a rajongókat, amelyek közül az első At Christmas című dal a napokban debütált.
KULT
A gitáros idén különdíjas lett a BRAINS által meghirdetett Stand Firm Remixversenyen, és sok zenésszel dolgozott már együtt, köztük Hibriddel is.
KULT
A magyar fővárosban forgatott Spectralt december 9-től bárki megnézheti a Netflixen, az előzetese pedig már most látható.
KULT
Nagy Laci Gitano szólólemezét, 3 napig csak nálunk hallgathatjátok meg! Az új dalok közül néhány felcsendül majd december 18-án a MikulásGyár színpadán a budapesti Ötvenhatosok terén.
KULT
Ez egy nehéz téma, de beszélni kell róla - vallja Tandi Flóra, aki egy klipet is készített a dalhoz, hogy még erősebb legyen az üzenet.
KULT
Megérkezett az EFOTT fesztivál aftermovie-ja is. Három perc a nyár legintenzívebb egyetemista bulijából.
KULT
Martin Scorsese a Némaság című új filmjét a rendező csütörtökön, a Vatikánban vetíti le mintegy 400 pap előtt.
KULT
Az énekes-dalszerző-színész-pantomimművész mélyről feltörő érzelmeket, a magány és az elveszettség érzését dolgozza fel.
KULT
Ezt üzeni a Semmi Konferencia az egyik főszerepet alakító színésznő-énekesnő szerint. Péterfy Borival beszélgettünk Lovasi András és Földes Eszter zenés darabjáról, amelyet december 1-jén és 2-án a MOM Kulturális Központban láthat a közönség.
KULT
Songoro Fatime és Császári Gergely három hónapra utaznak Tanzániába, Bartók és Kodály nyomdokain. Tervüket közösségi finanszírozással valósítanák meg.
Népszerű
Ajánljuk