KULT
A Hideg Fény több szempontól is különleges lett. A frontember azt is elárulta, hogy a klip forgatása során bizony megküzdöttek az időjárással is.
KULT
Az amerikai zeneszerző és dalszövegíró első nagy sikerét a West Side Story-val szerezte 27 éves korában.
KULT
A népszerű tévés személyiség 10 év kihagyás után látható ismét színpadon, a Centrál Színházban. Tudatosan áldozta fel annak idején a színpadot a televízióért, de két éve szakított a kereskedelmi televíziózással.
KULT
Az Éberálom arról szól, amikor egy hosszú, fárasztó útkeresés után végre azt érzed, hogy pontosan ott vagy ahol lenned kell, és amellett, aki mellett lenned kell.
KULT
A színész most már azt mondja, hibázott, amikor kritizálta a színházat és Rudolf Péter igazgatót.
KULT
Ridley Scott filmjének legnagyobb bravúrja a két színész alakítása, Adam Driver újra kaméleonként változik át Maurizio Guccivá.
KULT
Herczeg Zsolt 5 éve indította el apanaplóját a WMN-en. Írásai 2018-ban könyvben is megjelentek, november 25-én pedig Újabb büfik és bukások címmel érkezik a második kötet.
KULT
Játékos videóval állt elő a fesztivál, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.
KULT
A színész olyasmit művel a tragikusan fiatalon elhunyt zseni szerepében, amit csak a legnagyobbak tudnak. Kritika.
KULT
A népszerű színésznőt Nagykarácsony című új filmjéről kérdeztük, de beszélt arról is, mit jelent számára a karácsony, és miről fog szólni a következő vígjáték, amiben szerepet kapott.
KULT
Ki lehet jelenteni: igazi minőségi sci-fit kaptunk az Apple-től. Nem világrengető, de tisztességes próbálkozás Asimov világának bemutatására.
KULT
A kiállítás érdekessége, hogy képpárokon figyelhetjük meg Cezanne és az őt követő avantgárd művészgeneráció közti kapcsolatot.
KULT
„A több mint 40 most közzétett fellépő változatos és vonzó képet mutat a jövő évi felhozatalból, amelyben vannak világsztárok, befutott nevek, kurrens zenei csemegék, feltörekvő csapatok is” - mondták a szervezők.
KULT
A Farm VIP tulajdonképpen egy paraszt Survivor, szerethető Gáspár Zsoltival, kényes városi ficsúrokkal és kemény csajokkal.
Népszerű
Ajánljuk