KULT
A hangszerelésben egy vonósnégyesnek is fontos szerep jutott, akik filmzenés hangulatot csempésztek a dalba.
KULT
Volt fiatal Körmendi Jánosra emlékeztető rapper, indokolatlanul továbbjutó énekesnő és érthetetlen okokból kieső valódi művész is.
KULT
Többen is azt kapták, amire nagyon vágytak, és volt olyan is, aki nagyon meglepődött, hogy kik várták az ajtó mögött.
KULT
Többek között a Maffiózók, a Trónok harca és a Dexter is úgy ért véget, ahogy arra senki nem számított. De nem a jó értelemben.
KULT
Az Elkezdem című dalban azt a kettősséget mutatja meg, ahogy minden alkalommal megküzd a démonaival, mikor a színpadon áll.
KULT
Elkészültek Magyarország legnagyobb rockzenekarának koncertvideói, amin közel 400 ember zenél önfeledten.
KULT
A kampány fő mondanivalója, hogy az igazi karácsonyi varázslat abban rejlik, ha nyitunk egymás felé.
KULT
A John Lewis brit áruházlánc legújabb szpotja egy kisgyerek és egy földönkívüli barátságát mutatja be.
KULT
De rajta kívül olyan ikonikus előadók szerepelnek, mint Maluma, az Imagine Dragons, a Måneskin vagy a OneRepublic.
KULT
Az Analog Balaton november 12-én jelenteti meg régóta várt, első lemezét, melyről felvezetésként most itt a lemez záródala. A Könnyű klipjét nálunk láthatjátok először.
KULT
London, hatvanas évek, showbusiness, glamour, na és persze a mocsok mindemögött – a komédiakirály Edgar Wright ezúttal rémisztget és elgondolkodtat.
KULT
A film huszonnyolc percében benne van minden, amit az író-rendező a mai magyar közéletről fontosnak tart elmondani. Kritika.
Népszerű
Ajánljuk