Soha ennyire nem izgultam még lovak miatt
Az idei év egyik legizgalmasabb magyar mozifilmje egy természetfilm. Ez elsőre talán furcsán hangzik, de ha láttunk már legalább egyet Török Zoltán korábbi munkáiból, akkor nincs ebben semmi meglepő. A rendező éppen tíz éve csinálta Vad Magyarország – A vizek birodalma című természetfilmjét, amivel egészen új alapokra helyezte a műfajt, és bebizonyította, hogy el lehet érni nagy nézettséget természetfilmmel is. Filmje nem csak itthon robbant hatalmasat, hanem külföldön is, megszámlálhatatlan díjat nyert szerte a világon, és jelölték többek között a műfaj Oscar-díjának számító amerikai Jackson Hole Wildlife Film Festivalon is, amely elismerés közelébe korábban még soha nem került magyar alkotás. Nem kérdés tehát, hogy a Svédországban élő rendező a műfaj nemzetközi sztárja.
Török Zoltán 2016-ban kezdett dolgozni a Hortobágyi Nemzeti Parkban található Pentezugi Vadlórezervátumról szóló filmjén, amit szemben a Vad Magyarországgal, már eleve mozifilmnek szánt.
Na de mi is az a vadló és hogyan került a Hortobágyra? Az eurázsiai vadlovakról, akik korábban egyébként nem éltek Magyarország területén, egészen az 1800-as évek végéig azt gondolták, hogy a faj kihalt. De akkor jött egy Przewalski nevű geográfus és Ázsia-kutató, aki Belső-Mongólia egy érintetlen területén egy a kipusztultnak hitt vadlovakkal sok azonosságot mutató fajra bukkant. A felfedezéssel kitört a vadlóláz, a világ lókutatói mind Mongóliába siettek, és elkezdték állatkertekbe áttelepíteni a mongol lovakat. Ez volt a szerencséjük, mert Mongóliában néhány évtized múlva kihaltak az utolsó vadon élő vadlovak, a befogott példányok viszont köszönték szépen, jól voltak. Olyan jól, hogy csak szaporodtak és szaporodtak, ennek köszönhetően pedig a 90-es évek elején sikerült is őket visszatelepíteni Mongóliába.
A rendező nem kis feladatra vállalkozott, mert a vadlovak mindennapjai első blikkre egyáltalán nem tűnnek izgalmasnak. A vadon tartott, vagyis háborítatlan körülmények között élő állatok az idejük legnagyobb részét ugyanis legelészéssel töltik. Mivel itt, a Hortobágyon óriási terület áll a rendelkezésükre, a táplálékuk pedig a puszta füve csupán, hatalmas távolságokat kell bejárniuk az élelemért. Magyarul nem tesznek nagyon mást, mint mennek és esznek, mennek és esznek. Ez nem tűnik olyan izgalmasnak, ugye?
Munkamódszere lényege egyébként az, hogy ő nem rejtőzködve filmez, hanem úgy, hogy addig tartózkodik a megfigyelni szánt állatok között, amíg azok megszokják a jelenlétét, és elkezdenek természetesen viselkedni. Ez a metódus rengeteg rászánt időt követel, de éppen ennek köszönhető, hogy tényleg olyan dolgokat tud láttatni, amit előtte soha senki. Miközben annyi az esemény „csak”, hogy a lovak elmennek inni a folyóhoz, születik egy kiscsikó, elkezd zuhogni az eső vagy leesik az első hó, félelmetesen drámai pillanatoknak lehetünk tanúi.
A rendező több helyen is elmondta, hogy azért választotta filmje főszereplőjéül a vadlovakat, mert nagyon érdekesnek, az emberek számára könnyen értelmezhetőnek találta összetett társas viselkedésüket és szociális viszonyaikat. A filmben pedig egészen döbbenetes jelenetekben sikerül ezt megmutatnia. Például azt, ahogy a kanca nélkül maradt agglegények várják az alkalmat, hogy kiüssék a vezércsődört a pozíciójából és nőstényhez jussanak. Azt, amikor a hárem tagjai – merthogy a vadlovak háremben élnek – körbeállják az ellő kancát és aggódva figyelik az újszülött első lépéseit. Vagy azt, ahogy a pár hetes csikók önfeledten játszadoznak egymással a napon, a szülők pedig a szemük sarkából figyelik őket, mert itt bármikor bármi megtörténhet – és néha meg is történik. A vadon ilyen, ez a szabadság ára.
Magyar-német-osztrák-svéd természetfilm, 91 perc, 2021.
Rendezte: Török Zoltán
Fényképezte: Jan Henriksson, Török Zoltán
Producer: Török Zoltán, Tom Synnatzschke
Zene: Oliver Heuss
Narrátor: Pokorny Lia
