KULT
Kovács Kati Liszt Ferenc-díjas énekesnő a magyar könnyűzene kiemelkedő alakja ma ünnepli 68. születésnapját. A közel ötven éve tartó karrierje során több generáció kedvence lett, nevét az egész ország ismeri.
KULT
A műfaj elkötelezettjei 2002-ben, Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján A magyar operett napjává nyilvánították október 24-ét, a zeneszerző születésnapját. Ezen a napon halt meg a másik híres operettszerző, Lehár Ferenc.
KULT
Ilyen még nem volt az X-Faktorban: ugyanazon mentor két versenyzőjének kellett a műsor végén párbajoznia. A túlélésért Keresztes Ildikó mentoráltjai, Lil C és Demes Tamás énekeltek. Aztán pont a mentornak kellett kimondania a döntő szót, ami csak a magyar tévétörténet legnagyobb sírógörcse közben sikerült.
KULT
Hiperkarma Halloween újra a Gödör Klubban! A saját újraéledésével egyidejűleg a zenekar sok éves hagyományát támasztotta fel, rajongóik legnagyobb örömére. Óriási töklámpások, fergeteges jelmezes forgatag és persze a Hiperkarma vár október 31-én éjszaka.
KULT
Magyarországon forgatják Bruce Willis főszereplésével a Die Hard-filmsorozat ötödik részét. Ezt a CTK, a cseh hírügynökség jelentette be, miután bizonytalanná vált, hogy a csehek milyen pénzügyi kedvezményekkel tudják támogatni a filmet.
KULT
A nagysikerű bemutató után november 7-én és 8-án ismét láthatjátok a Hodworks társulat legújabb darabját a Basse danse a MU Színházban, melyet egy majd másfél éves próbafolyamat előzött meg. A hosszú próbafolyamat során egy olyan mozgásrendszer rajzolódott ki, amelynek a kiszámíthatatlanság a rendezőelve.
KULT
Hakapeszi Maki kedvenc áldozata, a Zsebtévé Hiszékeny ura, kedvenc Kandúr Bandink hangja, a rendkívül népszerű, sokat foglalkoztatott színész, parodista, kabarészerző, azaz Szuhay Balázs ma lenne 76 éves.
KULT
Ma ünnepli 35. születésnapját Litkai Gergely humorista, forgatókönyvíró, főszerkesztő. Neki köszönhetjük a stand up műfaj honi megjelenését, annak tökéjre fejlesztését. Egy kis életrajzi áttekintés közben pár videót és jelenetet is megmutatunk nektek.
KULT
A Rocktenors-szal párbajozott az X-Faktor szombat esti első élő showjában Gyurcsík Tibor. A mentorok a nézőkre bízták a döntést, így a legkevesebb nézői szavazatot kapott Gyurcsík Tibor esett ki az RTL Klub énekes-tehetségkutató műsorából.
KULT
Vettetek már részt egy maratonon anélkül, hogy egy lépést is tettetek volna? Egy nem mindennapi maraton folyik éppen a Godot Dumaszínházban tegnap este óta. Mi sem akartuk kihagyni a Duma Maratont.
KULT
Szerepelt a Padlásban, láthattuk a Cha-cha-chában, legemlékezetesebb alakítása mégis a saját filmjében alakított Lali, az Üvegtigris hétpróbás büfése. Rudolf Péter ma ötvennégy éves.
KULT
Fábri Zoltán filmjei történelmet írtak, örökérvényűk, alkotójuk pedig ma lenne kilencvennégy éves. Cikkünkben legendás alkotásaival emlékszünk rá.
KULT
A most divatos valóságshow sztárokkal ellentétben Paul Kalkbrenner egy élő bizonyíték arra, hogy hosszú távú sikert csak lépésről-lépésre, kitartó munkával lehet elérni. A DJ karrierje 15 évvel ezelőtt indult, és azóta a neve egyfajta márka lett, az igényes és mindig megújuló techno és elektronikus zene egyik legjelesebb képviselőjeként.
KULT
Az örök Bors néni, a Liliomfi vénkisasszonya, a Macskajáték Orbánnéja, Szinbád Majmunkája, Nagymama… Ugye előttetek van Dayka Margit huncut játékossága, örök derűje?
KULT
A hazai stand up comedy éllovasa, a Dumaszínház nagy fába vágta a fejszéjét. Kitartó és feltétlen rajongóit várja a Godot Kávéházba, hogy végkimerülésig élvezzék a poénokat. Így aztán a résztvevők elmondhatják magukról, hogy teljesítették a maratont és még csak futócipőt sem kellett húzniuk.
KULT
1967. október 13-án, pénteken nyitotta meg kapuit a Mikroszkóp Színpad. A pénteki nap Komlós János, a színház akkori igazgatójának ötlete volt, a névválasztás pedig Mikes Lilla, a színház első főrendezőjének felesége nevéhez fűződik.
KULT
Október 16-án, vasárnap lesz napra pontosan, hogy 1986-ban megalakult a Gajdos zenekar. A 25. életévét ünneplő együttes jubileumi koncertre és egyben lemezbemutatóra is készül Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban.
Népszerű
Ajánljuk