Az örök Bors néni
Közel ötven mozifilm és majd’ harminc tévéjáték őrzi humorát, pajkosságát, mit azok a szerencsések személyesen is megőrizhetnek emlékezetükben, kik színházban több száz szerepének valamelyikében láthatták, úgy hatvan éven keresztül.
Ő ihlette a tragikomika megjelölést, mit Molnár Gál Péter színikritikus művészetének műfaji besorolására alkotott. Hiszen játékát a tragikus és komikus elemek egyaránt át- meg átszőtték, s amihez csak nyúlt, aranyként került ki kezei közül. Ugyanúgy volt hiteles drámai hősnő, mint anyaszínésznő, komika, szubrett vagy épp naiva. Minden jól állt neki, mindben az imádott Dayka Margit volt.
Élet- és emberszeretetét mérni sem lehet, erről kollégái ma is legendákat mesélnek. Ugyanakkor színészi felfogását is a legnagyobbak dicsérik, hisz a legnagyobbaktól való. „Mi marad a színészből?” – kérdezte. „Nem sok. Egy mozdulat, egy szó, egy arckifejezés, amire talán emlékezni fognak néhányan.”
Sinkovits Imre pedig így folytatta: „Azok a fiatalok, akik ezt a pályát nemcsak pénzkeresetnek tekintik, hanem folytatói az Egressy Gáboroknak, a Lendvayaknak, a Dérynéknek és a Jászai Mariknak, igyekeznek megismerni Dayka Margit művészetét, életét. Az én nemzedékem számára pedig sírig tartó energiaforrást jelent.”
Szeretetének melegénél boldog volt, aki sütkérezhetett. Meglepetésszerű ajándékozási szokásairól éppúgy legendák keringenek, mint az ünnepekre sütött süteményeiről vagy tárkonyos bableveséről. A korabeli sajtóból ismerhetjük élete megannyi mozzanatát, szerelmeit, boldogságát, magányát, időnkénti szomorúságát, de leginkább legfontosabb szerelmét: a játék iránti feltétlen odaadást.
Ahogy mondani szokás: vérében volt a játék. Anyja ugyan parasztasszony volt, de apja a Nagyváradi Színház balettmestere volt, így a „kisdajka” már egészen fiatalon a világot jelentő deszkákon ugrándozott, s kilencévesen már rendesen fel is lépett.
Már kilenc éves korában szerepelt színpadon szülővárosában. Kamasz lányként hamar eldőlt: belőle színésznő lesz, így Kolozsváron, Hetényi Dömény Elemér színiiskolájában tanulta ki a mesterséget. A nagyváradi színház tizenöt évesen már le is szerződtette, 1924-ben első felnőttszerződését is megkapta Kolozsvárott.
Magyarországi pályája 1927-ben indult, Hódmezővásárhelyen. Onnan Miskolcra, 1928-ban Szegedre, majd 1929-ben Budapestre, a Vígszínházhoz került. 1933-tól csak egyes szerepekre szerződött, nem kötötte le magát állandó társulathoz. Játszott a Nemzeti Színházban, a Belvárosi és a Magyar Színházban, a Kamara, az Andrássy úti, Erzsébetvárosi és Vidám színpadon is.
1945 után a Belvárosi, Petőfi, 1963-tól 1968-as nyugdíjba vonulásáig a Thália tagja volt. A hetvenes években a Madách Színházban szerepelt, és sokat filmezett. 1981-től Nemes Nagy Ágnes Bors nénijeként szórakoztatta a gyerekeket.
1932 óta filmezett, a vásznon kezdettől fogva vezető főszerepeket alakított, melyekben temperamentuma és fanyar szépsége egyaránt remekül érvényesült. Ezt őrzi számunkra a Szinbád, Macskajáték, Fekete macska, amiért 1972-ben Oscarra is jelölték.
1967-ben pedig a legjobb női alakítás díját vehette át a „Változó felhőzet”, és a „Hogy szaladnak a fák” c. filmekben nyújtott epizód-alakításaiért. Kossuth-díjas 1952-ben lett.
Nyomj egy lájkot, ha te is szereted Dajka Margit alakításait!
