KULT
Keresztes Ildikó és Palcsó Tamás mellett két ex-X-faktoros, egy ex-Voice-os és Rácz Gergő jutott tovább A Dal első elődöntőjéből. A köztévé az Eurovízó nemzeti előválogatójából fabrikált látványos élő show-t, így próbál versenyezni a kereskedelmi adókkal. Szubjektív értékelőnk az első elődöntőről.
KULT
A mai nappal, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjával zárul le a karácsonyi ünnepkör. Ilyenkor távolítják el a jászolágyat a templomokból és hogy „Ha fénylik gyertyaszentelő, az íziket is vedd elő”. Vajon mit jelent ez a népi mondás?
KULT
Szerda este némi szünet után ismét megnyílt Budapest legmagasabban fekvő underground szórakozóhelye. A nyitóbulin mi is ott voltunk!
KULT
Hamarosan Budapestre jön Quentin Tarantino, hogy a filmkészítés, forgatókönyvírás rejtelmeibe magyar filmeseket vezessen be. Holnap este pedig maratoni filmvetítést tartanak a legjobb filmjeiből. Ha alkalomhoz illő jelmezben mentek, kedvezményes jegyet válthattok az eseményre.
KULT
Elkészült az eddigi legnagyobb felbontású hazai épületet bemutató kép. A szegedi Fogadalmi templomot ábrázoló fotó 1,36 milliárd képpontból áll. A speciális képet és annak részleteit 40 percig fotózták és 5 órán át állították össze egy speciális programmal. Most ti is megnézhetitek milyen rendkívüli lett az eredmény.
KULT
Újabb videók kerültek ki az internetre a Die Hard 5-ből. A részben Budapesten forgatott, és nemsokára a mozikba kerülő akciófilmben Kamarás Iván is feltűnik, de rövid időt tölt csak a vásznon egy jelentősebb pofon miatt.
KULT
65 éves az egyik legnépszerűbb magyar színész. Kern Andrást már 50 éve ismerheti a magyar közönség, szerepeiben pedig több mint negyven éve láthatjuk színpadon és filmben. Woody Allen magyar hangja szerepelt kabaréban, a Heti Hetesben, és készített kiváló lemezeket is.
KULT
Hazai fejlesztésű weboldal lett a világ legjobb angolnyelv-oktató kiadványa. A Macmillan Education által meghirdetett Love English Awards első díját idén a magyar 5 Perc Angol nyerte el.
KULT
Holnap lesz pontosan 25 éve, hogy a Vígszínház bemutatta a legendás A padlás című előadást Marton László rendezésében. A január 29-én este 8-kor kezdődő jubileumi előadásra, mely egyben a 800. is lesz, sokan eljönnek a régi szereplők közül.
KULT
A szegedi könyvtár neve is szerepel azon a listán, amelyet a bestmaster.org honlap állított össze a világ leghihetetlenebb egyetemi könyvtárairól.
KULT
Elkészült Magyarország Himnusza újszerű feldolgozásban. Az előadás nemcsak halláskárosultaknak szól. Rúzsa Magdi egy szál hegedűkíséret mellett énekli el, mellette a jelnyelvet népszerűsítő szépségkirálynő Weisz Fanni és egy "jelelő kórus" is közreműködik a felvételen.
KULT
Emlékeztek még a Dallas eredeti szériájára? A mindig komoly Ewingokra? A most következő videó a forgatás szüneteiben véletlenül felvett rendkívül vicces jeleneteket tartalmazza. Láthatjátok például Jockeyt teli szájjal hülyéskedni, vagy Bobbyt, ahogy Superman-jelmezben próbál felrepülni a földről.
KULT
Nagy Feró ma ünnepli születésnapját. Az örökifjú, energikus énekes, zenész több együttes tagja volt, a Beatrice frontembereként lett igazán népszerű. A ma is aktív zenekara idén kerek évfordulót ünnepel. Mostanság új műfajban is hódít, mint tehetségkutató.
KULT
A hazai könnyűzene egyik legsokoldalúbb egyénisége, Császári Gergely (azaz Csaszi) szerdán ünnepli 30. születésnapját, ebből az alkalomból különleges bulit szervezett. Összesen 10 zenekart hallhattok majd, amelyek közül minden másodikban ő is színpadra lép.
KULT
Csak kilépett a színpadra és már mindenki nevetett, a 20. század egyik legnépszerűbb magyar komikusa volt Latabár Kálmán, vagy ahogy rajongói elnevezték: Latyi. A 43 éve elhunyt színművészre emlékezünk most.
KULT
Rendhagyó, mégis a hagyományaihoz kapcsolódó, fiatalos, dinamikus programot ígér a Hadik Irodalmi Szalon legközelebbi estje január 23-án. Juhász Anna ezúttal hat művészt hívott meg, az estet pedig egy fotósorozat köré rendezte.
Népszerű
Ajánljuk