KULT
A nyomozók arra rájöttek, hogy színész, főzős műsorban is volt, és lehet, hogy rendezett is. Sebestyén Balázs jól tippelt.
KULT
A Minden jót című dal főszereplője hosszú idő után képes továbblépni a kapcsolatán, de néha még eszébe jut egykori partnere, akire jó szívvel emlékszik vissza.
KULT
A Disney kasszasiker filmjének animátora és Olaf eredeti hangja vicces kisfilmekkel készültek a járványhelyzet idejére.
KULT
Nyitva tartó mozik híján egyelőre bizonytalan, hol lesz a bemutató, de a mű érdekesen mutatja meg a világ jelenlegi főszereplőjét.
KULT
„Azt gondolom, ez a szerzemény eléggé élethűen ábrázolja a XXI. század párkapcsolat - vagy épp simán emberi kapcsolati - helyzetét, hiszen mindannyian félünk, nem bízunk, és ugyanakkor túlzottan büszkék is vagyunk.”
KULT
Egy járványhelyzet közepén játszódik az első magyar horrorfilm – augusztusra készül el a Post Mortem
A cselekmény közvetlenül az első világháború után, a spanyolnátha-járvány idején zajlik. A főszereplő egy halottakat fényképező fotós, aki egy kísértetjárta faluba vetődik.
KULT
Kedvenc költőnk verseit hallgathatjuk meg telefonon a társulat tagjaitól két és fél hónapon keresztül.
KULT
A „Még a csend is” című számhoz karanténklipet is készítettek, amit mindenki a saját otthonában rögzített.
KULT
Az Űbergáz rendezőjének új próbálkozása a zsarus vígjátékok világában egész szórakoztatóra sikerült.
KULT
Norbi most SALANUS néven készítette el első magyar nyelvű dalát 'Lehetnék' címmel, amelyben a The Sign együttes frontembere, Czinke Máté énekel.
KULT
Most otthon is megnézheted Tarantino legújabb filmjét, Adam Sandler és Tom Hanks legfrissebb munkáit és az Oscar legnagyobb nyertesét is.
KULT
Csobot Adél már régóta sejtette, hogy kit rejt a maszk. Végül csatlakozott a tippjéhez Sebestyén Balázs és Gáspár Laci is.
Népszerű
Ajánljuk