KULT
Szinte lehetetlen megkerülni, hogy máshonnan indítsam ezt az ajánlót, mint hogy felidézzem a 30 évvel ezelőtti történetet, mert bár nem folytatás ez a film, de mégis szerves részét képezi. Szomjas György 1981-ben készítette el a már akkor kultuszfilmmé vált Kopaszkutyát.
KULT
Egyedi helyszínt választott a Söndörgő együttes új lemezének bemutatójára: 2011. december 15-én a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában mutatja be Tamburising - Lost Music of the Balkans című új lemezét Tompos Kátya közreműködésével. A nemzetközi szakma a legnagyobb elismerésekkel és dicséretekkel fogadta a kiadványt.
KULT
Már csak négyen maradtak az X-Faktorban, miután szombat este Kováts Vera búcsúzott a tehetségkutató versenytől. A 16 éves Vera a hozzá lelkileg legközelebb álló Baritz Gergővel párbajozott.
KULT
Ma már aligha lenne teljes az életünk az olyan dalok nélkül, mint a Szőkített nő, Barlangban dobolok, Macska, Kicsi csillag, Tejjel kifli vagy épp a Lefekszem a hóba nélkül. Igen, épp ma 20 esztendeje jelent meg a legendás Kispál és a Borz első albuma, a Naphoz Holddal című.
KULT
Agatha Christie-t valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, nyugodtan nevezhetjük őt a krimi nagyasszonyának. Bár jobbára bűnügyi könyveiről ismert, tudni kell róla, hogy sikeres drámaíróként is nyilvántartják. Több darabjának címe is ismerősen csenghet, de ezek közül most a talán legismertebbet állítja színpadára a Thália Színház: Az egérfogót.
KULT
10 év-10 nap - ez a jelmondata a születésnapi ünnepségsorozatnak. Táncóra, séta a kulisszák mögött és stúdióbeszélgetések is szerepelnek az ingyenesen látogatható rendezvények között. Mindezek mellett a színház ezalatt a 10 nap alatt adományokat gyűjt 10 szervezet illetve alapítvány részére.
KULT
Szépművészeti Múzeum ma ünnepli 105. születésnapját. A múzeumot Európa legnevesebb intézményei között tartják számon. Itt kapnak helyet az egyetemes és a magyar képzőművészet olyan fontos emlékei, melyek alapján méltán vált a Szépművészeti Múzeum Magyarország és a kontinens egyik legnépszerűbb múzeumává.
KULT
Az egyik legkedveltebb férfi színész volt. Megtestesítette mindazt, amire közönség csak vágyhatott: jó kiállású, férfias, mégis érzékeny, és még hozzá nagyon tehetséges is. A Jászai Mari-díjas Bubik István színművészt épp hét esztendeje veszítettük el.
KULT
Már csak neve hallatán elszorul a torkunk, amikor pedig dalra fakad, azonnal könnyek öntik el a szemünket. A karcos hangú Rúzsa Magdit hat éve zártuk szívünkbe, így természetes, hogy 26. születésnapját is vele ünnepeljük.
KULT
Mentorált nélkül maradt Geszti Péter, miután szombat este a Rocktenors-nak kellett párbajoznia Tarány Tamással. A mentorok közül Geszti szavazott arra, hogy Tarány menjen haza, míg Keresztes Ildikó, Malek Miklós és Nagy Feró is a Rocktenors távozására voksolt.
KULT
Nálunk is nagy sikerrel vetítik a mozikban a Twilight sorozat legújabb részét, a hajnalhasadást. Csakhogy az Egyesült Államokban többen rosszul lettek a szülési jelenettől. A CBS Sacramento tudósítója szerint volt, aki epilepsziás rohamot kapott.
KULT
Ha szeretnétek, hogy a karácsonyi ajándék különleges, egyedi, értékálló, elgondolkodtató, gyönyörködtető is legyen, akkor feltétlenül látogassátok meg 2011. november 27-én, vasárnap, 11-17 óra között Leányfalun, az Aba-Novák Galériát. Itt rendezik meg - hagyományteremtő szándékkal is - az Első Leányfalusi Képző- és Iparművészeti vásárt.
KULT
Ma 76 éves Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő. Nagyon boldog születésnapot kívánunk!
KULT
Nagy meglepetésre Lil C-nek és Kocsis Tibornak kellett párbajoznia az X-Faktorban szombat este. A zsűri végül nem döntött, így a közönség szavazatai számítottak, és Lil C-nek kellett mennie.
KULT
Öt éve hunyt el a legtöbbet fordított magyar írónő, Szabó Magda, akinek regényei a világ számos országában arattak sikert. Az Abigél című regénye mindannyiunk kedvence, de írt színdarabokat, verseket is.
KULT
November 22-én különleges előadás helyszíne lesz a Nemzeti Táncszínház: a Negatív Varieté Sziluett Színház Moholy-Nagy László 1922-es filmterve alapján készült darabját láthatjátok.
KULT
Bagosi Alexának kellett mennie az X-Faktorból. A két gyermekes, fiatal anyuka Lil C-vel párbajozott, és a mentorok ezúttal nem bízták a közönségre a döntést, 3-1 arányban Alexa távozása mellett döntöttek. Az is kiderült, újra lesz Csillag Születik.
Népszerű
Ajánljuk