KULT
Idén is együtt búcsúztathatjátok az óévet a Csík Zenekarral. A nagykoncert idén december 30-án a Hungexpo G pavilonjában vár titeket, sztárvendégekkel és örömzenével.
KULT
Már csak két nap van hátra a várva várt Zorán koncertig. Közel öt évet kellett várnunk arra, hogy megint összegyűlhessünk az Arénába, egy méreteiben hatalmas, de hangulatában családias koncertre.
KULT
Fülbemászó közönség-kedvencekkel, de a vidéki hangulatot is megidézve Magna Cum Laude lemezbemutató nagykoncert lesz december 28-án a Syma Csarnokban.
KULT
Ma este lesz a Lord együttes soproni koncertje, amit szerdán Szombathelyen követ az óévbúcsúztató koncert, és úgy éreztük, ez jó alkalom, hogy mi is megemlékezzünk az együttes néhány napja elhunyt nagyszerű szövegírójáról, Balogh Józsefről.
KULT
Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Dsida Jenő és Weöres Sándor egy-egy karácsonyi költeményét osztjuk meg veletek.
KULT
Ma 65 éves Demjén Ferenc, akinek olyan felejthetetlen slágereket köszönhetünk, mint a Várj, míg felkel majd a nap, a Jégszív, A szabadság vándorai vagy a Szerelemvonat. Nagyon boldog születésnapot kívánunk neki!
KULT
A Nagytétényi Kastélymúzeumban évek óta advent idején iparművészek díszítenek fel fenyőfákat. Hogy milyen új csodákat találtak ki, megtudhatjátok, ha ellátogattok a kiállításra, amit december 30-ig láthattok.
KULT
10 év szünet után jelent meg Bródy János újabb albuma, az Illés szekerén. December 20-án a Syma Csarnokban lesz a lemezbemutató koncertje, ahol az új dalok mellett jó pár régi kedvencet is együtt énekelhetünk.
KULT
Kocsis Tibor megnyerte a 2011-es X-Faktort! Muri Enikő lett a tehetségkutató legjobb énekesnője. Mindkettőjüknek szívből gratulálunk!
KULT
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben a Megasztár győzteseként vált ismertté. Karrierje azóta is töretlen. Igazi csemegét ígér: december 29-én, a Syma csarnokban fergeteges szuperkoncertre készül.
KULT
1882-ben a mai napon született a sokoldalú zenetudós, népzenekutató Kodály Zoltán, ki nem csak zenei nevelés fontosságára, a hagyományok ápolására hívta fel a figyelmet, hanem a hangok, a hallás és a beszélt nyelv kapcsolatára is.
KULT
A 20 éves MERLiN Színházban valami nagyon különleges karácsonyi vásárra készülnek: minden eladó, ami a színházban megtalálható. A színház a költözés miatt döntött úgy, hogy talán ezekhez a tárgyakhoz kedves emlék fűzi a nézőket és szívesen megvásárolnák a relikviákat. A vásár december 18-21-ig tart, naponta 14.00 órától zárásig.
KULT
Ezen a héten Adele két slágere is benne van a Youtube slágerlista TOP5-ben. Az élen a Someone Like You áll, ami zenei oldalunk visszajelzései alapján Magyarországon is hatalmas sláger. De az LMFAO is két számmal került be, valamint az élmezőnyben van a nemrég nálunk járt Rihanna.
KULT
December 12-én a RaM Colosseum színpadán lépett fel a világhírű Harlem Gospel Choir. Az élénk előadást testközelből csodálhattuk meg, a közönségnek élő szerepe volt a műsorban. Képes beszámolónkból megtudatjátok milyen az igazi gospel.
KULT
Tarány Tamásnak kellett mennie az X-Faktorból, miután ő kapta a legkevesebb nézői szavazatot a műsor szombati adásában. Már csak hárman vannak versenyben: Muri Enikő mellett Baricz Gergő és Kocsis Tibor.
KULT
Kiállítással, beszélgetéssel és élő homokanimációs előadással színesített retrospektív filmvetítést tartanak Cakó Ferenc díjnyertes animációiból az Uránia Nemzeti Filmszínházban vasárnap, 16 órai kezdettel.
KULT
Garas Dezső, a sokoldalú, fanyar egyéniségű színművész, rendező ma ünnepli hetvenhetedik születésnapját. Ebből az alkalomból köszönti szerkesztőségünk.
Népszerű
Ajánljuk