KULT
Negyven éve dübörögnek az elefántok. Április 13-án Aréna-koncerttel ünnepel legendás zenekar, és erre időzítve jelent meg az együttes új stúdióalbuma is, Együtt 40 éve címmel.
KULT
Van-e szörnyűbb gondolat annál, hogy saját gyermekünket kell feláldoznunk? Ábrahám és Izsák története köré építette fel előadását Röhrig Géza a Nyitott Műhelyben.
KULT
Sting dalát is sokan félreértelmezik, ahogy jó pár hazai sláger is másról szólt eredetileg, mint amit a rajongók belehallanak. Kiss Tibi és Geszti Péter érdekes dolgokat mesél.
KULT
A család egy közleményben írta meg, hogy kik és hogyan fejezik be a dalokat, és arról is rendelkeztek, hogy mi lesz a bevételekkel.
KULT
'Mosolyogj' - Fantasztikus a Joker első trailere, Joaquin Phoenixnek minimum Oscar-jelölést jósolunk
Októberben jön a mozikba a Joker eredettörténete.
KULT
A Vági Bence által rendezett Mandanát Münchenben mutatták be, innen indul négy évig tartó turnéra – a tervek szerint Magyarországot is érintve.
KULT
Egy ember bejön egy üres színpadra, leül a zongorához és közel 50 percen keresztül azt játssza, ami eszébe jut. A közönség pedig elfelejt levegőt venni.
KULT
Az új, befejező évad április 15-i premierje előtt levetíti az HBO3 a kultsorozatot. Több más film és sorozat is elérhető lesz.
KULT
Volt, akinek a pénzét leemelte a bankkártyáról, de jegyet már nem kapott. Az ő gondjukat is megoldják - ígérik. Sőt, újabb időpontokban is vetítik majd a filmet.
KULT
A Family Tugedör turné olyan volt, mint egy nagy család közös kirándulása. Megnézük az egyik budapesti állomást.
KULT
Év elején jelent meg a legújabb szólólemeze “Blue Heart” címmel, ami kizárólag új dalokat tartalmaz. A lemezhez a külföldi és a magyarországi turnéin szerzett élményei adtak inspirációt.
Népszerű
Ajánljuk