KULT
Január 27-én, hétfőn kezdődött és február 2-a, vasárnapig tart a 6. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A rangos eseményen több mint 60 dokumentumfilmet tekinthetünk meg, köztük Oscar-díjas rendezők munkáit, illetve az idei Oscaron jelölt filmeket is.
A versenyszekción kívüli alkotások egyik legérdekesebbike László Barna Isteni kéz című műve.
KULT
A Hatalmas kis hazugságok után az HBO ismét egy miniszéria főszerepét bízta a színésznőre, akinél érzékletesebben parázni kevesen tudnak.
KULT
Egyelőre nem folytatódik a Viasat3-on a tavaly márciusban bemutatkozó Ízig-vérig című magyar fejlesztés sem.
KULT
Az előadás azt a témakört dolgozza fel, hogy a virtuális térben az emberek hogyan reagálnak, mennek át trollba a személyes, való világon kívül.
KULT
Az Oroszlánkirály és a Dumbo remake-je után újabb, animált állatokkal készülő produkció kerül a mozikba.
KULT
A fiatal magyar zenekar pár napja ért haza Európa legnagyobb showcase fesztiváljáról, ahol idén ők is képviselhették az országot. Élményeikről és terveikről meséltek.
KULT
Nagyon jó ez a film, csak egy kicsit túl amerikai – gondoltam, mikor kijöttem Sam Mendes új filmjéről. Aztán rájöttem, hogy a rendező brit. Viszont továbbra is ezt gondolom. Kritika.
KULT
Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált. A nemzetközi rangú eseményen többek között Feldmár András pszichoterapeuta, Péterfy Bori színész-énekes és Talal Derki Oscar-jelölt filmrendező is zsűrizik.
KULT
Lewinsky maga is producer, s az egyik szerepet a Billy on the Street kretén humoristájaként megismert Billy Eichner játssza.
KULT
Ismét egy meghurcolt hőst választott főszereplőnek, ám ezúttal nem Tom Hankset csinálják ki amiatt, mert megmentett egy repülőnyi embert, hanem egy kissé együgyű, ám végletekig elhivatott biztonsági őrt, aki időben találta meg a bombát.
KULT
Napra pontosan öt évvel Budapest Parkos búcsúkoncertje után a HS7 egyetlen, különleges koncertre áll össze ugyanazon a színpadon, ezúttal huszonötödik jubileumukat ünneplik.
KULT
Az Antique Fashion Company blog szerzője elképzelte, milyenek lennének a Disney-hercegnők abban a korban, amikor a történetük játszódik. Mindehhez régesrégi művészeti alkotásokat hívott segítségül.
Népszerű
Ajánljuk