Ez itt maga a pokol, de mi csak koncentráljunk a lényegre – megnéztük az 1917 című filmet
Sam Mendes Golden Globe-díjas és Oscar-esélyes háborús filmje nagyon látványos és nagyon szerethető sztori. Megfordult a fejemben, hogy "eposznak" vagy "drámának" hívjam, végülis mindkettőben lenne valami, de nem nagyon tudom, és valamiért nem is nagyon akarom kategóiába sorolni az 1917-et. Egy igazi, klasszikus értelemben vett "jó kis háborús film", kétségtelenül néhány szokatlan megoldással.
Ezek közül spoilerveszély miatt nem áll módomban mindet felsorolni, de az mindenképpen egyedi (és egyben remek) ötlet, hogy a kamera nagyon kevés vágással végig a főhős(öke)t követi:
szinte realtime-ban tarthatunk velük a hullahegyek között, a sáros csatamezőn vagy épp a lángoló faluban - Roger Deakins zseniális kameramunkájának köszönhetően hihetetlenül élethűen.
A két főszereplő két fiatal őrvezető, akiknek egyik zászlóaljtól kell eljutniuk egy másikig egy üzenettel, miszerint a német ellenség csak látszólag vonult vissza, valójában csapdába csalták őket. Ráadásként a célállomáson szolgál egyikük bátyja, így még különösebb jelentőséget nyer a küldetés.
A fiatalok szűkös határidőt kapnak a feladat teljesítésére (konkrétan kevesebb mint egy napot), ami azonban nem tesz jót a filmnek: ugyan vannak benne szép, hosszan kidolgozott jelenetek, és tényleg nem lehet észrevenni a vágásokat (nem tudom, észrevétlen vágásért lehet-e Oscar-díjat kapni, de nem is fogjuk megtudni, mert ez azon kevés kategóriák egyike, amiben nem jelölték az alkotást), de összességében annyi minden történik a két főszereplővel (különösen az egyikükkel), amivel már lavíroznak a szenvedő, bátor katonák és a személytelen szuperhősök karaktere között.
Olyan gyorsan vált a film az egyébként tökéletesen megrajzolt helyszínek között, hogy néha tényleg már csak a "Level Completed - Next Level" feliratok hiányoznak.
Hogy mégsem teljesen egy háborús computer-játékban érezzük magunkat, arról többek között a film egyik kulcsjelenete, a lezuhant repülő utáni történések gondoskodnak. Meg úgy általában a nagy (olykor túlságosan nagy) érzelmekkel megrajzolt karakterek.