KULT
Könnyű kikapcsolódást és vidám pillanatokat ígér az RTL klub új formátuma, ezt hozza is, de azért akadnak benne szürreális momentumok.
KULT
Az In Memoriam összefoglaló alatt énekelt, amiben Udvardy Anna, az Oscar-díjas Mindenki producere is szerepelt.
KULT
Az Élősködők pedig történelmet írt: megkapta a legjobb nemzetközi film és a legjobb film díját is.
KULT
Medgyesi Ferenc „Pite” emlékének ajánlották a zenekar eddigi legnagyobb koncertjét, amit még ő kezdett el szervezni.
KULT
Nagy találkozás volt az övék 2014-ben, és óriási fless volt a széria is, ráadásul McConaughey egyik legizgalmasabb alakítása – van mit várnunk.
KULT
Az RTL Klub vasárnap induló műsorának szereplői még a televízió épületében is csak talpig feketében és egy sisakban közlekedhetnek. Kilétüket ugyanis csak pár ember ismeri.
KULT
„A pokolba lenézek, mindenhol zenészek” – énekli legújabb lemezén Frenk, akivel a Budapest Bárról, és egykori zenekaráról, az idén 20 éves hiperkarmáról is beszélgettünk.
KULT
Kis Anna filmjében a második esélyt kapó fiatalok és a nekik tréninget tartó oktatók ugyanúgy megküzdenek önmaguk korlátaival.
KULT
Nézz rövidfilmeket! Két köztük két idén Oscar-díjra jelölt bábanimációt is láthatsz márciusban. Női rendezők filmjei is jönnek.
KULT
Hallgasd meg Fura Csé, Szakács Gergő és a Sub Bass Monster előadásában a Nem tudhatom című művet!
KULT
A zsűri tagjai sem sejtenek semmit, nekik az a dolguk, hogy találgassanak, és megfejtsék, ki lehet az álarc mögött.
Népszerű
Ajánljuk