KÉK HÍREK
A 26 éves Elisio Melendez ellen emberölés kísérlete a vád, de ő tagad. Azt állítja, valaki más viselhette az ő ruháit a támadáskor.
KÉK HÍREK
A rendőrség dinamikus zárást alkalmaz a fővárosban a magas rangú delegáció közlekedésének idejére. A korlátozások érintik többek között az M3-as bevezetőjét, az Andrássy utat és a Lánchidat is.
KÉK HÍREK
A kecskeméti Buszos Korcsma üzemeltetője, Kovács Szabolcs fellebbez a hatósági döntés ellen. A tavalyi törvénymódosítás akár három hónapos bezárást is lehetővé tesz.
KÉK HÍREK
Meghosszabbították a Morrison's 2-nél történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását. Az áldozat, Gábor édesanyja a közösségi médiában üzent fiának, miközben a nyomozás lezárult.
KÉK HÍREK
Csütörtökön eltemették a posztumusz rendőr törzsőrmestert, akit szolgálatteljesítés közben gázoltak halálra. Búcsúbeszédét a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetője tartotta.
KÉK HÍREK
A MÁV-csoport szerint egy mozdony tolatás közben siklott ki a Soroksári út állomáson. A jármű áttörte a vágány végi ütközőbakot, az eset a közforgalomtól elzárt területen történt.
KÉK HÍREK
Míg kábítószer birtoklása miatt eljárás indult, a feltételezett kamerázás ügyében a feljelentést elutasították. A rendőrség a büntetőeljárási törvény két pontjára hivatkozott.
KÉK HÍREK
Joshua Spriestersbachot összetévesztették egy körözött bűnözővel. Minél jobban tiltakozott, annál jobban leszedálták.
KÉK HÍREK
A műsorvezető azzal érvel, hogy a felfüggesztett börtönbüntetéssel zárult ügye a pártatlan hatósági munka bizonyítéka. A teljes kár megtérítése ígéretével egyezett meg az ügyészséggel.
KÉK HÍREK
Egy Antonov An-26 típusú gép a Krím félsziget hegyvidéki részén, Bahcsiszaraj térségében zuhant le. Az orosz Nyomozó Bizottság a repülési szabályok megsértése miatt indított eljárást.
KÉK HÍREK
A rendőrség megerősítette, hogy megtalálták a Gasztroangyal című műsor stábtagjának maradványait. A 36 éves férfi január végén tűnt el, ruháit Leányfalu közelében, a Duna-parton találták meg.
KÉK HÍREK
A férfi felesége a közösségi médiában jelentette be férje halálhírét. Bejegyzésében arra kérte a nyilvánosságot, hogy a gyermekeikre való tekintettel ne firtassák a történteket.
KÉK HÍREK
Egy magát Burak Özçivit török színésznek kiadó csaló összesen 43 ezer eurót csalt ki egy magyar nőtől. Az asszony a megtakarításain felül barátaitól is kért kölcsön a befizetésekhez.
KÉK HÍREK
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a vádlottak az ártándi és nagykereki határátkelőkhöz kapcsolódó ügyben szerepelnek, a nyomozás még 2022 áprilisában indult. A vádirat alapján a rendőrök egy része rendszeresen és összehangoltan vett részt a korrupciós cselekményekben.
KÉK HÍREK
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze a 2-es főúton, a baleset egyetlen súlyos sérültje Oszter Sándor unokája. A 16 éves fiút három és fél órán át műtötték, majd két napot az intenzív osztályon töltött.
KÉK HÍREK
Lassan három évvel azután, hogy Gálvölgyi Jánoshoz nem küldtek mentőt, a rendőrség négy embert gyanúsítottként hallgatott ki. A gyanú foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, vagyis azt vizsgálják, hogy a munkájuk során elkövetett mulasztással sodorták-e életveszélybe a színészt – számolt be róla kedd este az RTL Híradó.
KÉK HÍREK
A helyi tűzoltóság egyik munkatársa kötélen ereszkedett le hozzá. Végül egy speciális hám segítségével biztonságban felhúzták a bajba jutott nőt, aki a megmentőjét megölelve mondott köszönetet neki.
Népszerű
Ajánljuk