KÉK HÍREK
Édesanyja nem tudta, hogy allergiás, arra figyelt fel, hogy a gyerek szemei bedagadtak, és néhány perc múlva már nehezen lélegzett.
KÉK HÍREK
Átvészelte a kokain-ügyet, de négy társa nem ilyen szerencsés. Két nyomozás még folyamatban van.
KÉK HÍREK
Véletlenül a kocsiban felejtette a kulcsot az anyuka, az autó pedig bezárta az ajtókat. A rendőrök az ablakot betörve mentették ki a gyereket.
KÉK HÍREK
A fekete Lexus a reptérről a fővárosba vezető gyorsforgalmi úton egy taxival karambolozott, de nekiment egy busznak is.
KÉK HÍREK
Hétfőn megjelent egy hír arról, hogy az Európai Ügyészség is vizsgálja a hírhedt lombkoronasétányt. A hajdú-bihari ügyészség közleményben pontosította ezt, elárulva: már a NAV is nyomoz.
KÉK HÍREK
Néhány hete fulladhatott bele a Dunába. A rendőrség szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
KÉK HÍREK
Meggyilkolták a strómant, az örökösök visszautasították az örökséget, így a magyar államra szállhat az ingatlan.
KÉK HÍREK
Miután kikötött Szántódon, a komp hirtelen távolodni kezdett a parttól. Eközben viszont egy kisbusz próbált lehajtani a fedélzetről.
KÉK HÍREK
Elfogatóparancsot adtak ki egy aranyosgadányi férfi ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt. Utoljára sötétkék pólóban, világoskék rövidnadrágban, zöld cipőben és fekete hátizsákkal látták.
KÉK HÍREK
Ilyen még nem történt a fővárosban. A szakértők szerint fontos figyelni a természetes élőhelyekre, és elkerülni a hódok zavarását, hogy hasonló incidensek ne történjenek meg újra.
KÉK HÍREK
A 20 éves merénylő, Thomas Matthew Crooks 2022-ben érettségizett, évkönyvfotója elárasztotta a közösségi médiát. A képen egy szemüveges, fogszabályzós fiatalember, amerikai zászlós pólóban.
KÉK HÍREK
A baleset a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Nagyszőlős utca Bocskai út és Kosztolányi Dezső tér közti szakaszán történt. A műszaki mentést a fővárosi tűzoltók végzik.
KÉK HÍREK
A CNN információi alapján a merénylő otthonában is kutattak, és ott is robbanóanyagokra bukkantak. Crooks egy Bethel Park nevű pennsylvaniai kisvárosban élt, nagyjából 50 kilométerre a kampányesemény helyszínétől.
KÉK HÍREK
Három véletlenül arra járó tartalékos határőr-katona és egy rendőr szemtanúja volt a támadásnak. A rendőrök és katonák gyorsan közbeavatkoztak, és agyonlőtték a merénylőt.
KÉK HÍREK
A republikánusok elnökjelöltje a közösségi médiában üzent a merénylet után. A politikus azt is megfogadta: soha nem engedi, hogy a Gonosz győzedelmeskedjen.
Népszerű
Ajánljuk