KÉK HÍREK
A lángokat éjfélre sikerült megfékezni. Arról egyelőre nincs információ, hogy bárki is megsérült volna.
KÉK HÍREK
Arról a körzetről van szó, ahol a melegpartik miatt felfüggesztett Bese Gergő atya is dolgozott.
KÉK HÍREK
Nem lehet kizárni a gyújtogatást sem, az ország történetében volt már ilyenre példa. Az áldozatok 9 és 13 év kisfiúk.
KÉK HÍREK
Pavel Durov szerint a hatóságok olyan törvényekre hivatkoztak, amelyek még az okostelefonok megjelenése előtti időkből származnak, és ezek alapján próbálták meg gyanúba keverni őt a platformot használó harmadik felek által elkövetett bűncselekmények miatt.
KÉK HÍREK
Az évek során 72 férfi több mint százszor erőszakolta meg eszméletlenül a férje buzdítására. A bűncselekményekről felvételeket készített, így a legtöbb elkövetőt bíróság elé tudták állítani.
KÉK HÍREK
A barátai gyűjtést szerveztek, hogy Péter hozzájuthasson egy olyan protézishez, amivel rendesen tud járni, ugyanis a bal lábát tőből amputálták, és a hagyományos művégtag nem megfelelő neki.
KÉK HÍREK
Szerda este a csalóról szóló cikk megjelenése után a férfi felhívta a Blikk újságíróját, és követelte, hogy távolítsák el a cikket. Amikor erre nemleges választ kapott, fenyegetőzni kezdett.
KÉK HÍREK
Előbb a száraz fű és az aljnövényzet kapott lángra, majd innen a lángok átterjedtek egy ötvenhektáros fenyvesre is.
KÉK HÍREK
Voltak, akik még a kabinban az oxigénhiány és szén-dioxid-mérgezés miatt vesztették életüket.
KÉK HÍREK
A kihallgatásán aztán bevallotta a szörnyű tettét a milánói tinédzser. Azt mondta, hogy idegennek és elnyomottnak érezte magát a családjában.
KÉK HÍREK
Újabb gyomorforgató részletek derültek ki a Franciaországot teljes sokkban tartó bűnügyről. A tisztes családapa életét élő férfi mellett másik 51 férfi ül a vádlottak padján.
KÉK HÍREK
Sokáig azonban nem élvezhette a szabadság ízét, mert három nap múlva a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
KÉK HÍREK
Rebecca Cheptegei Kenyában élt, a párja a saját otthonában támadt rá egy vita után. A maratonfutó a testfelülete 75 százalékán szenvedett súlyos égési sérüléseket.
KÉK HÍREK
Gilián Zoltán a Facebookon és a Blikknek adott nyilatkozatában állítja: fogalma sem volt arról, hogy a jószágok lopottak lennének, és szerinte több szabálytalanság is történt a hatósági intézkedés során.
Népszerű
Ajánljuk