KÉK HÍREK
Krisztofer szeptember 4-én szökött meg a javítóintézetből. A rendőrség továbbra is keresi, de a körözés alapján úgy tűnik, még nem bukkantak a nyomára.
KÉK HÍREK
Az elhunyt férfit egyelőre még nem sikerült azonosítani. A rendőrség annyit közölt, hogy nem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja.
KÉK HÍREK
A megrúgott hajléktalan férfi elmondta, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérülései lettek, de orvosi segítséget nem kért, és nem tett feljelentést. Az eljárást a rendőrség hivatalból indította el.
KÉK HÍREK
A Magyar Narancs információi szerint a melegpartikkal lebukott dunavecsei pap, Bese Gergő közbenjárásának köszönhetően nevezték ki az igazgatót egy egyházi pozícióra. A rendőrség már több gyereket is meghallgatott, és mindannyian az intézmény vezetőjét nevezték meg elkövetőként.
KÉK HÍREK
Hagyta meghalni gyerekét, majd napokon át autózott a holttestével – Vádat emeltek a nevelőanya ellen
A nevelőanya a kisfiúval szinte azonnal embertelenül kezdett bánni. Rendszeresen verte, nem etette rendesen, és soha nem vitte orvoshoz.
KÉK HÍREK
A román kormány a NATO illetékeseit és a szövetséges országokat is értesítette a román-ukrán határnál történt incidensről.
KÉK HÍREK
A miniszterelnök sajtófőnöke egy mondattal intézte el a választ, de az nem derült ki, hogy mikor vették le a fotókat.
KÉK HÍREK
A csatorna úgy értesült, hogy a plébános már hetekkel korábban jelezte az érsekségnek, hogy intim felvételek kerülhetnek elő róla.
KÉK HÍREK
A felvétel szerint a belső sávban haladó Suzukit alaposan eltalálta az állat, ami felbukott, a sérült jármű pedig erősen billegve, de kijutott a leállósávig.
KÉK HÍREK
A magyarok egyik kedvenc pihenőhelyén támadt egy medve a bokor mögül az idős férfira Horvátországban
Az ország legismertebb turistacélpontján a medvetámadások ritkán fordulnak elő.
KÉK HÍREK
Miskolc új polgármestere azt ígérte, újraépítik a fürdőt, amihez a kormány segítségét is kérni fogják.
KÉK HÍREK
Ha korábban észreveszik, talán megmenthető lett volna az élete. Idén ez a kilencedik haláleset volt, de az intézmény vezetője ezt a lakók magas átlagéletkorával magyarázza.
KÉK HÍREK
Az idős bácsit a brutális támadás után kórházba kellett szállítani. A támadója utólag bocsánatot kért tőle, de nem nyilvánosan.
KÉK HÍREK
Úszás közben történhetett a baleset. A kiérkező orvosok már nem tudták megmenteni a gyerek életét.
KÉK HÍREK
A kézipoggyászok méretével volt gond, majd az utasok nem akartak különbözetet fizetni. Ezután valahogyan mégis feljutottak a repülőgépre.
Népszerű
Ajánljuk