JÖVŐ
Az olasz Avio Interiors nevű cég már most azon dolgozik, hogyan lehet megvalósítani a távolságtartást a repülőgépeken.
JÖVŐ
Még javában tombol a járvány, de a történészek már a jövendő generációk okításán is gondolkodnak.
JÖVŐ
A Massachusetts-i Műszaki Egyetem kutatócsoportja egy olyan szerkezeten dolgozik, amely bebizonyíthatja, hogy az emberek tudják irányítani az álmaikat.
JÖVŐ
„Remélhetőleg ez a módszer segít abban, hogy a járványt mihamarabb visszaszorítsuk” – jelentette ki a kutatócsoport egyig tagja.
JÖVŐ
Már a WHO szerint is alkalmasak a járvány terjedésének lassítására. Mindezt úgy, hogy egy évvel ezelőtt a videojáték-függőség felkerült az általuk közzétett mentális betegségek listájára.
JÖVŐ
David Nabarro szerint nincs rá semmi bizonyíték, hogy sikerülhet a koronavírus ellen vakcinát készíteni, ahogyan az antitestek kialakulása se bizonyított.
JÖVŐ
Azzal vádolja az egészségügyi világszervezetet, hogy fedezte Kínát, és kezdetben túl keveset tett a koronavírus ellen. Pont úgy, ahogy ő.
JÖVŐ
Élő videóinterjúnkban Ferenci Tamás biostatisztikust és Kovácsy Zsombor egészségügyi jogászt kérdeztük a járványhelyzetről.
JÖVŐ
Ma 13:00 órakor két szakértőt kérdezünk élőben, és utánajárunk, mi mindentől függ az alakulása, mik a kilátások.
JÖVŐ
A remdesivir nevű szert egy hónapja kezdték tesztelni embereken. Az amerikai kutatóközpontban a súlyos betegek 4-5 nap után meggyógyultak.
Népszerű
Ajánljuk