Sok ember szándékosan akarja majd elkapni a vírust az immunitásban rejlő előnyök miatt
Hétfőn a Guardian írt arról, hogy a britek máris fontolgatják az immunitást igazoló egészségügyi útlevelek, illetve az immunitáshoz köthető enyhítések bevezetését. Egy nappal később máris azt találgatják, hogy nem fog-e mindez arra ösztönözni egyeseket, hogy direkt fertőződjenek meg a vírussal, hogy immunitást szerezve rájuk is vonatkozzanak az enyhítések - írja a Metro.
A továbbra sem száz százalékig bizonyítható immunitást figyelembe véve - amely alapján a betegségből felgyógyulókat védettnek tekintik - elkülöníthető lenne, ki esett már át a betegségen, és ki nem. Az előbbieket bizonyos korlátozások alól felmentenék.
A Scientific Advisory Group for Emergencies (Sage) nevű csoport által kiadott tanulmány szerint
az immunitásra alapozó enyhítések negatív, diszkriminatív jellegűek, ez pedig arra sarkallhat sokakat, hogy meg akarjanak fertőződni a vírussal, vagy meghamisítsák a teszteredményeiket.
Sokan például emiatt nem mehetnének vissza dolgozni. Tehát komoly jövedelemkülönbségeket okozhat, ha valaki már átesett a betegségen. Akinek például ettől függ a megélhetése, ebből a szempontból előnyére válna, ha elkapná a vírust és ki is gyógyulna belőle.
"Bizonyos körülmények között ez lehet a megfelelő megoldás, ám más szempontból viszont ugyanez hátrányos megkülönböztetést jelenthet. A kockázat minden foglalkoztatási ágazatnál megvan."
- írják.
Pont ez eredményezheti azt, hogy sokan szándékosan keresik majd a kapcsolatot a fertőzöttekkel, vagy a másik utat választják, és meghamisítják az eredményeiket.
A tanulmány arra is kitért, hogy a gyógyultak viselkedése is megváltozik, ami újabb veszélyforrás lehet: sokkal kevésbé óvatosak, már nem mosnak kezet olyan gyakorisággal, és az elmúlt hetek alatt bevésődött szabályokat sem tartják be, hiszen úgy vélik, hogy többé nem kaphatják el a vírust, holott ez tudományosan még nem igazolt tény.