HÍREK
Német nyomozók szerint részt vehettek a búvárok kiképzésében, de logisztikai támogatást is kaphattak a két évvel ezelőtti robbantáshoz.
HÍREK
A Kötcsén a sajtó elé álló kormányfő szerint „az államtitkár egy volt kórházigazgató. Őt akarják kioktatni egészségügyből? Hőmérőkkel?” Valamint szerinte Lázár a leghatékonyabb közlekedési miniszter.
HÍREK
A helyszínre érkezett tüntetők egy köteg játékpénzzel szórták meg a miniszterelnököt. A pénzeken Putyint és Hszi Csin-pinget lehetett látni.
HÍREK
Ez nem az első alkalom, hogy Szentkirályi halászlét főz Kötcsén, már 2022-ben is főzött. Most posztolt egyet róla, amint a találkozóra készült kötényben sürgött-forgott.
HÍREK
A katolikus pap szerint nem kell újra szentelni a Karmelitát. A Blikk a kötcsei pikniken kérdezgette az érkező kormánypárti közéleti személyiségeket.
HÍREK
Az orosz finanszírozású véleményvezérek közül többen rendszeresen vendégeskednek a magyar fővárosban, sőt egyikőjük az MCC Feszt esztergomi sztárvendége volt.
HÍREK
A Butch Wilmore-ral és Suni Williamsszel, június 5-én startolt a Kennedy Űrközpontból, és egy napos repülés után sikeresen dokkolt az ISS-en. A két űrhajós majd 2025 februárjában fog visszatérni a Földre a SpaceX egyik űrhajójával.
HÍREK
A jegyzőkönyvvezetők hiányában azok az ügyek kerülhetnek hátrébb, ahol a technikai feltételek lehetővé teszik a kép- és/vagy hangfelvétel készítését.
HÍREK
A pályázat ráadásul egyetlen cégre volt szabva. Pokorni húsz évig volt a kerület polgármestere, de a június 9-i önkormányzati választásokon már nem indult, ahol a Fidesz nagy vereséget szenvedett a Magyar Kétfarkú Kutyapárttal (MKKP) szemben.
HÍREK
A Tisza Párt politikusa szerint a Magyar Nemzet valótlanságot állított azzal kapcsolatban, hogy ő és családja mikor kaptak egészségügyi ellátást a Honvéd Kórházban. Közérdekű adatigénylést nyújt be a Honvéd Kórházhoz és a fenntartó Belügyminisztériumhoz.
HÍREK
Az elnökjelölt 45 percen keresztül idézte fel a sajtó számára, hogy milyen zaklatási ügyeket intéztek ellene.
HÍREK
Zoltán sógorát és sógornőjét megölték, három gyermeküket ő és felesége fogadták örökbe. A hatéves kislány és a kilencéves kisfiú tizennégy órát töltött rettegésben.
HÍREK
Hétfőtől kezdetben a Dunántúlon, napközben országszerte számítani lehet esőre, helyenként záporokra, zivatarokra is. Előfordulhat, hogy az országon belül akár 10-12 fok különbség is lesz, és nyugaton még fázni is fogunk.
HÍREK
Erről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tárgyalt kínai kollégájával. A cél az, hogy a kínai utasok innen tudjanak továbbrepülni nyugatra.
HÍREK
Szerinte fontos kivizsgálni a támadó indítékait, mert „ő csak eszköz volt valakinek a kezében”. Arról is beszélt, hogy az ellenzék még mindig nem tudta feldolgozni a választási vereséget.
HÍREK
A családok nem tudják mi lesz, ráadásul sok gyereknek extrém nagy nehézséget jelent új közösségbe, új környezetbe kerülni.
HÍREK
Őrsi Gergely szerint nincs más megoldás a balesetek elkerülésére és a kerületi lakók nyugalmának megőrzésére.
Népszerű
Ajánljuk