HÍREK
A politikus szerint ez nem egy mért, számolt adat, hanem egy olyan statisztika, amelyet az eladott jegyek és bérletek segítségével számolnak ki.
HÍREK
Első körben a szülőnek jeleznie kell az iskola igazgató felé, hogy a gyermek beteg, majd papírokkal kell igazolnia ezt. Ezt követően engedélyezheti a telefonhasználatot az intézményvezető.
HÍREK
Pedig ha volt ízig-vérig republikánus politikus, akkor az Dick Cheney volt. A bejelentésre reagált már Kamala Harris kampánystábja és Donald Trump is.
HÍREK
Korábban az orosz elnök Észak-Koreába is ellátogatott, hogy segítséget kérjen a kommunista diktatúra vezetőjétől, aki lőszerekkel támogatja Oroszországot.
HÍREK
Az erős szél miatt lett újra súlyos a helyzet. Pedig szombat reggel még úgy nézett ki, hogy sikerült megfékezni a lángokat.
HÍREK
Bese Gergő nyílt közleményben kért elnézést mindenkitől, akit megbántott. A pap a médiát és a politikát okolja a vele történtekkel kapcsolatban.
HÍREK
L. M. közösségi rendezvények szervezésében is részt vett. Az egyik katolikus bálon például rózsaszín tütüszoknyában táncolt egy férficsoport tagjaként.
HÍREK
Orosz-ukrán háború, gázai harcok, Kína felemelkedése és az Iszlám Állam újjáéledése: ezek korunk legnagyobb kihívásai a nyugati hírszerzők szerint.
HÍREK
Norvégia nyugati részén 30,6 fokot mértek, ami két teljes fokkal haladja meg a korábbi rekordot, de Svédországban is hasonlóképp az időjárás.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint nem sok valóságalapja van Orbán Viktor egészségüggyel, közlekedéssel és gazdasággal kapcsolatos szombati kijelentéseinek.
HÍREK
Német nyomozók szerint részt vehettek a búvárok kiképzésében, de logisztikai támogatást is kaphattak a két évvel ezelőtti robbantáshoz.
HÍREK
A Kötcsén a sajtó elé álló kormányfő szerint „az államtitkár egy volt kórházigazgató. Őt akarják kioktatni egészségügyből? Hőmérőkkel?” Valamint szerinte Lázár a leghatékonyabb közlekedési miniszter.
HÍREK
A helyszínre érkezett tüntetők egy köteg játékpénzzel szórták meg a miniszterelnököt. A pénzeken Putyint és Hszi Csin-pinget lehetett látni.
HÍREK
Ez nem az első alkalom, hogy Szentkirályi halászlét főz Kötcsén, már 2022-ben is főzött. Most posztolt egyet róla, amint a találkozóra készült kötényben sürgött-forgott.
HÍREK
A katolikus pap szerint nem kell újra szentelni a Karmelitát. A Blikk a kötcsei pikniken kérdezgette az érkező kormánypárti közéleti személyiségeket.
HÍREK
Az orosz finanszírozású véleményvezérek közül többen rendszeresen vendégeskednek a magyar fővárosban, sőt egyikőjük az MCC Feszt esztergomi sztárvendége volt.
Népszerű
Ajánljuk