HÍREK
A Rovatból

George W. Bush egykori alelnöke Kamala Harrist támogatja az elnökválasztáson

Pedig ha volt ízig-vérig republikánus politikus, akkor az Dick Cheney volt. A bejelentésre reagált már Kamala Harris kampánystábja és Donald Trump is.


Dick Cheney, a republikánusok veteránja és egykori alelnök pénteken bedobta a választási időszak eddigi egyik legnagyobb bombáját:

bejelentette, hogy a novemberi elnökválasztáson Kamala Harrisre, a Demokrata Párt jelöltjére szavaz.

Ez nem akármilyen fordulat egy olyan figurától, aki George W. Bush elnöksége alatt a kormányzat legbefolyásosabb emberei közé tartozott.

Cheney, aki korábban Trumpot is támogatta, most a BBC-nek adott nyilatkozatában élesen bírálta a volt elnököt.

„Soha nem volt olyan ember, aki nagyobb veszélyt jelentene a köztársaságunkra, mint Donald Trump”

– mondta. Úgy tűnik, Cheneynél elszakadt a cérna. Lánya, Liz Cheney pedig már korábban belengette Texasban, hogy az öreg Cheney elpártol Trumptól.

Cheney szerint Trump hazugságokkal és erőszakkal akarta ellopni a legutóbbi választást, miután a szavazók világosan kinyilvánították, hogy nem kérnek belőle. Ezért úgy gondolja, hogy Trumpnak soha többé nem szabadna hatalmat adni. „Polgárként kötelességünk az országot a párthovatartozás fölé helyezni, és megvédeni alkotmányunkat” – tette hozzá Cheney, aki emiatt Kamala Harrisre adja a voksát.

Harris kampánycsapata természetesen örömmel fogadta Cheney támogatását. Jen O’Malley Dillon kampányelnök elmondta, hogy Harris büszke Cheney támogatására, és tiszteli bátorságát, hogy az országot a pártérdekek elé helyezi.

Cheney ezzel a lépéssel csatlakozott azon republikánusok egyre népesebb táborához, akik aggódnak Trump visszatérése miatt. Liz Cheney már régóta Trump egyik legnagyobb bírálója a Republikánus Pártban. Részt vett a január 6-i zavargásokat vizsgáló bizottság munkájában, és azon tíz republikánus közé tartozott, akik Trump felelősségre vonására szavaztak. Liz Cheney 2022-ben veszítette el kongresszusi helyét egy Trump által támogatott jelölttel szemben.

Trump természetesen nem hagyta szó nélkül az esetet. A közösségi médiában „irreleváns RINO-nak” nevezte Dick Cheneyt. A RINO a „Republican In Name Only” (csak nevében republikánus) rövidítése – Trumpnál pedig ez gyakorlatilag az árulás vádjával egyenértékű.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Rónai Egon súlyos szakmai kompromisszumokat kötött az Orbán-interjúhoz, és ezek nem jó kompromisszumok
A politikus szerint a miniszterelnök nagy lelki nyugalommal ment be a stúdióba, mert biztos volt benne, hogy a riporter egyetlen szóval sem fogja szóba hozni például Hatvanpusztát. A képviselő úgy véli, a beszélgetés szemfényvesztés volt a demokrácia és a sajtószabadság látszatának fenntartására.


Hadházy Ákos a Facebook-oldalán mondta el a véleményét Orbán Viktor ATV-s interjújáról. Azt írta, a Rónai Egonnal folytatott beszélgetés gyönyörűen megmutatta, hogy ő maga miért nem megy a csatorna stúdiójába, és szerinte miért nagy baj, hogy ellenzéki politikusok és civilek ezt megteszik. A politikus szerint „szemfényvesztés ugyanis az egész, a demokrácia és a sajtószabadság látszatának fenntartására”.

„Ez a látszat a hatalomnak fontos, az ellenzéket viszont csak gátolja abban, hogy felismerje a hibrid rezsim lényegét és helyzet valódi súlyosságát.”

A képviselő úgy véli, „annak a hatalomnak létfontosságú a sajtószabadság látszata, amelynek vezetője nagy lelki nyugalommal ment be a stúdióba, mert biztos volt benne, hogy a riporter egyetlen szóval sem fogja szóba hozni például Hatvanpusztát”. Hozzáteszi, hogy Orbán emlékezett rá, milyen rosszul sült el, hogy Németh Balázsnál és egy másik influenszernél viszont előre megbeszélten szóba hozták.

Hadházy szerint ha az ATV valóban független tévé lenne, akkor megkérdezett volna három dolgot a témában:

• tartja-e még Orbán Hatvanpuszta kapcsán, hogy egy félkész mezőgazdasági épületről van szó, és ha igen, miért kell bele két úszómedence és 15 luxusapartman;

• mennyibe került az egész és miért pont Mészáros Lőrinc cége építi;

• illetve milyen műemlékvédelem az, ahol a föld alá bontják a műemléket.

A politikus állítja, ha a miniszterelnök a szokásos módon hárítja a kérdéseket, egy független riporter nem engedné ki a kezei közül, hiszen a másfél órás műsorból Orbán „nem tudott volna elsétálni és primitív sértegetéssel sem válaszolni”.

„Rónai Egon szakmai kompetenciáit és tisztességét nem vonom kétségbe. Az viszont tény, hogy súlyos szakmai kompromisszumokat köt és hiszem, hogy ezek a kompromisszumok nem jó kompromisszumok”

– írta Hadházy.

Posztját azzal zárta: „Lehet, hogy Török Gábor a keddi interjúból megtudott olyan dolgokat Orbánról, amiket szerinte máshogyan nem tudtunk volna meg. De sajnos megtudtunk az ATV-ről olyan dolgokat is, amiket sajnos már eddig is tudtunk.”

A beszélgetésnek azért is volt nagy visszhangja, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábban még álhírnek nevezte, hogy a kormányfő interjút adna a csatornának. Az adás végül kiemelkedő nézettséget ért el, és több elemző, köztük Török Gábor politológus is úgy értékelte, hogy az interjú sokat elárult a miniszterelnök gondolkodásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Váratlanul le kellett szállnia egy honvédségi Gripennek Ferihegyen – kiderült, mi történt
Egy JAS-39 Gripen vadászgép ritka látványnak számít a polgári forgalmú Liszt Ferenc Repülőtéren. Mint kiderült, nyomós oka volt annak, hogy itt kényszerült leszállni a gép.


A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren éjszakázott a Magyar Honvédség egyik JAS-39 Gripenje, miután szerdán a sűrű köd miatt nem tudott leszállni eredeti célállomásán, Kecskeméten – írta a Baon.hu.

A portál szerint a honvédség repülőműszaki állománya azonnal megkezdte a szükséges munkálatokat a polgári repülőtéren. A szakembereknek ki kellett szerelniük azokat az alkatrészeket, amelyek nem maradhattak a gépben egy nem katonai bázison, és a vadászgép befedéséről is gondoskodtak.

A vadászgép éppen Svédországból tért vissza Magyarországra egy javítás után, és egyenesen a kecskeméti katonai repülőtérre tartott.

Leszállás előtt a gép tapasztalt pilótája még egy ideig a város felett körözött, de a látási viszonyok nem javultak, így végül az a döntés született, hogy Ferihegyen landol. Egy repülőgép biztonságos landolásához hivatalosan legalább 500 méteres látótávolság szükséges, Kecskeméten azonban a Gripen érkezésekor 100 méternél is kevesebb volt a látótávolság.

A magyar vadászgépek egyébként ezekben a hónapokban látják el a NATO balti légtérrendészeti (Baltic Air Policing) misszióját Litvániában, ahol az elmúlt három és fél hónap alatt húsz éles riasztásuk volt. Éppen a ferihegyi leszállás napján tartottak sajtóbejárást a litvániai Šiauliai bázison, ahol a magyar Gripenek állomásoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr András nekiment Cseh Katalinnak: A Fidesz malmára hajtod a vizet az új pártoddal
A Momentum korábbi elnöke szerint az új pártot alapító politikus méltatlanná vált arra a pozícióra, amit a választópolgárok és a Momentum bizalmából elfoglalhatott. Azt írta, nagyot csalódott egykori harcostársában.


Nyílt levélben üzent Fekete-Győr András a Facebookon Cseh Katalinnak, miután a Momentumból kizárt politikus bejelentette, hogy új párttal indul a 2026-os választáson. A Momentum korábbi elnöke posztjában azt írta, nagyot csalódott egykori harcostársában, akit tíz éve az elsők között keresett meg a politikai generációváltás ügyével.

Felidézte, hogy amikor tavaly megszűnt a parlamenti mandátuma, teljes szívvel támogatta, hogy Cseh vegye át a helyét a Momentum élén, mert bízott benne, hogy képviselni fogja a párt egyik legtisztább küldetését: hogy a haza ügye mindig fontosabb a pártérdekeknél.

„Látva a tegnapi lépésed, úgy érzem, ez a bizalom sajnos elhamarkodott volt”

– írta Fekete-Győr.

Szerinte Cseh Katalin szem elől tévesztette, miért léptek annak idején a politikába, vagyis hogy egy új politikai generáció bizonyítsa be, hogy lehet máshogy csinálni. Úgy véli, az egykori közös cél az volt, hogy létrejöjjön egy olyan politikai közösség, „ami meghaladja a magyar politika mindenben haszonleső, kizárólag a túlélésre és hatalomra játszó fertőjét.” A Momentum alapítója szerint a 2026-os választás közeledte hozta el számukra a legnagyobb próbatételt, és büszke arra, hogy a pártja végül a helyes döntést hozta meg, amikor a visszalépés mellett döntött.

„Roppant fájdalom és csalódás látni, hogy miközben a közösségünk helytállt és képes volt felülemelkedni az önös érdekeken, te hátat fordítottál az eredeti küldetésünknek, az egyéni ambíciókat a közös cél elé helyezve”

– üzente.

A volt pártelnök szerint Cseh Katalinnak is tudnia kellene, hogy nincs esélyük megugrani az 5 százalékos küszöböt, miközben milliók álmát teszik kockára egy jobb Magyarországról. Úgy látja, az új párt csak tovább darabolja az ellenzéki oldalt.

„Ne szépítsük: minden rátok adott szavazat elveszett szavazat, ami ebben a választási rendszerben a kormánypártnak kedvez. A megosztottság nem a rendszerváltás, hanem a Fidesz malmára hajtja a vizet. Kérdem én, Katka, akkor mi a cél?”

– tette fel a kérdést.

Fekete-Győr szerint az európai parlamenti választáson a választópolgárok világosan megüzenték, hogy a TISZA Pártban látják a rendszerváltás egyetlen reményét, és úgy gondolja, a politikusoknak nem dolguk felülbírálni a választók akaratát. Sőt, inkább minden erejükkel, akár a legszemélyesebb áldozatok árán is segíteniük kell azt.

„A döntéseddel elfordultál attól a közös úttól, amelyért mindannyian áldozatot hoztunk. Elbuktál a rendszerváltás előmozdításának próbáján. Ezzel pedig méltatlanná váltál arra a pozícióra, amit a választópolgárok és a Momentum bizalmából elfoglalhattál.”

A poszt végén úgy fogalmazott, hiába próbálják a kezdeményezést Barabás Richárddal „humanista” vagy egyéb címkékbe öltöztetni, az szerinte nem az a tiszta szívű politika, amiért egykor közösen küzdeni kezdtek.

„Kívánom neked, hogy egyszer, amikor elcsendesedik körülötted a zaj, halld meg újra, miért vágtunk bele ebbe az egészbe. Mert a politika forgatagában minden gyorsan jön és megy - de az ember, aki a tükörbe néz, marad”

– üzente még Cseh Katalinnak Fekete-Győr András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A rendszer a velejéig romlott, nem reformálható meg
A TISZA Párt elnöke bevallotta, korábban nem sejtette, mennyire gonosz, szívtelen, embertelen ez a rendszer. Szerinte Orbán Viktor legalább 10 éve szerepet játszik, mostanra viszont már lehullott az álarca.


Lehet, hogy naiv volt, ezért hitte azt korábban, hogy Orbán Viktornak vannak távlatos céljai és küldetéstudata, de már világossá vált számára, hogy „a rendszer a velejéig romlott” – erről is beszélt Magyar Péter a 24.hu-nak adott interjújában. Arra a kérdésre adott ilyen választ, hogy min lepődött meg leginkább, mióta a NER-rel szembefordulva belépett a nagypolitikába.

„A legnegatívabb az, hogy nem sejtettem, mennyire gonosz, szívtelen, embertelen ez a rendszer. Tudtam, hogy akadnak hibák, kisiklások, bűnök, a barátaim és a kollégáim körében nem véletlenül voltam olyan kritikus. Még az első partizános interjú idején is hittem a változásban. Úgy voltam vele, ha nyilvánosan is kimondom a fenntartásaimat, akkor a fideszesek is megértik, mi megy belül, és a hatalom elvégzi az önkorrekciót. Tévedtem”

Hogy belülről hogyhogy nem látta ezt, arra így felelt:

„Azt hittem, van egy magasztos cél, a polgári, erősödő, szuverén, európai Magyarország. Azt hittem, a miniszterelnöknek vannak távlatos céljai, van küldetéstudata. Abban is tévedtem. Világossá vált, hogy nincs, és az is világos, hogy a rendszer a velejéig romlott, nem reformálható meg. Pedig még az európai parlamenti választások fényében is lett volna mód megújulni, ehelyett azóta még inkább fullba tolják a kretént”

– fogalmazott a TISZA Párt elnöke.

Elmondása szerint a pártjához mostanában csatlakozó volt fideszesek közül sokan a Fidesz embertelen stílusa miatt érkeznek.

„Azoknak, akik a polgári Magyarországot szerették volna közösen felépíteni, nem fér bele az aljas, hazug kommunikáció, nem fér bele, ha egy politikus a honfitársát eltaposandó rovarnak nevezi, és azok az aljas tettek sem férnek bele, melyeket akár a Tiszával, akár velem szemben elkövetnek Orbán Viktorék”

– mondta.

A politikus szerint Orbán minimum 2015 óta szerepet játszik, de talán már régebb óta. Úgy véli, a migrációs válság berobbanásától fokozatosan felépítettek köré egy nemzetvezetői szerepet a hatalom megtartása érdekében:

„Ő a megmentő, a cáratyuska, aki nélkül semmi nem működne. Csakhogy ahelyett, hogy megoldaná, inkább súlyosbítja a problémákat. És ezt egyre többen felismerik. Ahogy az elemzők fogalmaznak: varázstalanodott, lehullott az álarc”

– mondta.

Hozzátette, hogy „Orbán politikai személyiségének alakulásába is beleférhet, hogy Soros-ösztöndíjasból, a liberális internacionálé alelnökéből mára a Patrióta csoport Oroszország által promótált alapítója, egyik vezetője lett”, de szerinte a Fidesz elnöke „legbelül nem tudta feldolgozni az ellentmondást, emiatt indult el a lejtőn”.

Azt viszont elismerte, hogy a kormányfő tehetséges politikus, és mint mondta, szerinte korrekt Orbánnal, igyekszik nem a személyében bántani őt. Úgy véli, az egyik nagy különbség köztük az, hogy a miniszterelnök a végletekig ragaszkodik a hatalomhoz, míg ő „másképp van összerakva”, szívesebben élne egy átlagos életet.

„Más az eredettörténetünk, más a családi történetünk, és egészen más a célunk. Én úgy kerültem a politikába, mint Pilátus a krédóba, de az első lépés után egyre nőtt az emberek bizalma a közösségünkben és bennem, csinálnunk, csinálnom kellett. Orbán Viktor és a társai viszont azzal a kifejezett céllal érkeztek, hogy megszerzik a hatalmat, meggazdagszanak, elveszik, ami szerintük jár nekik. Ő eleve politikus akart lenni, részesévé válni a rendszerváltásnak és az azzal járó ilyen-olyan előnyöknek. Utólag visszanézve már az 1993-as székházbotrány megmutatta az igazi szándékaikat”

– véli Magyar Péter.

Őt is már gyerekként nagyon érdekelte a politika, az 1990-es évek elején iskola után a nagymamájával együtt nézte az Országgyűlés üléseit. Elmondása szerint jókat szórakoztak a szócsatáikon, de tanult is belőlük. A szülei sok tüntetésre elvitték, ott volt például a Duna-tüntetésen, Nagy Imre újratemetésén és az erdélyi falurombolás elleni demonstráción is.

Azt is elárulta, hogy Orbán Viktor volt az első politikus, akivel személyesen találkozott. Gimnazista volt, Orbán pedig „már épp átsiftelt liberálisból konzervatívvá”, amikor ellátogatott az iskolájukba.

Amikor az interjúban arról kérdezték, volt-e valaha politikai példaképe, úgy válaszolt, hogy többekből tudna összegyúrni egyet. Példaként említette II. János Pált, aki szerinte politikusként is komoly hatással bírt az európai, azon belül a lengyel és a magyar emberek életére.

„A példaképbe kéne még egy kis Kennedy, egy kis Reagan, egy kis Adenauer, egy kis Thatcher. És egy kis Kohl. Meg, ha nagyon muszáj, ha nagyon blikkfangos cím kell ennek az interjúnak, akkor egy kis Orbán is, de a rendszerváltáskori énjéből” – fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy neki van-e távlatos célja, azt válaszolta, neki nincs küldetése, mert szerinte régen rossz, ha egy politikusnak küldetése van. A rendszer leváltását sem célnak, csupán egy feladatnak nevezte.

„Csodálatos országot fogunk építeni, csak hagyni kell az embereket élni: a vállalkozókat vállalkozni, az orvosokat gyógyítani, a tanárokat tanítani, simán engedni, hogy mindenki megtalálja azt, amiben képes kiteljesedni. (...) Én olyan államot szeretnék, ami csak akkor avatkozik az életükbe, amikor segíteni kell, és mindenkinek lehetőséget nyújt, hogy kiteljesedjen abban, amiben a legjobb”

– vázolta fel a terveit.

Arról is beszélt, hogy nem tervezi, hogy az utolsó pillanatban hátralép és valaki mást jelöl miniszterelnöknek – ahogy erről állítólag Orbán Viktor szűk körben beszélt már –, de bármit elképzelhetőnek tart, ami az ország érdekét szolgálja.

„Sem most nem ragaszkodom pozíciókhoz, sem a jövőben nem fogok. Pártelnök sem akartam lenni. Bármilyen pozícióban szívesen szolgálom a jó ügyet. (...)

Szerintem az a helyes hozzáállás, hogy az ember nem akar pozíciót, hanem a feladat találja meg, amit a legjobb tudása szerint elvégez, és ha azt látja, más jobban csinálná, félreáll. Nagyon remélem, hogy adott időpontban félre tudok állni. Ha közkatonaként tudom legjobban szolgálni a közös ügyünket, akkor közkatona leszek, ha képviselőként vagy frakcióvezetőként, akkor képviselő vagy frakcióvezető, ha miniszterelnöki tanácsadóként, akkor miniszterelnöki tanácsadó, ha miniszterelnökként, akkor miniszterelnök” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy milyen pozitív meglepetések érték, amióta pártelnökként vállalt szerepet a politikai életben, azt mondta, meglepi, mennyi ütést és gyalázkodást kibír. Úgy gondolja, másfél éve és egy éve sem bírta volna a mostani stressz-szintet, de mára már hozzászokott.

„Sokak szerint ez egy rocksztár állás, és milyen fantasztikus, hogy megismernek, szelfiznek velem. Hát, nem. Felemelő érzés felhatalmazást kapni arra, hogy szolgáld a közösségedet, de rengeteg munkával, lemondással és méltánytalanságok elviselésével jár.

És ha tisztességesen csinálod, anyagilag sem nagy üzlet: a fideszes hazugságokkal szemben én nem gazdagabb lettem, hanem kevesebb a pénzem, mint két éve. Egyrészt, mert támogatom a pártunkat, és mert a fizetésem felét, hasonlóan a többi EP-képviselőnkhöz, minden hónapban felajánlom jótékonysági célra, a rászorulókat patronáló Ludas Matyi Alapba. Másrészt a piacon magasabb fizetéssel tudnék elhelyezkedni. De ez engem egy pillanatig sem érdekelt. Örülök, hogy tehetek a hazámért. (...)” – mondta Magyar Péter az interjúban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk