HÍREK
A Ferenc pápára emlékező bejegyzésben ezt írta: „A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.
HÍREK
A jó eséllyel Putyint is maga mögött tudó George Simion körülbelül 10 százalékponttal előzhette meg a két centrista jelöltet, Nicușor Dan bukaresti főpolgármestert és Crin Antonescut, akit a kormányzó pártok indítottak. A második helyezés sorsa egyelőre nem dőlt el.
HÍREK
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.
HÍREK
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet.
HÍREK
„A gyanúsítottak többek közt fiatalkorúakat is toboroztak összehangolt támadások elkövetésére házi készítésű pokolgépek, illetve Molotov-koktélok segítségével” – közölte a helyi rendőrség.
HÍREK
A jemeni húszik vasárnap reggel rakétát lőttek ki a Ben Gurion nemzetközi repülőtérre. A robbanásban többen megsérültek, a forgalmat egy időre leállították.
HÍREK
A Tisza Párt elnökéről és édesanyjáról ízléstelen képaláírás került fel az internetre egy fideszes propagandaoldalon. Magyar szerint ennél nincs lejjebb.
HÍREK
Két rendőr is kiállt a nyilvánosság elé, mert szerintük igazságtalanság érte őket. Kuncze Gábor szerint ez már annak a jele, hogy sokaknak elegük van.
HÍREK
Egy új propagandafilmben az orosz elnök a háború folytatásáról és céljairól is beszél. Egyes washingtoni értékelések szerint 50 százalékos valószínűsége volt 2022 őszén az orosz taktikai atomfegyverek bevetésének.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő legfrissebb információi szerint szerint a140-180 milliót érő Ferrari mégsem Mészáros Lőrinc, hanem a felesége nevén van.
HÍREK
Az ukrán államfő bírálta a magyar kormányfőt, amiért beleszól Ukrajna uniós csatlakozásába. Orbán és Szijjártó keményen reagáltak Zelenszkij szavaira.
HÍREK
A járatok dupla FLIRT szerelvényekből állnak, a szavazás három, illetve két indulási lehetőséget kínál vasárnap délutánra.
HÍREK
A Legfőbb Ügyészség szerint az Alaptörvény garantálja az ügyészség függetlenségét, így a kormány nem dönthet a vezető ügyész sorsáról.
HÍREK
Hadházy Ákos is véleményt formált arról, hogy Magyar Péter szerint Orbán Viktor hamarosan meneszti Polt Péter legfőbb ügyészt. A független országgyűlési képviselő szerint Rétvári Bence a poszt várományosa.
HÍREK
Magyar Péter szerint Orbán Viktor leváltja Polt Pétert, és Tuzson Bence ülhet a helyére. Kocsis Máté ezt hazugságnak nevezte, majd vissza is szólt a Tisza Párt elnökének.
HÍREK
A hadsereg már bemutatta az új hadműveleti tervet Netanjahunak. A biztonsági kabinet vasárnap dönthet a részletekről.
HÍREK
Az éjjeli támadás során több épület kigyulladt, autók lángoltak, és legalább 11 ember megsérült. A tűzoltók egész éjjel küzdöttek a pusztító lángokkal.
Népszerű
Ajánljuk