HÍREK
A korrupcióval vádolt Schadl György hiába volt köteles visszaalakítani siófoki nyaralóját, nem tette meg. A NAV-nál landolt az ügy, éveken át is elhúzódhat az eljárás.
HÍREK
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
HÍREK
Az MNB-ügyet vizsgáló ÁSZ elnöke szerint Matolcsy büntetőjogi felelőssége nem egyértelmű. Az interjúban elárulta azt is, mit gondol a luxizásról, a politikai vádakról és a TISZA Párttal kapcsolatos állításokról.
HÍREK
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 millió eurós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.
HÍREK
„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben” - írta a momentumos képviselő.
HÍREK
A független képviselő szerint a beruházás összegéből festésre és lámpákra is jutott pénz, de „a szocializmusban megszokott csempe” cseréjére már nem.
HÍREK
A feladatlapnak ebben a részében általában egy 2–2,5 oldalas ismeretterjesztő vagy publicisztikai írás szerepel, amelyhez többféle kérdés kapcsolódik.
HÍREK
Idén is több tízezer érettségiző ül be a tantermekbe megírni az aktuális feladatlapot, hétfőn szokás szerint magyarból vizsgáznak a végzős diákok. Sem a kormányfő, sem az ellenzék vezére nem hagyta ki a lehetőséget, hogy üzenjen nekik.
HÍREK
Északon, északnyugaton és nyugaton leginkább esőre számíthatunk, máshol az eső mellett záporok, főként délen zivatarok is kialakulhatnak, helyenként felhőszakadás és jégeső is előfordulhat.
HÍREK
A bíborosok latinul esküsznek, jegyzetelnek, és titkos szavazással döntenek az új egyházfőről. A füst színe árulja el, van-e már utódja Ferenc pápának.
HÍREK
George Simion Románia 36 megyéjében győzött. A második fordulót két hét múlva rendezik, ahol várhatóan Nicușor Dan vagy Crin Antonescu lesz az ellenfele, köztük minimális a különbség, de a bukaresti polgármester lehet a befutó.
HÍREK
A Ferenc pápára emlékező bejegyzésben ezt írta: „A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.
HÍREK
A jó eséllyel Putyint is maga mögött tudó George Simion körülbelül 10 százalékponttal előzhette meg a két centrista jelöltet, Nicușor Dan bukaresti főpolgármestert és Crin Antonescut, akit a kormányzó pártok indítottak. A második helyezés sorsa egyelőre nem dőlt el.
HÍREK
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.
HÍREK
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet.
HÍREK
„A gyanúsítottak többek közt fiatalkorúakat is toboroztak összehangolt támadások elkövetésére házi készítésű pokolgépek, illetve Molotov-koktélok segítségével” – közölte a helyi rendőrség.
HÍREK
A jemeni húszik vasárnap reggel rakétát lőttek ki a Ben Gurion nemzetközi repülőtérre. A robbanásban többen megsérültek, a forgalmat egy időre leállították.
Népszerű
Ajánljuk