HÍREK
Nem az első eset volt ez, amikor egy kormánypárti szavazó megorrolt az előválasztást népszerűsítőkre.
HÍREK
Ha átmegy három párt javaslata, a következő kör október 11-én kezdődne és nem csak a lakóhelyhez közeli ponton lehetne szavazni.
HÍREK
A tojás a vállán érte hétfőn a francia államfőt, de nem tört össze. A pszichológiai vizsgálat szerint a fiú nem beszámítható.
HÍREK
Még a tavaly november-decemberi időszakban is csak rövid ideig voltak hasonlóan rosszak az adatok keleti szomszédunknál, mint ezekben a napokban.
HÍREK
A radikális véleményeiről ismert Földi László erre a 2015-ös menekültválság kapcsán asszociált az M5 kulturális csatornán.
HÍREK
A katasztrófavédelem szerint normál bontás volt, de egy önkormányzati képviselő azt mondta, a tervek szerint a ledőlt lelátórész az új stadionban is megmaradt volna.
HÍREK
„Ide vezet az Orbán-féle gyűlölködés, az aljas hergelés” – írja a politikus a Facebook-oldalán, ahol egy képet is megosztott a támadójáról.
HÍREK
A Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden publikált adatai szerint a legtöbb nagyvárosban emelkedést tapasztaltak, két városban viszont csökkenést.
HÍREK
Bekérették Budapest kijevi nagykövetét a magyar-orosz gázszerződés miatt, amely szerintük komoly csapást mért az ukrán-magyar kapcsolatokra.
HÍREK
A Jobbik képviselőjelöltje egy szegedi vitán beszélt arról, hogy nem tartja fenn a korábbi kijelentéseit.
HÍREK
A településvezető családi és egészségi okokra hivatkozott, de a helyiek szerint más lehet a háttérben, mert korábban a lemondása másnapjára hívtak össze egy falugyűlést, ami így elmaradt.
HÍREK
A háromfős bírói grémium szerint a Klubrádió pályázati ajánlata nem felelt meg a pályázati kiírásnak és a médiatörvénynek.
HÍREK
A kormány még mindig nem tartja szükségesnek a diákok tesztelését és a különböző védekező intézkedések bevezetését, a szakmai szervezetek viszont ezeket forszíroznák.
HÍREK
„Az ukránoknak semmi közük ahhoz, hogy mi kivel, miről állapodunk meg” – fogalmazott a külügyminiszter.
HÍREK
A politikus vélhetően értesült arról, hogy a leadott szavazatok alapján nem sok esélye maradt Hadházy Ákossal szemben.
Népszerű
Ajánljuk