HÍREK
Az LMP 2018-as miniszterelnök-jelöltjét Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára verte meg Budakeszin.
HÍREK
Budapesten egyelőre bizonytalan az ellenzéki Kunhalmi Ágnes és a fideszes Szathmáry Kristóf győzelme, Pécsen Mellár Tamás izgulhat.
HÍREK
Az amerikai lap párhuzamot von Orbán Viktor és a szerb államfő tegnapi győzelme között, amit elsősorban médiafölényüknek tud be. A Wall Street Journal és a Guardian szerint csökkenhet az oroszok elleni újabb szankciók esélye.
HÍREK
A DK elnöke egyszer sem mondta ki Márki-Zay Péter nevét beszédében, de végig róla beszélt. Baloldali ellenzék nem lehet sikeres, ha a polgári jobboldalt tekinti mintának – mondta.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi választókörzetben Márki-Zay Pétert legyőző volt miniszter szerint bebizonyosodott, hogy negatív kampánnyal és gyűlölettel nem lehet választást nyerni.
HÍREK
A volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Partizánnak adott az éjjel interjút. Azt mondta, az ő szerepén 1-2 százalék múlhatott, de ekkora különbség nem.
HÍREK
A Jobbikos politikus szerint az ellenzéknek fel kell készülnie, hogy bármikor, amikor az új kormány összeomlik, átvehessék az ország irányítását, de már Márki-Zay Péter nélkül.
HÍREK
Ferencváros polgármestere szerint „öröm az ürömben”, hogy a kerületnek „jó képviselői lesznek”.
HÍREK
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke bejelentette, hogy bejutott a pártja a parlamentbe. Közölte, hogy nem a képviselőség a cél, hanem Magyarország megmentése.
HÍREK
A független képviselőjelölt nyert Zuglóban, de a Fidesznek megvan a kétharmad. Hadházy értékelte az eredményt.
HÍREK
„Most is győztél annak köszönhetően, ami a többiekből hiányzik: az emberek szeretete és támogatása” - írta az olasz jobboldali kormánypárt Liga elnöke gratulációjában.
HÍREK
A Fidesz jelöltje, Mészáros Lajos este 11 előtt vette át a vezetést, addig Kálló Gergely vezetett, volt hogy csak egyetlen szavazattal.
HÍREK
94 százalékos feldolgozottságnál az ellenzéki politikus győzött Sára Botond és Dúró Dóra, Döme Zsuzsanna ellen.
HÍREK
Az ellenzék vesztes miniszterelnök-jelöltje azt mondta, soha nem gondolták volna, hogy ez lesz az eredmény.
HÍREK
Nyilvánvalónak látja, hogy a Mi Hazánk a Jobbik szavazótáborából vitt el szavazókat, illetve a korábbi Jobbikos táborból többen is inkább a Fidesz irányába mozdultak el.
Népszerű
Ajánljuk