HÍREK
A fideszes politikus szerint Gyurcsány alatt akkor is megszorítás volt, amikor nem volt háború és válság.
HÍREK
A Qantasnak legalább 100 dolgozóra van szüksége, amíg nincs elég emberük, kénytelenek kevesebb járatot indítani.
HÍREK
És további, százmilliós nagyságrendű elvonásokkal számolnak. Felsorolták, emiatt milyen változtatásokra kényszerülnek az évad során.
HÍREK
Az MSZP-s politikus azért a legfelsőbb fiókban fogja tartani a javaslatot, ami szerinte politikai póráz lenne a hatalom nyakán.
HÍREK
Van olyan kút is, ahol az erre a hónapra szánt mennyiség fele már elfogyott, és még csak nyolcadika van.
HÍREK
A kormány szerint hiteltelen az ellenzék, az ellenzék szerint pedig a kormány nem veszi komolyan a magyar emberek problémáit.
HÍREK
Ha kell, az uniós bíróságokra viszik az ügyet – jelentették be. Hivatalosan még nem kaptak semmilyen értesítést.
HÍREK
Júliusban közel 35 százalékkal kellett többet fizetni az élelmiszerekért, mint egy évvel korábban.
HÍREK
Az esetet lehozó lap egyik volt munkatársa járt épp arra, és segítette ki a magyar miniszterelnököt a bajból.
HÍREK
Az ENSZ-főtitkár szerint fontos lenne, hogy nemzetközi ellenőrök is hozzáférhessenek az atomerőműhöz a stabilitás érdekében.
HÍREK
A légitársaság szabadszájú vezetője korábban idiótának nevezte a kormánytagokat a különadók bevezetése miatt. Vajon mit szól majd a büntetéshez Michael O'Leary?
HÍREK
A függetlenként, de a Fidesz-KDNP támogatásával induló Ambrus Istvánra 407-en, a települést 2019 óta irányító, szintén független Putz Anitára pedig 199-en voksoltak.
HÍREK
Borosné Kerekes Lívia ügyvéd nélkül vágott neki az eljárásnak, végül a bíróság kártérítésre kötelezte az intézményt.
HÍREK
A legjellemzőbb ez lesz minden napra: A hőmérséklet hajnalban általában 12 és 18, délután 25 és 30 fok között alakul. Hétvégén kicsit melegszik az idő majd.
HÍREK
Moldovától a sarkkörig nyúló zivatarlánc alakult ki tőlünk keletre. A zivatarrendszer szombat délután, este öltött testet a Baltikum és Finnország felett, ahol több helyen heves kifutószéllel érkezve okozott jelentős károkat.
Népszerű
Ajánljuk