HÍREK
A KEHI jelentése szerint több mint egymilliárd forintba került Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati lakása. Azt is írták, hogy a ház berendezései jóval meghaladták a szükséges szintet.
HÍREK
Délutánra tényleg durva viharok jöhetnek: a heves zivatarokat ugyanis brutálisan erős szél kísérheti.
HÍREK
Fodor Szabi fotós örökítette meg a meseszerű látványt: lila, rózsaszín és narancs színekben pompázott az ég, néhol pedig még egy-egy villámot is sikerült lencsevégre kapnia.
HÍREK
A Tisza Párt vezetője a Magyar Infóban beszélt arról, hogy úgy tudja: hétfőtől nem lehet műtéti ellátást végezni az intézményben.
HÍREK
A Tisza Párt EP-képviselője szerint „a folyosókon, az udvaron, a lépcsőházban és az alagsorban hemzsegtek a csótányok”.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő szerint már készül az az „összekötő” rendszer, ami „a kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával beazonosított képek alapján automatikusan ki is küldi a büntetéseket az ügyfélkapun keresztül a résztvevőknek.
HÍREK
85 éves korában hunyt el a híres bábszínész. A Budapest Bábszínház közleményben tudatta a hírt, és egyben megható sorokkal búcsúzott tőle.
HÍREK
A Tisza Párt vezetője összehasonlította, mit írtak róla korábban és most a gyerekeivel kapcsolatban.
HÍREK
„A Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre, a klímás pótlóbuszok helyett a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén, nem is csak egyszer” - jegyezte meg a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.
HÍREK
Brutális idő jön: a zivatarok miatt a fél országra kiadták a riasztást. A hőmérséklet viszont bezuhan végre, éjszaka már csak 13-19 fok lehet.
HÍREK
A lap értesülése szerint a TISZA Párt felé is próbáltak kapcsolatot teremteni, de ott azonnal elutasították őket.
HÍREK
Az egységes uniós szabályozás esetén két csomagot is vihetnének az utasok a fedélzetre. A szakértő szerint a kieső bevételt más módon pótolnánk a légitársaságok.
HÍREK
„Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam” - írta a politikus, majd üzent Rogán Antalnak is.
HÍREK
A pártvezető közölte: „Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni”.
HÍREK
„Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos” - írta a politikus.
HÍREK
A hidegfront kisöpri a kánikulát is, lesz olyan nap, hogy még a 20 fokot sem éri el a napi csúcshőmérséklet. A következő napokban a lehűlés mellett záporok, zivatarok, szél is várható.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője egy újabb posztban reagált Orbán Viktor bejegyzésére. A végén feltette a kérdést: „Ez valami speciális felcsúti humor? ”
Népszerű
Ajánljuk