HÍREK
Csütörtökig marad a nagyon meleg idő, kedden egy hidegfront csak átmeneti és kisebb lehűlést hoz. Jövő hétvégén jöhet komolyabb változás.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő ezt a szombati demonstráción jelentette be. A Ferenciek terén több száz fős tömeg gyűlt össze.
HÍREK
A Wonder Seas nevű hajón 53 ember utazott, köztük sok vietnámi család Hanoiból. A mentés nehezen halad a szakadó eső miatt, eddig 11 embert sikerült élve kimenteni.
HÍREK
Az IRÁNY – a Jövő Pártja három alappillér mentén képzeli el Magyarország jövőjét. Technológiai fejlődést, tisztességes államot és a magyar tehetségek támogatását ígérik.
HÍREK
A korábbi miniszter szerint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kormányzati tervek illúziókra épülnek. A kutatóintézeti rendszer átalakítását is felülről döntötték el.
HÍREK
A Tisza Párt politikusa aura farmingolt egyet a Tiszán, és ezzel felrobbantotta az Instagramot. De vajon pontosan kit is utánzott?
HÍREK
A kommentelők szétszedték az állítást. Volt, aki az inflációra hivatkozott, míg mások szerint az NER közeli üzletemberek vagyonai húzzák fel az összeget.
HÍREK
A vidéken kocsmaprogrammal kampányoló Fidesz Budapesten azzal próbál engem besározni, hogy én vagyok a kocsma Don. Zseniális! - írja a fővárosi képviselő.
HÍREK
Budapest környékén, titokban egyeztetnek a pártok a Fidesz leváltásáról Magyar Péterrel vagy nélküle. A háttérben Raskó György és több kisebb párt is mozgolódik, de nem mindenki lelkes.
HÍREK
A lap korábban azt állította, hogy az elnök korábban meztelen nőről készült rajzolt küldött a súlyos szexuális visszaélésekkel vádolt Jeffrey Epsteinnek. A CNN-nek nyilatkozó jogászok nem emlékeznek olyan esetre, amikor hivatalban lévő elnök perelt volna újságot egy cikk miatt.
HÍREK
Egy friss felmérés szerint a Tisza már utolérte a Fideszt a gyulai központú körzetben. Itt korábban mindig stabil volt a mostani kormánypárt bázisa.
HÍREK
A független képviselő az épülő szekszárdi magánkórházról tett közzé képeket a Facebook-oldalán. Szerinte „a közegészségügy megmentéséhez a költségvetés nagyobb százalékát kell erre költeni, és meg kell szüntetni az esztelen lopást.”
HÍREK
„Orbán Viktor számára a nemzetpolitika csak politikai termék. Azzal, hogy Romániában a magyargyűlölő, sírgyalázó Simion mellett állt ki, feláldozta a magyarságot” - mondta a csíkszeredai főkonzulátuson első beosztott diplomataként dolgozott Beke.
HÍREK
A következő napokban ismét tartósan 25 Celsius fok fölé emelkedik a napi középhőmérséklet. Mindenkinek, de különösen a nyaralók, fesztiválozók és szabadtéren dolgozók számára elengedhetetlen a fokozott óvatosság.
HÍREK
A miniszter szerint nagyobb lehet az emelés, mint az országos átlag, de részleteket még nem árultak el. A dolgozók szerint ideje volt már lépni, mert sokan nagyon keveset keresnek.
HÍREK
Az ír együttes egyik tagját terrorizmus vádjával állították bíróság elé. A fellépésük miatt a Nemzeti Táncegyüttes is visszamondta szereplését a Szigeten.
HÍREK
A miniszterelnök politikai igazgatója a CNN-nek nyilatkozva arról is beszélt, hogy Ukrajna EU-s csatlakozásának pusztító következménye lenne Európára nézve.
Népszerű
Ajánljuk