HÍREK
Hat kórházat érint a belügyminiszter társadalmi vitára bocsátott rendelettervezete, melyben az érintett ágyszámok is szerepelnek.
HÍREK
Az OMSZ szerint elkötelezettségüket több médium is kétségbe vonta, és politikai támadást indítottak a mentőszolgálat ellen.
HÍREK
Csupán néhány százalék a különbség a jelenlegi elnök és legfőbb kihívója, Kemal Kilicdaroglu között a voksolás első fordulójában.
HÍREK
A színész veje adott tájékoztatást az állapotáról. A szakértő szerint a rendszer magas szintű szervezetlenségére vall az, ami Gálvölgyivel történt.
HÍREK
Jan Lipavský visszautasította a magyar miniszterelnök Hitlert emlegető beszédét, míg Věra Jourová uniós biztos szerint Magyarországnak „kétségbeesetten szüksége van pénzre”.
HÍREK
Akár félmillió forintba is kerülhet a vezetői engedély megszerzése. Eközben olyan súlyos a sofőrhiány az országban, hogy hamarosan indiai nők szállíthatnak elektronikai eszközöket és postai küldeményeket.
HÍREK
Nem akarja tovább élezni a konfliktust a kormány, azonban a szakrendelők kapacitásgazdálkodásába sokkal nagyobb beleszólást szeretne.
HÍREK
Kammerer hivatalosan független jelöltként indult, azonban maga mögött tudhatta a Fidesz támogatását is.
HÍREK
A rendőrség közlése szerint „általános igazoltatást” tartottak, bár a Sándor-palota előtt senki máshoz nem mentek oda, csak akinél molinó volt.
HÍREK
Az atya tanácsot is adott, hogyan kell egy nőt kibékíteni, ha az elmenekül otthonról. Arról is beszélt, nem hisz egy lánynak, aki szexuális bántalmazás miatt jelentett egy nevelőt.
HÍREK
Még nem rakhatjuk el a meleg pulcsit, a vízálló cipőt, de még a kiskabát is ránkfér. Sárga riasztásokra is készülnünk kell a hét elején.
HÍREK
A köztársasági elnök nyílt napot hirdetett a hivatalában, ahol megjelentek a tiltakozók is. Azt kérték tőle, hogy ne írja alá a státusztörvényt.
HÍREK
Egy titkos dokumentum szerint az ukrán elnök keményebb lépést javasolt a magyar kormánnyal szemben.
HÍREK
Elon Musk szerint megzsarolták: választhatott, hogy vagy néhány tartalmat blokkol, vagy letiltják a Twittert az egész országban.
HÍREK
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke szerint nagy a nyomás a mentésirányítókon, és előfordulhat, hogy nem ér ki egy mentő időben, mert épp nem tudnak autót küldeni.
Népszerű
Ajánljuk