HÍREK
Az ügyvéd ebben megadta, hogy pontosan mikor tud a hatóság rendelkezésére állni. Ahhoz továbbra is ragaszkodik, hogy Polt Péter mondjon le, és azt is megígérte, közzéteszi majd a kihallgatása pontos időpontját és helyszínét.
HÍREK
Az egyik szervező azt mondta, hogy „a Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára” fogják meghatározni.
HÍREK
Visszafogott keretek között iktatták be az új köztársasági elnököt, Sulyok Tamást a Parlamentben. Ezt követően zárt körű ünnepi vacsorát tartottak a NER-elit számára a Karmelita kolostorban.
HÍREK
43 fiatal tűnt el nyomtalanul még 2014-ben, miattuk vonultak utcára az aktivisták. A rendőrök könnygázt vetettek be ellenük.
HÍREK
A külgazdasági és külügyminiszter helikopteres utazásai 2020 óta 12 millió forintba kerülhettek az adófizetőknek.
HÍREK
Tanúként akarják meghallgatni egy korrupciós bűncselekménnyel összefüggésben és feljelentés elmulasztása miatt. Szerintük azonban Varga Judit exférje nem vette át az idézést, ezért akarták neki személyesen átadni.
HÍREK
Csatába indul a hódmezővásárhelyi Promenad24-ért egy új vevő-jelölt. Márki-Zay Péter polgármester a Facebook-oldalán jelezte: „a licitálásba a város békeszerető közönségének részéről mi is beszállunk.”
HÍREK
2023-ban 160 100 forintra nőhetett az egyszemélyes nyugdíjas háztartás létminimum-szintje. A nyugellátásban részesülők 40 százaléka ennél kevesebbet kapott tavaly.
HÍREK
Az idei február volt az eddigi legmelegebb a feljegyzések kezdete óta, közölte csütörtökön kiadott jelentésében az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S).
HÍREK
Varga Judit exférje csütörtök reggeli posztja végén azonnali hatállyal távozásra szólította fel Polt Péter legfőbb ügyészt, akinek szerinte legalább a látszatra ügyelnie kellene.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi lap senkitől nem kér elnézést és hisznek a vélemény szabadságában. Mindenkit megnyugtatnak, hogy az újabb. cikket nem fogják hirdetni a Facebookon.
HÍREK
Nagy Zoltán elismerte a lemondást, ám döntését nem indokolta. Közben egyes kórházi dolgozók arról számoltak be, hogy kevesebb bért kaptak februárban.
HÍREK
Már az is megvan, hogy ki lesz a tanácsadói testület vezetője. A munkát március 14-én kezdik meg, és szükség szerint üléseznek.
HÍREK
Minden tizedik Fidesz-szavazó szerint Orbán tudhatott a kegyelemi döntésről. A bizonytalan szavazók szerint is a miniszterelnököt terheli felelősség a botrány miatt.
HÍREK
Hatvanpuszta közelében van az egyik kiszemelt terület. A többi hat szántó Alcsútdoboz nyugati részén található.
HÍREK
A volt zenetévés producer közölte: elnézést kér a minisztertől, eladja a cikkeket közlő hódmezővásárhelyi portált és kiszáll Lázár János ménesbirtokából is.
Népszerű
Ajánljuk