HÍREK
A Rovatból

Republikon: a többség szerint Orbán Viktor felelős a kegyelmi döntésért

Minden tizedik Fidesz-szavazó szerint Orbán tudhatott a kegyelemi döntésről. A bizonytalan szavazók szerint is a miniszterelnököt terheli felelősség a botrány miatt.


A magyar közvélemény elsősorban Orbán Viktor miniszterelnököt tartja felelősnek az utóbbi évek legnagyobb horderejű belpolitikai botránya, a kegyelmi ügy miatt, írja a Telex a Republikon Intézet február végi reprezentatív felmérése alapján.

Csak minden negyedik ember gondolja úgy a teljes népességből, hogy az ügy felelőse az azóta lemondott Novák Katalin, aki köztársasági elnökként kegyelemben részesítette K. Endrét, a bicskei otthon kényszerítésért elítélt egykori tanárát. A kutatásból az is kiderül, hogy az ellenzéki és kormánypárti szavazók véleménye jelentős különbségt mutat a köztársasági elnök és a miniszterelnök szerepével kapcsolatban.

A válaszadók hetede szerint Balog Zoltán közbenjárása állhat az ügy hátterében, aki Novák Katalin tanácsadója volt néhány héttel ezelőttig. Ugyanakkor csak kevesen vélik úgy, hogy a kegyelemet ellenjegyző, a közéletből azóta távozó Varga Judit tehető felelőssé a történtekért. A kutatás készítői szerint Varga megítélésében szerepe lehet a korábbi igazságügyi miniszter volt férje, Magyar Péter megszólalásainak is.

A lap megjegyzi, hogy a rendelkezésre álló információk szerint K. Endre Orbán Viktor tudta nélkül kapott kegyelmet. Ugyanakkor még a Fidesz-KDNP szavazóinak körében is akadnak olyanok, akik a miniszterelnök felelősségét látják a kegyelmi ügy mögött. Minden tizedik kormánypárti szavazó nem hiszi el, hogy a miniszterelnök csak a sajtóból értesült a történtekről, de ebben a körben elsősorban Novák Katalint, illetve a vele bizalmas viszonyban lévő Balog Zoltán püspököt tartják felelősnek.

Varga Judit szerepét a kormánypárti szavazók 4 százaléka, tehát a teljes népességhez képest kétszer annyian látják elsődlegesnek, így összességében a Fidesz-KDNP szavazók körében legalább részben sikerült érvényre juttatni az ezzel kapcsolatos kormánypárti narratívát.

Ezzel szemben az ellenzéki szavazók túlnyomó többsége szerint Orbán Viktor a felelős a történtekért. Ebben a csoportban a legnagyobb azoknak a hányada is, akik szerint a miniszterelnöknél futnak össze a szálak. Csak ötödük gondolja úgy, hogy Novák Katalin állt a háttérben, Balog Zoltán szerepét alig több mint tíz százalékuk emelte ki, Varga Juditot pedig elenyésző arányban tartják felelősnek.

A bizonytalan szavazók többsége szerint ugyancsak a miniszterelnököt terheli felelősség a kegyelmi ügy miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: